Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

America's 10 Most Wanted kiegészítés

2009.05.05. 10:45 :: freddyD

Nagyon sokan udvaroltak nekem, hogy Történt, hogy pár hónapja, hogy adjam már oda a 10 Most Wantedet, vagy hol lehet megvenni. Egy idő után úgy voltam vele, hogy igazából úgysem akarok ezzel többet játszani, 2x végigvittem, az bőven elég volt, úgyhogy legyen már másnak is meg az öröme. -=RockerLaLee=- kitartóan érdeklődött, aztán úgy gondoltam, átpasszolom neki. Mivel már így is 25 perc körüli volt a 10 Most Wanted-es trilógiám, sok dolgot ki kellett hagynom belőle. Például a gránátos fegyvereket, de speciel azokat nem is használtam sokszor, shotgunnal teljesen jól megvoltam, már majdnem olyan hatásos, mint a Mesterlövészben.

Ő összegyűjtött még több érdekességet, amelyeket nem, vagy csak felületesen említettem meg anno. Remek kis videó, jó szórakozást.

70 komment

Címkék: most 10 wanted americas

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr231103815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WoodrowWilson 2009.05.05. 11:41:10

A borítón mér 11 most wanted van?

Turulszem 2009.05.05. 11:51:07

@-KarKy-: Mért nem hallotál még ak 74-ről van 47 és 74 74 kisebb és vmivel jobb közelre

Turulszem 2009.05.05. 11:51:42

Am jó lett a videó grat :D

-KarKy- 2009.05.05. 11:54:54

nem :)
ne haragudj tudatlan vagyok és egy lustadőg amiért nem irtam be google be mielőtt pofázok :D

Jó videó!

morzsaQ 2009.05.05. 11:59:52

Höhö! Ez magyon jó! Ez felért egy új videóval. :)
"Holtak hajnala statiszta" o.O :D

Sportman 2009.05.05. 12:10:30

"A csillag szemű juhász"
haha meg a kedvencem "Rádnézek, meghalsz!"
és a borítón mért 11 van?

Jaka 2009.05.05. 12:20:12

jó lett a videó

Nanonash 2009.05.05. 12:32:53

a 11-et én se értem de a videó az jó lett és meg akarom szerezni a játékot, mert teccik :-)

wolfy · http://dbhunszinkron.extra.hu 2009.05.05. 12:43:16

Jó kis videó lett,gratula érte RockerLaLee-nak! ;)
Ja és freddyD...az új videóval már megint napok óta semmi haladás v ismét elfelejtetted azt frissíteni?:)

Dreamkasztni 2009.05.05. 12:45:33

"I've had enough!" az "Elegem van!".

A játékban az úgy van jól ahogy van.

Jókis klipp volt köszi. Nekem is a rádnézek meghalszos csóka volt a főpoén :D

freddyD 2009.05.05. 12:59:34

@wolfy: Sajnos nem haladtam, de már látom az alagút végét

kukorica88 2009.05.05. 13:19:54

Freddy tanulj már meg fogalmazni, mi ez az első mondat :D

href.hu/x/8vp7

Ekibit 2009.05.05. 13:21:34

@Nanonash: Mert 11 ellenség van a játékban.

Egyébként az S.A.S katonák igenis visznek pénzt a bevetésekre pont azért hogy lefizessék az embereket.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2009.05.05. 13:26:54

Gratula Lali. Egyre népszerübb leszel freddyD blogján. Elsönek a Mesterlövészes videó, most pedig ez a videó. :)

Bourney07 2009.05.05. 13:44:43

Jó videó, de tényleg akkor most 10 vagy 11? :) Kül annak a neve AK-74u ami kisebb, hatékonyabb közelebbi célpontokhoz..

argo001 2009.05.05. 13:53:45

Ezt a játékot én is sokat kerestem... de megtaláltam! :D

Daniinad2 2009.05.05. 13:55:19

@freddyD: Én arról lemaradtam, hogy átköltöztél az indára. Mért jöttél el a youtube-tól?

Daniinad2 2009.05.05. 13:57:34

Amúgy nagyon jó a videó. Énis meglepődtem először az ak 74-en. De a kommentek után már értem.

Depheusz 2009.05.05. 14:09:18

Nekem tetszik ez játék de lehetne jobb is. Ha a CoD4-be is lehetne fegyverekre rak(mármint Single Palyerbe is:D)ni cuccokat akkor az király lenne:)

freddyD 2009.05.05. 14:19:39

@Daniinad2: Mert törölték a profilomat az összes videóval együtt. Ez volt egy éve :P

Nem gyakran jársz ide, ugye? :D

Bourney07 2009.05.05. 14:19:45

@Daniinad2: Törölték a profilját.

Bourney07 2009.05.05. 14:21:09

Nem szándékosan írtam utánad csak akkor még nem küldted el :)

Soprano 2009.05.05. 14:33:52

uhh freddy,ez sztem fail...:Ddddd ebből a videóból sokkal jobb játéknak tűnik,mint a tiédből :D pár dolgot nem tudtál a játékkal kapcsolatban,amire lalee rájött :) de sebaj,azért a te videód viccesebb volt :D

Radiatus69 2009.05.05. 14:39:42

Ha emlékeznétek a korábbi Amerikás videóra,abban freddy észrvette hogy nem 10 hanem 11 ellen van(Osama az utolsó). Lallee gondolom meg ezt megerősítve írta át. Nagy ördöngősség -_-

peti960 · http://technika-clan.gportal.hu/ 2009.05.05. 15:31:35

sajnos nincs szlovák ismerösöm :( ukrán szerintetek jó lesz mert ott mident lehet kapni még 1000 FT os GTA 4 et is XD

Daniinad2 2009.05.05. 15:32:58

@freddyD: Félreértés ne essék minden nap járom a blogot hátha van valami új bejegyzés. Csak erre a kérdése azóta se válszolt senki sem nekem egyértelűen. Mondták, hogy törölték aztán hallottam, hogy azért, mert ennek jobb a kép minődége stb. (mondjuk a képminőségest egyik ismerősömtől). És meg akartam tudni, hogy akkor most igazából mi történt. Azért sem értettem, mert karácsonkor lett újra netem és akkor néztem még videókat a youtuben. Erre találkozom egyik ismerősömmel aki meséli ezt a sztorit. Hazamentem és még mindig voltak fenn videók. Na ezért kérdeztem meg tőled hiszen nagy valószínüséggel te tudod legjobban megmondani. :D

Daniinad2 2009.05.05. 15:33:43

@Bourney07: Kössz neked is a választ.

Daniinad2 2009.05.05. 15:35:07

@peti960: 1000 Ft? Hülye voltam, hogy megvettem a GTA 4-et itthon. :@

Bourney07 2009.05.05. 15:46:28

Nem lehet, hogy 10000.- et akart írni? :) Mert mondjuk azt nemhiszem nagyon el, hogy egy ezresért megkapod az év játékát.

Daniinad2 2009.05.05. 15:51:10

@Bourney07: Igaz ebben van valami de majd meglátjuk.

Dezső a Túlélő 2009.05.05. 16:15:17

@Uriziel(wow,rpjs forever!): Az AK-101 et kihagytad =) mellesleg nevedből gondolom te is Gothic fan vagy :D Gothic rulz! :D

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2009.05.05. 16:20:57

Nos nézzük sorjában:
- Igen tudom, hogy az angol mondat mit is jelent, csak mondtam, hogy nekem hogy tűnt mindig.

- AK-74.. A kalasnyikov modernebb változata,, általában "üres" válltámasszal, vagy anélkül használják.

- azért van 11-es a borítón, mert a képet freddy blog-galériájából vettem.

- Radiatus69: nem, nem én írtam át, freddy 2. A10MW videójában is szerepel a 11-es borító, nézd csak meg a blog-galériában..

- a videó nem viccesnek készült, inkább bemutató jellegű, nem is viszem túlzásba a poénokat benne

- a bemutatott dolgokat szerintem freddy is megtalálta, csak (mint mondtam a videóban) nem akart plusz 1 videót erről a játékról

setomikey · http://www.yugiohvilagok.gportal.hu/ 2009.05.05. 16:48:21

Figyu,freddyD a te videodban megemlitetted h adtak hozza egy masik jatekot is [a most wantedhoz] az a jatek milyen? :D arrol nem ejtenel par szot? ;)

kiscsomos 2009.05.05. 17:12:56

Csááá!!!Nagyon király a videó!!!!A Stalkerrel játszottál már????

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2009.05.05. 17:15:56

@kiscsomos: Örülök, hogy tetszett. Játszottam, de nem jött be.

gaden 2009.05.05. 17:26:40

Jó lett a videó. Egyébként amikor a végén nem lehet látni a verekedést az a faltól van?
Mert a Streets Racerben is faltól nem lehetett látni az utat.

argo001 2009.05.05. 17:43:29

Aki akar, az előbb-utóbb A10MW-el játszik. Ez nálam is bebizonyosodott. :D
De tényleg nem annyira sikergyanús. Egy vasárnap délutánra jó, amikor mindig csak gagyi sorozatok ismétlései mennek. :)

Vitya32 2009.05.05. 18:29:07

Nem tudja valaki az America's 10 Most Wanted-nek az amerikai címét?

CzB · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.05.05. 18:34:53

@peti960: De mint milyen nemzetiségű ismerős? Nem mind1...

Richy96 2009.05.05. 18:52:39

Nagyon jó a videó! Grat hozzá! :)

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2009.05.05. 19:00:14

@Vitya32:
Fugitive Hunter: War on Terror

homa 2009.05.05. 19:45:27

@FreddyD: Az első mondatot tényleg kétszer írtad meg és mindkét fele bennemaradt... :D

homa 2009.05.05. 20:04:17

Szerintem lehet, hogy a multiban is össze-vissza megy a célkereszt, de csak ha már más is csatlakozott. Talán...

~Melcsy 2009.05.05. 21:36:25

Tetszett a videó, gratula hozzá nagyon jó lett ;)

DJ SANYEE 2009.05.05. 21:40:27

Az angol mondatot tényleg úgy lehet fordítani hogy "Elegem van ebből a tárgyból." Különben a gránátvető szerintem mégis reálisabb mint pölö Call of Duty 5-ben a BouncingBetty tudja, hogy barát vagy ellenség közelíti meg.

ZoMBie · http://www.rosszpcjatekok.blog.hu 2009.05.05. 22:29:23

Úristen neee... most megy a Pluto Nash a film+ -on... elment az életkedvem :D

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2009.05.05. 23:53:08

Jól tolja a srác, nagyon tetszett. Esetleg ki lehetne tenni a videóit a másfél hónapos szünetekben, mindjárt nem lennének akkora üresjáratok a blogon...

freddyD 2009.05.06. 02:58:22

@Daniinad2: Amiket youtube-on találsz, azokat nem én töltöttem fel, hanem valaki felrakta a lerippelt videóimat. Sajnos elég közepes minőségben ráadásul.

Youtube copyright akármiért törölt, korábban volt már egy ilyen "törvénysértésem" náluk, de mikor töröltek, konkrétan nem csináltam semmit, ami miatt belém köthettek volna.

@setomikey: Arról itt írtam egyszer
rosszpcjatekok.blog.hu/2008/02/17/const

Sajnos legtöbbször lefagy, mikor játszanám :/

Daniinad2 2009.05.06. 09:07:16

@freddyD: Igen azt észre vettem, hogy elég vacak volt a kép ha nagyképernyőn nyitottam meg. De kibírható. Egyszer írtad, hogy jól el tudtál szórakozni a Projeckt I.G.I.-jal.
Én nem tudok tovább lépni a második pályán állandóan lekőnek plusz állandóan megáll. Megyek le akarom késelni az emberkét és 1 méterre tőle megáll. El kell engedni a gombot és újra lenyomni addig nem hajlandó tovább menni. Ez mért van?

SpikeTheFistMan 2009.05.06. 11:50:09

Hehe, irányítható gránát van az Unreal Tournamentben is, a Redeemer-el lehet így lőni, csak az nem gránát, hanem atomtöltet XD
Azzal szórakoztunk suliban minden délután, amíg infotanár le nem törölte =__=

Ejj, de szép idők voltak azok.....

Daniinad2 2009.05.06. 17:05:50

@stroke_of_fate: ezt minek írtad neki? :D
Ne írjatok neki semmit és ne is figyeljetek a blogjára (ami egy nagy szar). Úgy is megunja egy idő után.

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2009.05.06. 19:35:25

Annak mondom, aki youtube-ról töltögeti le a 'RosszPCJ' felhasználó által feltöltött freddy-videókat: indáról, külön program nélkül le lehet tölteni bármelyik videót, ráadásul eredeti, kiváló minőségben..

¤ CsodaPanni ¤ 2009.05.07. 16:37:40

"kövér buzi" XD
milyen édesen integet:D:D

IstvanH03 2009.05.07. 18:22:40

"Headshot-ot rugtam!" :D

Vitya32 2009.05.08. 23:27:38

nincs valakinek eladó America's 10 most wanted-je? Adnék cserébe egy Amerika titkos hadműveleteit (eredeti, tokkal vonóval)

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2009.05.09. 12:18:41

@Vitya32:
Hehe, azért kicsit többet ér a 10 Most Wanted, már csak ritkasága miatt. Egy srácot találtam youtube-on akinek megvan és meg is vettem volna tőle, csak nyafogott, hogy "haveromnak adtam kölcsön most" meg "nem mindig indul".. úgyhogy hagytam..

makmano 2009.05.10. 15:36:20

öhmm, miért nem indul a videó ?

misi99 2009.10.12. 16:08:15

@makmano: próbáltad Internet Exploler-rel?
süti beállítások módosítása