Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Aztec Challenge

2008.01.01. 19:44 :: freddyD

Mint kiderült, a kmk.blog.hu oldal is foglalkozott nemrég az Aztec Challenge-el. Idézet:

Hú mennyire utáltam ezt a játékot C64-en! Az istennek nem bírtam átjutni az első pályán, ahol vidám aztékok úgy próbálják eldönteni, ki legyen a vezérük, hogy lándzsákat dobálnak egymásra.
De jó tudni, hogy nem voltam egyedül! :)
Ott be lett mutatva egy remake, melyet egyből ki is próbáltam. Ég és föld a régi és az új verzió. Főleg az első pálya. Ott nekem nem nagyon sikerül meghalni, legelső próbálkozásra eljutottam a negyedik pályára, életveszteség nélkül.

Szóval a fagyis ajánlat csak a régire vonatkozik negyedik fokozatban ;) Kár megpróbálnotok, de tényleg ;) Luxusvillámat is felajánlhattam volna, mert egy embernek sem sikerül az egyik bemutatott pályát megcsinálni. Kár a gőzért ;)

De aki kedvet kapott egy kis azték mókára:

A régi játék letölthető a c64.com oldalról, emulátorok hozzá
- Emu64 /én ezen játszottam az Aztec-ot/
- CCS64
de legegyszerűbb kiindulóhely a c64.lap.hu

Update:
Hohóó kérem szépen, milyen finomságot kaptam ma :)


Szia!

Úristen,az Aztec Challenge még morbidabb játék mint képzelted volna!!! Hisz a vérszomjas aztékok a borító szerint egy védtelen nőt próbálnak megölni!

És ezt boldog,vidám fejjel élvezik!
Üdv:Shadow036

137 komment

Címkék: aztec challenge

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr48281282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s a m 2008.01.02. 00:10:51

ja mégse sikerült:D csak egy videót indított el-,-

m3cc · http://braso.extra.hu 2008.01.02. 00:11:07

Amúgy azzal is elindul ha összevissza nyomkodom a joybillentyűket :-). Viszont az első pályán randomszerűen meghal, akkor is ha lándzsa nem is jön. Elég kiábrándító :-P

s a m 2008.01.02. 00:12:33

mind1 akkor lemaradok a mostani fagyi akcióról:)majd talán máskor...^^

szbszig 2008.01.02. 00:18:34

Egyébként a piranhás pályán, freddy, te szoktad használni a lemerülést? Mert úgy azért, ha csak minimálisan is, de könnyebb. Bár 4-es fokozaton akkor is lehetetlen persze...

asdfbnklöp 2008.01.02. 06:02:43

Nem vicces. 10ből 3 pont

marton350 2008.01.02. 09:00:21

@s a m
én már odáig is eljutottam tegnap este h 1-es fokozaton az összes pályát sikerült megcsinálnom. ha úgy jáccotok a pályákon ahogy feljebb leírtam akkor szerencsétek lesz ;)
amúgy a szöveg után kiír vmit h c= ha pályát akarok elpörgetni na de ha nem akarom elpörgetni akkor mit nyomjak??? :S:S:S plíz vki segíccsen!

--->zolee<--- 2008.01.02. 09:23:22

na megvan a régi aztec meg az emu de ott mitkell beírni hiogy elinduljon a játék?
nemvolt c64-em
haveromnak volt de nemtom hogykell elindítani a játékokat

marton350 2008.01.02. 09:27:12

ez a levél nemtom hova tűnt :S
na azt írtam dióhélyban h ottvan minden leírva kicsit feljebb

--->zolee<--- 2008.01.02. 09:43:38

mosmár nekem is a "c="-ős pájapörgetés a bajom
mi a sz*rt kell csinálni?
játszani akarok azzal a szeméttel

marton350 2008.01.02. 09:44:35

a 4. pályához még vmi: ha folyamatosan nagyugrást nyomunk hiába ugrunk rá vmire nem érzékeli!!! viszont ha a levegőből épp esik le 1 kígyó akkor az már hat :( meg az is ha ugráló pókot találunk

marton350 2008.01.02. 09:47:38

az előbbi tervem nem ér sokat ,most próbálom ,ha pont a közepére érkezel vmi álltatnak akkor is meghalsz :'(

marton350 2008.01.02. 09:51:34

@freddyD
a 4. pályán azt a hülye állatkombinációt ezzel ki lehet cselezni ,engem inkább az idegesít ,mikor hátulról esik le 1 kígyó és akármit csinálok ígyis-úgyis az én fejemen köt ki!!!
meg az a elugrik de mégse a utolsó meg a 3. pályán

--->zolee<--- 2008.01.02. 09:56:03

na elindult már csak azt nemtom meik a FIRE BUTTON :S :D

Obinata 2008.01.02. 10:00:49

cCS64-BEN kurvára nem lehet irányítani szart se! 2 órája ezzel baszakodok te hiába van ott h joystick meg mittomén nem hatja meg és nem lehet írányítani semmit

marton350 2008.01.02. 10:02:23

a num gombokkal kell irányítani (legyen bekapcsolva a numlock!!!)

Obinata 2008.01.02. 10:06:10

az ESC a start/run gomb ccs64-ben

attttti 2008.01.02. 10:06:19

Nah most egyenlőre úgy játszok, hogy nem veszem vidire, ha így sikerül kitépem az összes hajam és beállok szkínhednek XD

steve296 2008.01.02. 10:13:17

Télen fagyi? Érdekes :)...

--->zolee<--- 2008.01.02. 10:23:01

há nemhallottatok még a téli fagyirol?

Lacc78 2008.01.02. 10:26:48

Senkit nem akarok elkeseríteni, de az Airwolf c. program sokkal nehezebb volt, mint ez. Abban egy helikopterrel kellett embereket kimenteni egy földalatti labirintusból (hogy egy helikopter mit keres a föld alatt, azt inkább hagyjuk). A legborzasztóbb dolog az irányítás volt. Ha nem csináltunk semmit, a helikopter lassan süllyedt, nem lebegett egy helyben. A joystick ütemes felfelé pöcögtetésével lehetett valahogy szintben tartani. Minden mást ezzel együtt kellett csinálni.

Az Aztec Challenge-et legalább végig tudtam vinni a legkönnyebb fokozaton (a többit nem próbáltam), de soha nem találkoztam olyan emberrel, aki végig tudta volna játszani az Airwolfot.

Lacc78 2008.01.02. 10:30:26

Még annyit, hogy decemberben volt 25 éves a C64. Az Index közölt is róla egy cikket. Aki van már olyan öreg, hogy játszott ezzel a csodálatos számítógéppel, az hullasson krokodilkönnyeket. Köszönöm!

marton350 2008.01.02. 11:15:44

minnyá beverem a monitorom képét!!!
pirannyás pályánál rendszeresen az van h közöm nincs a pirannyához mégis meghalok!!!

marton350 2008.01.02. 11:22:01

az is 1 furcsa dolog h amikor lebukunk ,akkor nem bántanak a pirannyák. nemtudom h a pirannyák a víz felszínén fuldokolnak-e ,vagy mittoménmi ,deee...

djken 2008.01.02. 11:30:43

de akiknek megy, mért vagytok olyan irigyek hogy nem vagytok képesek segíteni??
én is a: "[c=] key for levelskip?"-nél akadtam meg:(

marton350 2008.01.02. 11:39:45

elkészítettem a játéktörténetet:

Aztec Challange

Az aztékok furcsa emberek voltak... ...Nagyon furcsa olimpiákat indítottak
Az azték olimpia 1. száma a halálfutás. Ebben a számban 2oldalról dárdás katonák álltak és megpróbálták a középen futó aztékot eltalálni akinek el kellett érnie a piramist. A 2. szám a piramis lépcsőjén zajlik aholis az istenek óriási kockacukrokat dobáltak az azték hősökre. A 3. szám a piramis különböző szobáiban folytatódik ahol csapdák vannak ,melyet nagyszerű fizikumunkkal kell átugrani. A 4. próba a piramis túloldalán a dzsungelban zajlik ahol a mérges állatokat kell kikerülni. Az aztékoknál márcsak 1valami van aminek nagyobb a fizikuma. Az azték pókok. Igen eme különleges állatok magasabbra ugrottak ,mint bármely azték hős. Természetesen az azték olimpia nem csak fizikai megerőltetés ,hanem az agypróbák agypróbája is ,hiszen a következő próbában el kell találni hogy melyik kövön van csapda elrejtve ,melyiken nem és ki kell jutni a szobából. A következő pálya a vízben zajlik aholis az azték pirannyákat kell kicselezni. Természetesen mindenki arra gondol ,hogy a csodálatos azték fizikummal ez is gyerekjáték ,de nem ,ha a pirannyák akkoris elkapnak ha nem ,1 pirannya is elég a halálodhoz és így tovább és így tovább... itt az azték fizikum totális ellenkezőjével találkozunk ,hiszen hősünk csak 1 másodpercig képes lebukni a víz alá. Ha viszont túléljük ezt a megerőltetést akkor az utolsó pályához érünk ahol 1 csonka hídon kell átugrálni a túloldalra. Itt már láthatjuk ,h azték hősünk a többi pályától már elég megviselt és néha az ugrás helyettt lepihen kicsit.

Az aztékok furcsa emberek voltak... ...itt rá az élő példa...

--->zolee<--- 2008.01.02. 11:50:16

@ djken

annál azt kell nyomni hogy
n(betű)=no(vagyis nem)
y(betű)=yes(vagyis igen)
akarsz c=-vel pájaugrást?
n=nem
y=igen

--->zolee<--- 2008.01.02. 11:56:20

én má' csak azt nemtom meik az a "FIRE" gomb

mabeno (rpcjs) · http://www.poenvideok.blog.hu 2008.01.02. 12:13:22

azt éns em tudom, de ha sokszor magnyomod az esc-et, akkor tovább enged

marton350 2008.01.02. 12:15:35

a fire gomb az a jobb ctrl

atis9559 2008.01.02. 12:28:18

nincs olyan hogy gomb beállítás?nem tudok németül!please help!

marton350 2008.01.02. 12:51:31

ha jó korán ugrassz akkor a fentről jövő dárdákat is át lehet ugrani!!! (viszont nem éri meg ,mer ha korábban ugrasz má kezdesz leesni mire odaér ha meg későn akkor nem érsz elég magasra)

marton350 2008.01.02. 13:08:51

@freddyD
én fel akarom venni ,de azt csiripelik a madarak h a fraps-el csak 30mp-t lehet felvenni
akár te akár vki más de SEGÍTSÉG

freddyD 2008.01.02. 13:23:06

Snagit-el tudod felvenni, Fraps nem reagál rá

Rastata · http://www.rastata.blog.hu 2008.01.02. 13:32:40

Nem tudom, nekem az új verzióban sem sikerült...

ex-dr. vuk 2008.01.02. 13:36:29

Amott ugyan irtam, de megis itt beszeljuk ki, szoval:

A piranyas az feketefeher tv-n volt anno uberszopas, mivel azok a mozgo pontok EGYALTALAN nem latszottak. Izgi volt h arra sem jottem ra, mitol halok meg.

Amugy az azert tartott sokaig, mert uszni kellett volna felfele folyamatosan. Felul ki, alul be, vegig. Akkor gyorsan lemegy.

Spyro 2008.01.02. 13:38:34

Ez egy kicsit off, de nézzétek mit találtam a cheatland oldalán!

Újdonságok a CheatLand3160-ban: ...Big Rigs - Over The Road Racing...

Lol, a Big Rigs-hez cheat kód? xD

djken 2008.01.02. 13:52:36

na szóval akkor megvan a játék már mindig eltom indítani most már csak azt nem tudom hogy melyik az ugrás és hajolás és hogy egyáltalán hogy kell a beállítani az input-ba...:S

djken 2008.01.02. 13:57:30

jóóó sikeült a beállítás faxa:D

J117 2008.01.02. 14:06:52

Én is sok retro játékkal elszórakoztam mostanában (pl. Doom, Quake II, C & C Red Alert...), de C64-re még nem gondoltam.

Amúgy itt egy kép a "luxusvillámról":

kepfeltoltes.hu/view/080102/lightning_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

djken 2008.01.02. 14:17:11

teljesen rménytelenül szar ez a játék!!!
4es fokozat első pálya:ha balról, lentről jön a dárda és átugorjuk akkor elesünk a lábunkba vagy meghalunk vagymi!!MINDIF!!:@@@

djken 2008.01.02. 14:19:20

sőt nem csak ha bal oldalról alulról hanem alapból ha balról!!
ha balról jön a dárda átugorjuk/lebukunk előlre=HALÁL
ez idegesítő:@@@@@

Lacc78 2008.01.02. 14:47:38

Az első pályán nem lehet trükközni. Ha folyamatosan guggolsz, eltalál a lándzsa, ha pedig folyamatosan ugrálsz, az embered "kidől". A program volt annyira szadista, hogy erre is figyelt.

Kozik 2008.01.02. 15:02:46

Tudom hogy hülyeség de mire jó
az emulator?????

--->zolee<--- 2008.01.02. 15:06:20

arra hogy ien c64-es meg ien retro-játékokat tudd játszani a mai gépeken

Lacc78 2008.01.02. 15:23:17

Gratulálok a borítóhoz. A játékban ugyan nem nőci van, de akkor még úgy gondolták, hogy elég a borítóra kitenni egy szép nőt. Hol volt még akkor Lara Croft...

Obinata 2008.01.02. 15:49:35

Jó nekem is kéne segítség... Odáig oké betudtam állítani az irányítást de hiába nyomok meg bármint nem megy... Jumpman-ben ha megnyomom a Q-t akko meghalok (elvileg a Q a fire button 1 de más játékokban nem nagyon csinál szart se...) Szal hiába állítom be a Key-seteket Nem hatja meg és nem mozog semmi se

Rastata · http://www.rastata.blog.hu 2008.01.02. 15:59:12

Emberáldozat.. Teléjesen megszokott Pl.: a hold, meg a nap ünnepén akár ezreket is áldoztak fel egy éjszaka alatt.

CaptainCsabi · http://rpggames.blog.hu/ 2008.01.02. 16:48:28

figyi!megvettem a wanted gunst és nem tudtok hozzá cheateket adni me naon nehéz.bár egy trainer is jól jönne:).Pls help!Csaba

marton350 2008.01.02. 17:23:04

jut eszembe... ...ferddyD hogyha ez volt életed legelső játéka akkor hogyhogy nem csüggetél és még most is jáccasz? csak most nem c-n hanem pc-n

kekszskate 2008.01.02. 17:46:19

ezt nem kultiválom! ez a szar fokozása!xd

a Root kiskacsa 2008.01.02. 18:30:41

csaba!
létezik cheat lexikon!
origo softwarebázis
írd be azt hogy cheat, és egy csomó programot kihoz.

J117 2008.01.02. 18:32:36

@marton350

Ez olyan, mint ha a Nerd-től azt kérdeznéd, hogy miért nem hagyta abba a Nintendózást, miután már a legelső játéknál kitört belőle az indulat (természetesen nem azért, mert a játék szar).

Szerintem csak azért, mert az első játék amivel játszol az gagyi, attól még nem fogja az ember abbahagyni. Viszont lehet, hogy ez is az egyik oka volt annak, hogy freddyD megalkotta a RPJS-t. XD

J117 2008.01.02. 18:35:01

"Aztec Challenge, avagy ki tudja felpofozni a nőt"

Ez biztos sok embert vonzana, csak aztán kiderül, hogy nem is erről szól ez a szar.

Mistercheaf 2008.01.02. 18:43:57

@FreddyD
elmondod, hogy milyen programmal veszed fel a videókat?

Pie 2008.01.02. 18:56:35

A szer feliratú CD nekem is kellene, nomeg a Custer's revenge bábui!

2008.01.02. 18:57:32

@vasmiska 2008.01.02. 18:43:57

Nézd meg a FAQ részleget.

J117 2008.01.02. 18:58:09

@vasmiska

GYIK/FAQ rész!!! freddyD elmebeteg lesz, ha még egy ilyen kérdést kap.

2008.01.02. 18:59:08

@vasmiska
FreddyD a régieket (mint az aztec challenge) sangit-tel az ujjakat meg fraps-el (mint a heat,mesterlövész stb.) remélem segíthettem:D

Angel38 2008.01.02. 19:08:12

:D:Djo kis game lehet ez...:D

Obinata 2008.01.02. 19:10:13

Root lécci ne postoljá má jútúbos videókat...
Nekem még mindig kéne segítség hogy hiába állítom be az irányítást bármelyik joystick-keypadnál nem lehet irányítani semit se! kipróbáltam hogy más játék megy e de a LAst ninja se a jumpman se (ha ott megnyomom a Q-t akkor meghalok :D) Ccs64-et használom mert nem tok németül szart se XD

kékzonbi 2008.01.02. 19:12:15

ha már a piramis előtt dárdával dobálják, akkor mi lehet a piramisban?

Obinata 2008.01.02. 19:17:50

kékzon(m?)bi
nézd meg a videót XD mégtöbb dárda de most a falból :P

J117 2008.01.02. 19:37:06

Ha ezután a Nerd belekezd egy olyan poénba, hogy: "Könnyebb lenne 100 km-t lefutni, miközben két oldalról dárdákkal dobálnak.", valaki küldje el neki ezt a játékot (a teljes intrózenéje szerint ő Commodore 64-es Nerd is).

MadRacer · http://www.klanhaboru.hu 2008.01.02. 19:39:03

ÁÁÁ lol azt mondja FreddyD:
"De aki kedvet kapott egy kis azték mókára:
A régi játék letölthető"
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ki a franc kapott kedvet erre a játékra a videó alapján, az nálam jelentkezzen főbelövésre!!! Inkább hallgatnék meg együltő helyemben 8órányi Torgyánjózsi beszédet, mint hogy ennek a játéknak egyáltalán a felrakásával megszentségtelenítsem a gépemet. Nemhogy még játszani is kéne ezzel akár 1 percig is, azonnal kivinné az összes hajamat és felrobbanna a gépem, még a MasterSurge hosszabítóm se segítene, az is kiégne egy perc alatt az agyammal együtt!!!

MadRacer · http://www.klanhaboru.hu 2008.01.02. 19:40:43

Na jó vegyünk mély lélegzetet, és mindenki nyugodjon meg, biztos csak viccből mondta. :D

marton350 2008.01.02. 19:46:36

@MadRacer
nemtudtad h most mindenki a fagyira hajt? SŐT!!! szóba kerültek már a custers revenge babák ,a szar feliratú CD és még a freddyD villa is!!! (bár én 1 freddyD kanálnak jobban örülnék :P)

Funci · http://ertemhogymiertnemerti.freeblog.hu/ 2008.01.02. 20:25:54

Egyébként az Aztékoknak mi köze van egyáltalán az olimpiához? Meg hogy lehet ugyanolyan sebességel sprintelni guggolás közben mint álva?

marton350 2008.01.02. 20:44:34

@funci
nem hallottál még az "szték fizikum"-ról? :)
kicsit feljebbe leírtam... :)

MadRacer · http://www.klanhaboru.hu 2008.01.02. 20:47:39

A játszhatatlanságra pedig gondolom az a válasz, hogy ezt is a WeNeverTest Company készítette.

Kozik 2008.01.02. 21:00:24

én a 3. pályára eljutottam

MadRacer · http://www.klanhaboru.hu 2008.01.02. 21:03:27

Áhh nem tudlak felfogni titeket, kösz én maradok a CCS-nél, COD4-nél, Battlefield-nél stb :D

freddyD 2008.01.02. 21:17:25

@marton350
Én nem azt mondtam, hogy ez volt a legelső játékom, hanem ez volt az első, mely úgy igazából felidegesített.Nem ugyanaz

Mistercheaf 2008.01.02. 21:24:34

oké bocs mindenkinek!

TomesZ 2008.01.02. 21:34:45

a legjobb az egészben, amikor kétszer egymásután tök ugyanarról a helyről, tök ugyanolyan hosszú helen ugrasz el és az 1 helyen sikerül a másodiknál leesel...

Athemil · http://garrysmod.blog.hu 2008.01.02. 21:41:54

"én lenni Uzuku. Én kimenni játszadozókra és beállni én is dobni hosszú nyíl. ha nem nem rossz akkor menni rombolni magas torony lépcsőre. ha az sem menni ésni nagy lyuk kajának. ha az sem menni akkor menni nézni halakat ha az sem menni akkor rombol deszka kötél között. ha az sem menni menni kergetni asszony" :D

GUPLO2008 2008.01.02. 22:41:50

Háháá nekem sikerült!2xer is(a 4-dik pályáig hogy nem nyomtam semmit!!)ugyan azzal a buggal!a fire buttonnál én TAB-ot nyomtam erre elkezdi a gamet de úgy hogy nem mozgok és pl.:az 1 pályán minden nyíl átmegy a csávón aztán az összes kockacukor(na jó 3dik próbálkozásra a közepén már eltalált:D)megy át majd végig egyenesen csapda nélkül futok aztán meg átmegy minden állaton(majdnem mindegyiken...itt mindig az egyik nem bugos és meghalok).vagy lehet hogy ez valami intró lenne:S?Mindenesetre vicces:D

wildgica · http://wildgica.hu 2008.01.03. 00:41:23

Ó, hát ez nekem megvan, már el is felejtettem, hogy milyen. Elő is ásom a még működő C64-et és játszom egyet. :)

=[SP]= · http://www.scootertechno.hu 2008.01.03. 11:15:24

"Az istennek nem bírtam átjutni az első pályán, ahol vidám aztékok úgy próbálják eldönteni, ki legyen a vezérük, hogy lándzsákat dobálnak egymásra.

De jó tudni, hogy nem voltam egyedül! :)"

***

Uramatyám Freddy, ez azért...
Én hatéves koromban a kilencedik pályáig röhögve elnyomtam az Aztec-ot (C64-en). Azt is csak azért nem sikerült megcsinálni, mert a monokróm monitoron nem látszottak a vízben a piranhák, így kvázi lehetetlen volt mozdulni rajta :P

freddyD 2008.01.03. 11:43:55

Nincs is kilencedik pálya.
Én nem azt mondom, hogy én nem tudtam megcsinálni, csak rohadt nehéz volt.Te az idézésből kihagytad azt a részt, amire reagáltam, azaz hogy "Hú mennyire utáltam ezt a játékot C64-en!"-Nem ugyanaz

saq 2008.01.03. 11:51:00

vuk, te vagy a legnagyobb kiráély. énis fekete fehér tévén játszottam vele, és hatalmas szopóó volt a piranhás pálya. merhogy nemláttam a halakat.

nem várt fordulat 2008.01.03. 12:28:05

Ez volt az istenkirálycsászár játékok legjobbika!!! Sok gyakorlással simán végig lehetett vinni.

Pl. volt benne egy "cheat" (bocs, ha már volt, nem olvastam végig az összes kommentet) az első pályán. Ha lehajoltál és rögtön utána ugrottál, akkor felugrott rendesen, és aztán hajolt le. Ezzel gyakorlatilag az első pálya kilőve. A pirahnas tényleg szopó volt .)

wraith42 2008.01.03. 13:19:33

Itt van egy végigjátszás (sok másik mellett):

c64-longplays.de/downloads.html

(Jó kis Last Ninja végigjátszásoktól teljesen elérzélenyültem, ej régi szép idők)

Lacc78 2008.01.03. 14:08:57

Ren42:

Köszi a linket! Freddy meghívhatja egy fagyira Reinhard Klinskiek-et, bárki legyen is az. (Az Airwolfot is végigvitte 7 (hét!!!) perc alatt. Lehet hogy ő a Pókember? :))

Nemesys 2008.01.04. 01:05:57

Üdv mindenkinek!
Letöltöttem ezt a játékot, megy az emulátor, minden, csak azt nem tudom sehol megnézni hogy melyik gombbal mit tudok csinálni... speciel belépésnél nagynehezen rájöttem hogy a spacet kell nyomogatni, utánna csak vakon elkezdtem verdesni a billt és bejött az a kérdéssor hogy melyik pályát akarom meik szinten, aztán kérdezett egy olyat hogy "[c=] key for levelskip ?" na erre végképp nem tudom mit nyomtam meg valahogy sikerült átugranom... belép a játékba fut nagyba a karakter lelövik.. oké mondom hurrá végre tudok játszani.. erre: press fire button to start.. na jó mondom próbáljuk ki a rég bevált módszert, lenyomtam az összes billentyűt mindent amit el lehet képzelni akkor sem bir elindulni ez a sz*r, ugyhogy valaki világosítson fel légyszi hogy hogy is megy ez a játék mert szeretem a fagyit XD
Üdv

freddyD 2008.01.04. 09:11:00

W-S el ugrálsz, a többi pályán is a WASD gombok kellenek.
A levelskipnél egyszerűen egy yes vagy no kell...
A főmenüben meg caps-lock-al indítod a játékot

Nemesys 2008.01.04. 13:38:28

hm.. köszönöm szépen a helpet, de a fömenüben semmit nem reagál a caps lockra, csak ugy tudom elinditani hogyha nyomom a tabot és folyamatosan nyomom a kurzor billentyüket körbe körbe akkor indul el.. ugrani a játékban a tab+ billentyűkombiáncióval tudok, legugolni sehogy sem, valamint nálam is jelentkezett az a probléma, hogy nem látom a dárdát mikor bedobják csak egyszerüen meghal az emberem.. nem lehet hogy az a baj hogy én azt az angol emulátort töltöttem le és abban van valami bug? mert próbáltam a német oldalrol is csak a német tudásom egyenlő a 0-val szal azt hagytam.. remélem tud valaki segiteni, elöre is kösz^^

Winters™ 2008.01.10. 20:51:27

Szevasztok!
Én is ki szerettem volna próbálni a játékot, le is töltöttem, meg a hozzá való emulátort, ami a blogon volt. Aztán nem indult el pedig ott volt a play gomb:D Nyomtam 1000-el de akkor se! Szóval kipróbáltam a Java-s változatás és nagyon brutális...:P Ahogy elkezdem abba a pillanatba már kapom a nyilat:D Ez a játék szerintem keményebb a symbion action-nél is (catmario). Legalább abba a játékba egyszer rá kellett jönni, hogy és hol vannak a "csapdák":D De itt...

Vima 2010.07.21. 17:14:17

Hello!
Emu64-ben hogyan kell leguggolni?
Előre is thx!

Atti96 2010.10.09. 19:15:24

Hello mindenki!

emu64-ben az istenért nemtalálom a "FIRE gombot" pls HELP!(már mindent végig nyomtam)
süti beállítások módosítása