Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Mi legyen?

2008.08.05. 18:31 :: freddyD

A következő videó más lesz mint a többi, ugyanis majd ki is próbálhatjátok a játékot, mert találtam egy honlapot, ahol ingyenesen/legálisan letölthető a játék. Igaz, csak 60 perces verzió, de ennyi bőven elég, hogy átérezzétek, hogy miért került a sorozatba.

Személy szerint érdekelne, hogy ti hogy boldogultok vele, anélkül, hogy elárulnék pár megoldást. Másfelől meg kár volna, hogy nincs meglepetés részetekre. Ezért demokrácia van, szavazzatok.Mikor szeretnétek kipróbálni? Az eredmény nem fogja késleltetni a videó megjelenését, már csak a szinkron maradt hátra.

Szerk.: Eredményt elfogadtam, viszonylag egyértelmű volt. Szinkront ma már nem tudom befejezni, ezen kívül vágnom is kellett, mert bár most már nincs 10 perces/100 mb korlátozás, még így is túlléptem volna a limitem. Köszönöm majom22-nek a detektívmunkát, ami a kommentek között olvasható. Nagyon jót szórakoztam rajta :D Végül :nicsak, nicsak

Pontosan most fejeztem be a szinkront.Még hátravan a mentés,konvertálás és a feltöltés. Éjszakai program lesz ebből, szerintem ne várjátok meg, majd reggel megnézitek.
Recseg a zene az új intró alatt...Fene egye meg. Még dolgozom a problémán.A konvertáló a ludas, erre már rájöttem.
Hiába variáltam a bitrate-el is, még recsegett a zene az intrónál... Megpróbálom más konvertálóval, ha más nincs, halkabbra veszem a zenét, aztán már csak nem fog belerezonálni. Ha már
a hétvégén annyit vacakoltam az intróval, akkor már is legyen.


822 komment

Címkék: update

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr11602265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmate- 2008.08.05. 18:38:40

ez tényleg demokratikus..:)inkább először a videó, úgyis régen volt már:D

SpeeDy 2008.08.05. 18:41:52

Egyetértek kmateval már rég volt videó.

freddyD 2008.08.05. 18:45:51

Mint ahogy írtam, nem jelenne meg ezzel később a videó, csak a játék letöltésének időpontja a kérdés.

Bigmate 2008.08.05. 18:48:13

Én nem tom mit válasszak,mert ha előbb a videó,akkor rájövünk a megoldásokra,és sok ember nem érzi majd igazi szarnak a játékot,mert elsőre kipörgette,és megin oda lyukadunk ki mint a Frontline Berlin-nél. Ha meg azt válasszuk,hogy előbb kipróbálnánk,akkor meg sokaknak unalmas lesz 1 kicsit a videó,mert nem lehet majd akkorát röhögni a játék bugjain,amit freddyD mutat a videóban.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.05. 18:48:58


ahogy látom késöbb lessz a játték kár
de a videóra nagyon kiváncsi vagyok

HardRic 2008.08.05. 18:49:23

legyen előbb videó. jobb az hogyha a jáccás közben tudunk nevetni azokon amiket freddy videójában láthattunk.

Bigmate 2008.08.05. 18:49:59

freddyD szerintem rakd ki a videót a linkkel együtt azt ha valaki előbb kipróbálja akkor azt teszi,aki meg a videót akarja látni akkor megnézi először,így mindenki jól jár(szerintem).

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.05. 18:50:54

@Bigmate
Eggyet értek veled ugyan ez a dilemma gyötört engem amég a mindegyre nem kattintottam

benceray 2008.08.05. 18:52:27

Előbb szeretném látni a videót én arra szavaztam. Az is vezet.

Előbb szeretném kipróbálni a játékot
33%

Előbb szeretném látni a videót
52%

Nekem mindegy
15%

Mistercheaf 2008.08.05. 18:53:14

Természetes hogy a videó, legalább már akkor tudni fogjuk min is kéne szörnyülködni :)

Yianen0 2008.08.05. 18:57:45

Hello Mindenkinek !

Új vagyok itt a blog.hu-n, bár nem tudom miért ilyen későn regisztráltam, mikor az eleje óta csak ezt nézem... :) na hogy ne legyen OFF, szerintem is egyszerre rakd ki, és akkor mindenki eltudja dönteni mit akar elsőnek ! És lehetséges hogy tudok adni kódot hogy nem csak 60 perces legyen a korlát hanem végtelen, mert vagy egy program ami ad hozzá kódot az ilyen 60 percesekhez, remélem ezen is működni fog :)

Üdv.:
Roland

Bigmate 2008.08.05. 19:00:42

Szerintem 5 perc is bőven elég lesz :D

HardRic 2008.08.05. 19:02:25

na az nagyon rizs lenne.

nem értem: a 60 perces az csak demo, vagy rendes verzió csak időkorlátozott.(nem nagyon szoktam jáccogatni, inkább szeretem nézni mint jáccani (csak játékoknál ha értitek), úgyhogy biztos van olyan aki hülyének néz hogy ilyet nemtok hogy demó e vagy sem)

freddyD 2008.08.05. 19:08:03

Teljes verzió, csak 60 percig használhatod

Lábujj 2008.08.05. 19:09:50

Szerintem jó ötlet előtte kipróbálni a játékot, mert utána sokkal jobban esik, végighallgatni a szitok áradatot, jobban átérzed :D

MadRacer · http://www.klanhaboru.hu 2008.08.05. 19:18:29

Én is max a mindegy gombra tudok nyomni, mert nincs olyan hogy nem próbálom ki se előtte, se utána :D
Márpedig nem fogok valami hugy játékot kipróbálni, nekem nincs ilyen kötél idegrendszerem mint FreddyD-nek, szóval az enyém rég elfüstölt volna ezektől a játékoktól amik itt be lettek mutatva.
Várom a videót.

k.norbert 2008.08.05. 19:21:04

Szerintem előbb jobb lenne a videó, kicsit rontana a hangulatán, ha előtte átborzongnám a játékot, és tudnám, miért készül róla videó. De a videólink, játéklink egyszerre sem rossz ötlet, mert így mindenki maga dönti el, és esetleg majd pár napra rá, be-embedelheted a videót rendesen.

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.05. 19:29:39

nekem az a véleményem hogy előbb legyen a videó aztán lehessen kipróbálni a játékot (ha előbb lenne a játék kipróbálása akkor oda a meglepetés xD)bár már belül mardos a kíváncsiság hogy melyik játék lesz...de megpróbálok türelmes lenni x)

nuszi 2008.08.05. 19:32:20

az az oldal ahol le lehet majd tölteni az nem virusos?

nuszi 2008.08.05. 19:36:37

tényleg jobb ötlet előb a videot mert már régen volt, és én már mindegyiket legalább 3-szor látam (alig várom)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.05. 19:39:02

most olvasom néhány ember kommentjét és tényleg jó ötlet hogy a videó és a játék linkje egyszerre legyen fent... :\

asztalos93 2008.08.05. 19:40:13

Személyszerint én előbb a videót szeretném látni mert amikor letöltöm a játékot akkor tudom mire számítsak... [ Ugyanis én gyűjtöm a rossz pc játékokat :) ]

Bigmate 2008.08.05. 19:51:59

Végül is,ha egyszerre van fenn mind a kettő,akkor el tudjuk dönteni,nem kell várni,hogy most mikor lesz kirakva a játék meg a vidi,hanem azt csinál mindenki amit akar. Másrészt meg nem lesznek nézeteltérések,hogy mér nem ezt raktad fel előbb stb.

elitehun 2008.08.05. 19:53:49

nuszi: Freddy már leírta hogy a videó megjelenése fix. Tehát bármire szavazunk a videó ugyanakkor jelenik meg

Fire_92 2008.08.05. 20:01:00

Szerintem is egy időben jelenjen meg a videó és a letöltőlink. Akkor mindenki eldöntheti, hogy melyiket válassza először.

nemfontos 2008.08.05. 20:43:08

szerintem sokan csak a vidit akarják megnézni ughyhogy mind1

Prot3us 2008.08.05. 20:44:51

Én spec előbb kipróbálnám a játékot. Utólag tuti, hogy nem fogom...

nemfontos 2008.08.05. 20:45:08

egyébként freddyD gondold csak át...:) ha előbb szeretnénk jáccani a rémséggel akkor csak kell késnie a vidinek vagy hülyeséget mondok?

Prot3us 2008.08.05. 20:45:52

Igen, az sztem is jó megoldás, hogy egyszerre jelenjen meg a vidi, és a link. :)

CaptainCsabi · http://rpggames.blog.hu/ 2008.08.05. 20:46:32

freddy csináld a videót mert az állás már úgysem változik.

elitehun 2008.08.05. 21:07:06

nemfontos: mért kéne késnie a vidinek? max te hogyha kipróbálod a játékot akkor később nézed meg a vidit :)

HardRic 2008.08.05. 21:07:23

2 és fél óra alatt 1000 szavazat. ezt nevezem

--->zolee<--- 2008.08.05. 21:22:40

FreddyD készülj mert nemsemmi képet küldök neked :D Szerintem egy nagyon zsír kép amit szerény személyem csinált neked :D Küldöm E-mailban.

dualmotkany 2008.08.05. 21:22:49

Én hiába imádtam a mesterlövészes videót, a játékot nem voltam képes végigjátszani, viszont a BigRigs sokkal nevetségesebb, mint a videóban.
Szóval teljesen tanácstalan vagyok.
Nekem tán mindegy, csak jöjjön a videó!! :P

norby-91@vipmail.hu 2008.08.05. 21:32:37

lol miért akarjátok korábban látni a játékot mintha kipróbálnátok előtte? ha valamiben elakadás lenne vagy nemtom, akkor sokkal nagyobb poén sztem megnézni a videót a játék kipróbálása után, hogy hogyan kellett volna, mintha már előre tudnánk az egészet. bár az is igaz hogy nem mindenki szeretne játszani hanem csak a vidire kíváncsi :P de sztem ez jó ötlet, utoljára a syobon action volt hasonló hogy egyből lehetett neten tolni miután a videót láttam ^^

jürgen baromartz 2008.08.05. 22:08:25

ha a videó kiadásának időpontján nem változtat, akkor nem is kellett volna szavazás, hanem kinyomni a gémet és utána videó...

nem kell demokrácia

gerisk8 2008.08.05. 22:09:22

Mellesleg vicces, hogy annyira nem figyeltek oda ennél a játéknál, hogy ha a 60 perces verziót patcheli az ember akkor már játszhatja is tovább a játékot :P mellesleg sztem sokkal kellemesebb ha meglepi, hogy mi a játék :)
FreddyD! Minden elismerésem a töretlen lelkesedésért, hogy az embereket szórakoztatod és annyi kellemetlenség után sem adtad fel! Sztem ez az igazi siker! Gratulálok és így tovább!

kmate- 2008.08.05. 22:12:39

egyszerűen kikell crackelni és máris nem 60perces.:D vagy ha van akkor számmal aktiválni és kész

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.05. 22:15:50

@freddyD
Ahogy látom a szavazást ez egyértelmü vállasz
nem ismerem a statisztikákat hogy hányan látogatják a blogot de hogyha már
1000 feletti a szavazatok száma akkor már értelmetlen mert Az emberek 63% aléka szavazott a Előbb szeretném látni a videót Lehtöségre
Szerintem zárd le a szavazást
de amugy látszik hogy mit akarnak az emberek
A te videóidad falják.
Enyi

Entomi 2008.08.05. 22:21:07

A 6. kommentel egyetértek

2008.08.05. 22:27:00

Csatlakozom azokhoz, akik igazából csak a videót szeretnék látni, de a játékot nem merik/akarják kipróbálni. Az összes eddigi bemutatott játék közül csak a Big Rigs-hez és az Italian Job-hoz volt szerencsém, bár ez utóbbi már jóval a videó megjelenése előtt megvolt.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.05. 22:56:45

Gyüjtemény
Van fogalmam miröl lessz szó a játtékban
Mert freddyD utal rájuk
Igazi bejegyzéseket idézek fel amit freddyD irt a blogra,.Pár Héttel ezelött

Update
2008.06.27. 17:42 :: freddyD
Tök jó dolog egy olyan játék, ahol nincs rendes mentés, állandóan elakadok, mert röhejes biszbaszokat álcáznak "logikai feladatnak" és no-name gameként az egész world wide weben nem találni róla szöveges végigjátszást, hogy pár ezer ősz hajszálal kevesebb legyen...

Folyt. köv

Update
2008.06.30. 14:24 :: freddyD
A következő bemutatandó játéknak a mentési rendszere szerintem még a "Heat of War"-ét is veri... A jelenetek felvétele egy abszolút rémálom, mert nem lehet szinteket az elejéről kezdeni, csak ott ahol befejezted, vagy kezded a leges legelejéről!És elsőre nem tudhatom, hogy mit kell felvenni, mert érdekes lehet!

Kurva életbe ezzel a szarral!

Bocsánat, de ez jól esett.
"részlet a bejegyzésböl"

Fanwork
2008.07.06. 13:20 :: freddyD
"Részlet a bejegyzésböl"
Új videó: Elhatároztam, hogy nem fogom végigvinni a játékot, annyira nem is szükséges, a rossz dolgok végig ismétlődnek. Esetleg, ha mégis jön még valami röhejes baromság, akkor max lesz egy 2. része. Újdonság is lesz a következő videó, ugyanis a játékot majd le is tölthetitek. Igaz, csak egy 60 perces verziót, de arra hogy érezzétek a játék büdösségét, pont elég

Sokolov 2008.08.05. 23:03:07

Elobb a vidit !!!!


Amugy FreddyD Tedd be a postal 2 STP lemezt
Nyisd meg és katt a Setup-ra
Amugy nekem mindaketto ment telepités után (Apocalypse weekend a második ]
amugy nézd meg az oldalam :
gamezoldal.blog.hu

Hungarianidiot 2008.08.05. 23:05:29

Szerintem jobb ha elöbb a videót látjuk. Majd az alapján eldöntjük, hogy érdemes e letöltenünk

R.M.E. 2008.08.05. 23:05:52

végre szavazás van :D

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.05. 23:33:19

@Hungarianidiot
én mint csak Érdelödö ugy megjegyzem hogy mit nézzen meg freddyD a blogon ha nincs egy bejegyzés sem

szbszig 2008.08.05. 23:39:08

Itt szeretném akkor még egyszer megemlíteni, hogy például a Dark Vampiresból is van ugyanilyen 60 perces, kipróbálós verzió. Igaz, ott mondjuk nem a lebutított verzióhoz, amelyikben nem lehet mozogni.

Egyébként az előbb szeretném kipróbálni opcióra szavaztam. Gondolom, ez annyit tesz, hogy a videó megjelenése előtt, ami úgyis fix időpontban jön, megkapjuk a játékhoz a linket. Szerintem ezzel járna mindenki a legjobban: akit érdekel, melegíthetne vele előre; akit meg nem, annak meg úgyis mindegy.

Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2008.08.05. 23:41:30

Azt szavaztam, hogy előbb a videót, de az se rossz, ha előbb a játékot próbáljuk ki, mert akkor észrevehetünk olyanokat, amiket te esetleg nem látsz meg, vagy megcsinálunk olyat, amit te nem tudsz:)
De valószínűbb, hogy inkább csak alátámasztásra kerülnek az általad bemutatott hibák.

Jobb előbb a videó, mert akár hiszitek, akár nem, én vagy 20x láttam már a Mortyr-részt és azóta ki akarom próbálni a játékot, de nem tudom...
Úgyhogy ha ez is tetszeni fog, legalább kipróbálhatom:)

gabi2000 2008.08.06. 00:36:49

sztem előbb a videó legyen!

Jeroad 2008.08.06. 00:37:45

Sztem meg az aki a videót nézné előbb az előbb megnézi a videót és aztán játszik, aki meg játszani akar az csak utána nézi meg a videót miután játszott, egyszerre felrakod és kész. Hol a probléma?

Dude007 2008.08.06. 00:40:38

Videó legyen előbb, aszt ha olyan mint a mesterlövész akkor leszedem, de ha olyan mint a Frontline Berlin, akkor pfuj....
Azér a videó király lesz.

Wenti 2008.08.06. 01:27:28

Legyen előbb a videó, hisz ha a játék tényleg sz*r, akkor mér' próbálnánk ki?
FreddyD mindörökre!

Flippy 2008.08.06. 01:46:16

Van olyan progi ami amivel az egy órát ki lehet üttetni akár 12346 órára vagy akármennyire,majd kiüttetem :D ^^

Zoly 2008.08.06. 03:53:49

Szerintem a legjobb lenne, ha a videóval együtt kitennéd a linket is. És ahogy érzik. Vagy letölti előbb és utána nézi a videt vagy nem. Am meg, kitehetnéd a linket kérdés nélkül is, max aki előbb a videt akarja, nem szedi le.

Dexter1981 2008.08.06. 07:43:21

Szerintem jó ötlet lenne ha miután sokan kipróbálták a játékot a véleményüket elküldenék Freddynek, aki esetleg a vélemények alapján csinálna egy ujabb videót ;)

Mateusz 2008.08.06. 07:48:21

Zoly jól mondja, tökmindegy mikor rakod ki, aki a videót akarja előbb megnézni úgyis nézheti előbb a videót, nem muszáj egyből a játékot leszedni, így lenne a legjobb.

2008.08.06. 08:45:44

Ez hülye kérdés, a mesterlövészt sem próbáltam volna ki, ha nem látom a videókat XD

Szarvask 2008.08.06. 09:12:17

Rakd fel freddyD egyszerre! Aki akar az előbb játszik, aki akarja az meg előbb megnézi a videót.

NkrisszA 2008.08.06. 09:12:39

Ez egy repülős játék lesz szerintem.

DaviXRemixer 2008.08.06. 09:29:44

nekem 8! de azert inkabb elobb a video! Ja es remelem nem 18 WoS szeriabol egy jatek mert azoknak van 60 perces trialjuk. Mellesleg en k*vara szeretem. NA csa freddyD rulz

elitehun 2008.08.06. 09:35:12

FreddyD!
Kb. mikor jön a videó?

Endur0 2008.08.06. 09:38:46

Jobb ha előbb látjuk a videót, mert akkor nem lőjük le a poént.

HardRic 2008.08.06. 09:56:50

na ma kéne érkeznie a z új videónak.

lacce92 2008.08.06. 09:57:03

EMBEREK! az mondta hogy SZERDÁN jön
amúgy én szerintem valami lövöldözős lesz mert az esetek 60%-ában az van a többi 40 meg váltózó.

elitehun 2008.08.06. 09:57:38

Ok. Bocsi hogy kérdeztem

Sarg3 2008.08.06. 10:04:14

Nem lenne egyszerűbb egyszerre benyomni a letöltést és a videót,és midnenki eldönti,mit szeretne? :)

pooocok 2008.08.06. 10:07:19

Szerintem úgy lenne jó hogy a videóval egyidőben jelenik meg és választani lehet h elöbb letöltöd vagy megnézed.
(bár aki a videóra kiváncsi először az úgyse tölti le egyből)
Nem tudom ez mennyire kivitelezhető :S

edimark 2008.08.06. 10:12:53

én dijjazom Roland0012 ötletét de az a gond hogy ezt oldit a nagy mások is figyelik pl. azok a maganizok és az ilyen az illegális ha gondolod valahol máshova rakd fel a progit

pooocok 2008.08.06. 10:14:24

@Roland0012
Hello Mindenkinek !

Új vagyok itt a blog.hu-n, bár nem tudom miért ilyen későn regisztráltam, mikor az eleje óta csak ezt nézem... :) na hogy ne legyen OFF, szerintem is egyszerre rakd ki, és akkor mindenki eltudja dönteni mit akar elsőnek ! És lehetséges hogy tudok adni kódot hogy nem csak 60 perces legyen a korlát hanem végtelen, mert vagy egy program ami ad hozzá kódot az ilyen 60 percesekhez, remélem ezen is működni fog :)

Üdv.:
Roland


az tényleg nagyon jó lenne :D

Ben47 2008.08.06. 10:29:56

Sztem is egyszerre rakd ki!

Előbb szeretném kipróbálni a játékot
20%544

Előbb szeretném látni a videót
64%1733

Nekem mindegy
16%442

chpatrik 2008.08.06. 10:34:20

De jó lenne ha már jönne a vidi! De szerintem is egyszerre kéne kirakni.

Mistercheaf 2008.08.06. 10:57:17

Nyugi, majd jön lehet hogy estére

Geery 2008.08.06. 11:03:42

VIDEÓ VIDEÓ VIDEÓ VIDEÓ VIDEÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

jagermeister01 2008.08.06. 11:10:05

hy all, jöjjön először a vidi aztán a game sztem ugy jobb
csak látnám már :D

Majom222 2008.08.06. 11:10:20

Szerintem megtaláltam freddyD-t egy képen.
Igeen tudom hogy tagadja de akkor is hrutka pál a neve. jútúbon is azvolt és a petició küldözgetős lapon is az volt. iwiwen rákerestem hrutka pálnéra. van neki egy fia akire sokminden igaz ami freddyDre.
-Szemüveges: a blog galériában a south parkos figurán van szemüveg.
-kicsit hosszú barna haj: tóth lászló klipjében bizony ilyen haja van.
kepfeltoltes.hu/080806/fd2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

elitehun 2008.08.06. 11:16:06

Majom222: És akkor mivan?

kukesz001 2008.08.06. 11:19:27

freddyD szerintem ezt gyorsan töröld :D

kukesz001 2008.08.06. 11:20:09

amigy meg szentem az egyszere a videó és a link dolog az jobb ötlet lenne :)

chpatrik 2008.08.06. 11:27:43

Majom222: Szerintem ez nem ő, teljesen mások
az arcvonásai.És lehet, hogy tényleg Hrutka Pál a neve, de akkorsincs semmi közöd(ünk) hozzá.

HardRic 2008.08.06. 11:27:49

eeeez biztos nem fred.
nézd má meg a szemöldökét.

ja meg nemrég énis végeztem 1 kutatást. pálnénak ezt a fiát zolinak hívják.
ja és sztem nem ilyen a haja a videóban.
meg ilyen fószerhez nem menne freddy hangja.

HardRic 2008.08.06. 11:28:52

ez a majom elég majom:D

R.M.E. 2008.08.06. 11:35:54

én ki akarom próbálni, sokan nem, akkor ők ne tegyék, de akkor add meg a linket, pls

elitehun 2008.08.06. 11:38:33

HardRic: Ezt mondom én is lehet hogy a haja hasonlít de ez nem Freddy

HardRic 2008.08.06. 11:43:13

ezt beteszem az otherworld fórumba a napi keddvenc kommentba:DDD

Ombodi77 · http://PlayForFunClan.Extra.Hu 2008.08.06. 12:25:14

Ebből a szavazásdiból az lesz, hogy Freddy feltölti a videót, majd amire Ő is célzott, hogy megláttok egy-két megoldást a játékban és akkor persze, hogy ha nektek nem kell tovább gondolkodni rajta, akkor tovább juttok mint Ő... Erre mindenkinek Qrva nagy pofája lesz... Előre látom a sok qrvabeképzelt, kis pöcs kommentet....

eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee · http://jatekertelkelesek.blog.hu/ 2008.08.06. 12:30:28

Én a videót mert minek próbáljam ki először a játékot ha a vidit nem láttam?

jimbeam27 2008.08.06. 12:36:00

hrutka pálné akkor nem fredet hívják hrutka pálnak hanem az apukáját, de sztem nem így hívják őt

Sevenadam 2008.08.06. 12:48:14

Hmm...
Először játék:20%
Először vidi:63%
Tökmind1: 16%
Én vagyok a hülye vagy ez télleg csak 99%-ra jön ki??? Hol van a maradék 1?

Sarg3 2008.08.06. 12:56:01

Kérlek szépen a tizedestörteket nem jelzi ki,és azokból még kijön egy százalék :)

Hablaty 2008.08.06. 12:58:02

Sevenadam:Ez azért van, mert nem pontosan ennyi a százalékuk, csak a tört részeket nem írja ki.Szal, lehet, hogy például az elsőnél méfg van 0,2% a másodiknál 0,6% és a harmadiknál meg megint 0,2%.Na itt van az az 1 %

(-:K.a.G:-)Bø†|{ille® 2008.08.06. 13:10:07

Szerintem is inkább a vidit elöbb.

von Karasz 2008.08.06. 13:13:55

Szerintem a 60 perces verzió nem illegális, az
csak egy demo.
Tényleg, freddyD meddig tart a szavazás?

Sarg3 2008.08.06. 13:16:49

Miért van az,hoygha megválaszolok valamit,utánam még egyszer elmondják ugyan azt? :D

JRtelecaster 2008.08.06. 13:17:46

Mindenképpen a videó legyen először !

chpatrik 2008.08.06. 13:18:46

Hello! Letöltöttem a Heat-et, Assault Cube néven, legálisan, de nincsenek benne röfögő lovagok, meg semmi csak emberek.És még csernobili répás pálya meg aquafitness ököl sincs. Biztos, hogy ugyanaz a játék?

Sarg3 2008.08.06. 13:26:32

az Assault Cube egy másik játék.Innen le tudod tölteni:
szerencsekerek.extra.hu/index.php?id=105
Csak ez angol...

Majom222 2008.08.06. 13:26:48

hogyha más a játék neve, és más van benne akkor az ne az a játék.

jagermeister01 2008.08.06. 13:37:38

megint 100. :D dejó xd
meddig tart a vote?

Sarg3 2008.08.06. 13:41:01

Úgy tudtam hogy lesz oylan elmebeteg,aki örül,ha századik...

SX7 2008.08.06. 13:43:51

a vidit elöbb mert ha valaki kipróbálja elöbb a játékot mondjuk mire kijön a vidi addigra lejár a 60 perc vagy is ha valaki nem vett észre mondjuk egy új lsd parádét vagy valami nagyon parafenomént akkor már nem tud rajta hülyéskedni vagy csak meg nézni a saját szemével :)

Sarg3 2008.08.06. 14:03:32

Ki kell rakni egyszerre,azt döntse el mindenki....

Sevenadam 2008.08.06. 14:26:45

@Sarg3 és @Hablaty
Én kérek elnézést:D

Sevenadam 2008.08.06. 14:29:02

Ja am FreddyD észrevettem h az eddigi videóim pontba a mesterlövész helyett mesterlövés van írva (ha eddig is így volt akkor sry nem szóltam)

AR5T7 2008.08.06. 16:23:59

Bigmate adta a leghasználhatóbb ötleed, ezt vedd figyelembe Freddy 1. vagy 2. ik komment,

u.i_most rákattanta a codemasters játékokra (DIRT,GRID,jericho)emikor kiléptem a GRID ből elolvastam a cikket róla, én medium fokozaton manualis valtassal 2.-ik lettem egy karcolás nélkül, szerintem irányitás tökéletes nem sokkal külőnbőzik a DIRT töl, csak ez valahogyan jobban csúszik..jericho meg jo :D nagyon jo, de nem lehet tüle beszarni, annnyire nem paráztatós inkább hent.. a deadspace inkább félelmetesebb lessz XDD

Richie1986 2008.08.06. 16:50:16

Hali!
Remélem ma látunk új vidit! :)

DanThomas 2008.08.06. 16:50:17

már nagyon kíváncsi vagyok a videóra, és szerintem utána kell kipróbálni, hogy ne lője le a poént

kaiser96 2008.08.06. 17:05:50

legyen a vidi szardá-ig igérted

kaiser96 2008.08.06. 17:07:01

lol szerdáig*(ez se biztos hogy jol irtam xD)

freddyD 2008.08.06. 17:15:35

@Majom222
Köszi a kommentet, nagyon élveztem a bizonyítékokat! :D

Benokovacs · http://gustyscary.lapunk.hu/ 2008.08.06. 18:02:47

Videó először. Na most...
indafoto.hu/benokovacs/image/1521783-6596855c/63413
Egy mesterlövészes kép. ?! Vajon mitől lebeg a pali??

jürgen baromartz 2008.08.06. 18:04:17

jah izé.. szerda van..
hol a videó? :)

Benokovacs · http://gustyscary.lapunk.hu/ 2008.08.06. 18:19:03

Tényleg. Hát... Lehet csak holnapra lesz kész :(

Benokovacs · http://gustyscary.lapunk.hu/ 2008.08.06. 18:26:48

Waiting is too hard for me! I dont like waiting. I have no time for this shitty fucken waiting. Hehe :@

HardRic 2008.08.06. 18:35:04

sztem most tölti. és ne forduljatok freddyhez elvárásokkal.

Benokovacs · http://gustyscary.lapunk.hu/ 2008.08.06. 18:42:04

Tölti? akkor szinkron nélkül kapjuk a videót XD. Én nekem mondjuk mindegy mikor lesz kéccen, mert a jóra sokat is megér várni

HardRic 2008.08.06. 18:51:11

1 egész napja volt megcsinálni a szinkront. attól hogy te most olvasod, nem jelenti azt hogy mostani a bejegyzés

..:: Đani ::.. 2008.08.06. 18:54:21

@HardRic: szerintem meg lehet, hogy mást is csinál ma, nem csak szinkronizál egész nap...legyél türelemmel, ha már ennyit tudtál várni, akkor már ezt is kibírod...:D

..:: Đani ::.. 2008.08.06. 18:55:59

héj ez összesen csak 99%..:S:O hova tűnt az az egy 1% ??? XD

Stunterboy 2008.08.06. 19:03:38

Dani: elvitte az állam vagy felajánlottad :\ Nekem sincs meg :O

Lionell_hun 2008.08.06. 19:08:48

Ha valaki tudja ,hogy milyen progival lehet a 30napos próbaverziót (Guitar Pro 5) no-limitre cserélni az pls írjon a : burkusdavid@invitel.hu ,e-mailre
thx :)
Lionell

Kenny007 2008.08.06. 19:14:25

sztem meg vlmi autós játék lesz h érezzük pl milyen rossz az irányítása az autónak,:P bár nem tudom..XD
akkor már ha mindenki elmondja véleményét, akkor sztem is egyszerre legyen kinn a videó meg a játék letöltése link..

HardRic 2008.08.06. 19:14:27

hey
én türelmes vagyok, ezek izélkednek itt.
ha néhány hozzászólást elolvastál volna feljebb tudnád.

jürgen baromartz 2008.08.06. 19:55:33

Lionell_hun 2008.08.06. 19:08:48

a google a barátod


anyway, szerintem valami ügyességi szar lesz, vagy fps, nem hinném hogy autós

Sarg3 2008.08.06. 19:59:41

Emberek,ne legyetek már ilyenek...Freddy azt írta szerdára TALÁN fennt lesz.Nem azt hogy ha csak csütörtökön akkor egy hazud disznó,és rohadjon meg :)

..:: Đani ::.. 2008.08.06. 20:07:11

@Stunterboy: szerintem az állam vette el és felajánlották valakinek hogy szerezhessenek végre egy kis pénzt..:D:P
@HardRick: én látom h mindenki türelmetlen én is az vagyok....:D de mégis tudok várni..(asszem..) :D peace

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.06. 20:09:53

Én nem tudom hogy hogy áll a videó szinkronja de még van idő 4 óra holnapig
majd fent lessz holnap vagy az után a videó
Szerintem
én is azt mondom hogy nem kell és nem szabad elvárásokat tenni A videókkal és freddyD vel szemben
de azért ha nem tudom mijen okból (de ez nem is tartozik ránk ) nem teszi fel a videót freddyD de ma nem teszi fel vagy nem áll szándékában akkor irna legalább egy kommentet hogy ma nem lessz fent bocs
Enyi a történet
Bocs ha valakit vagy freddyD-t megsértettem volna

..:: Đani ::.. 2008.08.06. 20:15:25

Sarg3 jó a neved látom te is bírod a játékot..:P láttad azt a videot amikor egy gyerek bemutatta a Quake-t mint "rossz pc játék".. áá hallod rohadtúl elcseszte akkor a napomat...:S mostmár csak röhögök a szánalmas fején...

..:: Đani ::.. 2008.08.06. 20:16:51

visszakaptuk az elveszett 1%-ot :D:D:D yeeeeeeaaaaahh

DanThomas 2008.08.06. 20:17:01

szinkron 40%, nem tom, figyelitek-e
haladás..

[H]aLy[I] 2008.08.06. 20:24:23

rosszpcjatekok.hu??????????????????????????
yeee

Sarg3 2008.08.06. 20:25:42

@..:: Đani ::..
Szerencsére nem láttam,de aki a Quake-et fikázza,az jó nagy paraszt lehet :)
@mindenki
NE SIRÁNKOZZATOK HOGY NEM LESZ MA VIDEÓ :D
Mert sejtem mi következik most :)

Tiborman 2008.08.06. 20:30:21

igy néz ki FreddyD? (nem baj csak melepődtem)
én másnak képzeltem :D

volkuris 2008.08.06. 20:31:44

ROSSZPCJATEKOK.HU!!!!

freddyD 2008.08.06. 20:31:45

Mondta valaki is, hogy így nézek ki? ;)

Sarg3 2008.08.06. 20:31:56

Nem így néz ki,de ha azt vetted le a bejegyzésből,akkor gratulálok :)

Driver 2008.08.06. 20:36:09

@ majom22, FreddyD

HA ő lenne az anyukád, akkor elég fura hogy nem ismeri a saját fiát :?!

[+MJ] Jimmi Durst 2008.08.06. 20:36:26

persze hogy nem így néz ki
riddickolimpia.blog.hu

Driver 2008.08.06. 20:37:23

@ majom22, FreddyD

HA ő lenne az anyukád freddyD, akkor elég fura hogy nem ismeri a saját fiát :?!

Sarg3 2008.08.06. 20:39:27

@Driver
Elsőre is megértjük ám ;)
@riddick
Inkább rakd ki a neved mellé,és nem fárad el a kezed a reklámozásban...

micekzon 2008.08.06. 20:41:02

freddyD: az tényleg te lennél? a hajadat felismertem. mostmát igazán nem kéne halogatni a sötétségből való kilépést.

chpatrik 2008.08.06. 20:56:30

Oh, nem lesz ma videó? Kááár:( Bár úgyis "Szétheateztem" az agyamat, úgyhogy nem értenék egy poént sem:PP

Sarg3 2008.08.06. 20:58:58

Heattől én általában 10 perc alatt kikészülök :P De reggel felfrissít :)

[+MJ] Jimmi Durst 2008.08.06. 21:00:32

így jó? am milyen a blog (mág naon friss)

GTom 2008.08.06. 21:02:03

FreddyD! Grat a saját honlaphoz!!! :D

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.06. 21:04:53

Grat a sját honlaphoz freddyD de most minek????????
nem tudom hogy mi akar lenni hogy most nem indára töltesz ?
vagy nem értem
egy kommentben leirnád?

nóném 2008.08.06. 21:04:56

Király hogy lesz saját honlap sok szerencsét hozzá!:)

jürgen baromartz 2008.08.06. 21:05:35

www.rosszpcjatekok.hu?

sok szerencsét hozzá, hogy összejöjjön... mihamarább

[+MJ] Jimmi Durst 2008.08.06. 21:10:45

te fred ezért nem fizetni kell? így nem lesz eleged belőle?(NE LEGYEN IGAZAM!)

chpatrik 2008.08.06. 21:21:33

Sarg3:2 órát nyomtam és már mindenhol emendemeket látok:P

Enterior 2008.08.06. 21:35:25

tavaly balatoneon egy ilyesforma emberke jött szembe, de neki kecskeszakálla is volt:)

R.M.E. 2008.08.06. 21:39:35

szegény blog.hu... elveszti a látogatottsága 90%-át...

freddyD 2008.08.06. 21:46:28

@Enterior
Akkor az már lehet, hogy én voltam.

RME
Blog.hu nem feltétlenül kell hogy elveszítse, a blog attól megmaradna, lehet hogy szerintem csak az új videókat pakolnám oda. De majd meglátjuk.

lacce92 2008.08.06. 21:48:59

hát a képhez hozzá szólva szerintem sem freddy mintha világosabb lenne a bőre (vagy régi a monitorom)
meg a szeme színe nem más???

ha mégis freddy akkor most már tudom mér hord valójában maszkot:)

--->zolee<--- 2008.08.06. 21:57:21

ROSSZPCJATEKOK.HU!!!!!!!!!!!!! EZAZ!!!!KIRÁLY LESSZ FREDDYD!!!!! A ROSSZ PC JÁTÉKOK SOROZATNAK KÜLÖN OLDALA LESSZ!! NEM BLOG-OS!! OÉJJ!!! :D bocsesz a nagy betűért dehát...ezvan XD

Bigmate 2008.08.06. 22:01:14

A Metal-os videó végén sem ilyen haja van,ott majdnem megmutatja az arcát. Örülök hogy lesz .hu-s oldal,megérdemelte már régen freddyD.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.06. 22:27:40

szerintem a blogot nem kellene felváltani egy honlappal
ez a kedvenc blogjaim között az elsö hejen áll és szertném ha nem szünne meg
mert most hogy a blog videóit honlapra töltöd fel de azért a blogot nem kéne kinyirni
aki az illetékes ebben ez annak szól
A Blogot fogom olvasni halálom napjáig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
és ez nem fanatizmus hanem a blog az már anyira egy szimbólum hogy nem hejettesíthetö honlappal

zolee144 2008.08.06. 22:47:41

majom222
Neeeeeeeeeeeeee :'DDDDDDDDDDDDDDDD
Te Loller hülye vagy XD
Hosszabb haja van ez 1...2 egy ragyát nem láttam a fején meg ilyen bemélyedt szarokat sem :D

Enterior 2008.08.06. 22:50:46

@freddyD: így utólag szinte biztos vagyok benne, hogy te voltál:)

zazzaHUN 2008.08.06. 23:08:46

lol, dehogy ő az :DD

1. nincs gyereke
2. szerintem is hosszabb a haja
3. augusztus végén megyek Pestre majd én megkeresem, fix, hogy felismerem ( 40%) :D de sokat segítene ha elkezdene beszélni...

--->zolee<--- 2008.08.06. 23:13:16

Énis gondoltam már rá hogy felismernéma hangjáról ha Budapesten lennék :D vagy ha másnam a csukájjáról :D vagy a menő "Karate Kölykös" fejpántyjáról vagy miaz XD

Nervus 2008.08.06. 23:50:12

Hát... A domain alapján nem nehéz megtudni a nevét, amennyiben ő az igénylő... De szerintem lényegtelen.

ManhattanProject 2008.08.07. 00:35:45

Szerintem meg nem érdemes bolygatni. Örüljünk, hogy csinálja a show-t :) Gondolom ha itt mindenki arra menne rá hogy kiderítsük ki ő valójában, akkor egyszer valaki úgyis rátalálna de vajon lenne bármi értelme? Hadd legyen neki is egy kis magánélete :)

Geooorge 2008.08.07. 01:14:11

ha követem majom222 elvét, akkor: szerintetek FreddyD nem vágatja le néha a haját? óuuuuu

taki5baj 2008.08.07. 07:07:52

@ Benokovacs
Jaja azt én is észrevettem, hogy lebeg a pali a betöltésnél, de sztem az nem lebeg, csak a fal mögött áll valamin és mivel ez a Mesterlövész.... hát.... izé... átlátszott a falon át xD

Zsoltti 2008.08.07. 07:49:18

indavideo-s korszak.
3. Évad.
Saját honlap (készülőben)

Egyre jobb lesz! :D
Csak így tovább freddyD.

Mateusz 2008.08.07. 08:21:52

Nem akarok senkit se megbántani, de itt egyeseknek tényleg nincs jobb dolga, mint egésznap kommenteket írni meg IWIW-en Hrutka Pálnékat keresni?(Azt se értem, hogy jut valakinek ilyen az eszébe:D)Majom222-t meg nem kéne "lelollerhülyézni", annyit mondott, hogy szerinte megtalálta freddyD-t és nem azt, hogy itt rohadjon meg mindenki ha ez nem freddyD.(Ugyanúgy ahogy mondta freddyD: talán szerdáig kész lesz a videó)Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy Majom222-nek igaza van, vagy én védem őt, csak azért ha lehet az ilyen lollerhülyés kommenteket inkább kerüljük.

@zazzaHUN
Szerintem nincsenek jó esélyeid, hogy megtaláld, az nem egy kis város.:D

2008.08.07. 09:01:13

LOL, rosszpcjatekok.hu blog nélkül, keménynek tűnik. És hogy lehet ezt megcsinálni? mennyibe kerül, kinek kell szólni erről?

elitehun 2008.08.07. 09:04:25

ManhattanProject: Tökéletesen egyet értek veled. Miért kell megtudni hogy ki Ő valójában? Nem mindegy? Mert sztem teljesen az.

matchboxrider 2008.08.07. 09:55:29

mateusz legalább a védenced nevét tanuld meg leírni :\

matchboxrider 2008.08.07. 09:57:12

ja hülye vagyok, akkor freddy nem tudja leírni

Tiborman 2008.08.07. 09:57:39

tényleg freddyD a METAL nevű játékban másképp nézett ki mert majdnem az egész arcát mutatta :D

DanThomas 2008.08.07. 09:58:13

a játék valami N lesz, nézzétek meg az eddigi videók linket

Tiborman 2008.08.07. 09:59:40

ja és nekem van 1 ismerősöm aki igy néz ki mint a képen:D:)

elitehun 2008.08.07. 10:11:14

Ja tegnap volt a hivatalos bejelentés PC-re

OtiDog 2008.08.07. 10:44:38

@..:: Đani ::..
Én láttam azt a Quake-es videót, asszem Igénytelen Pc Játékok volt a neve.De hát a Quake mint igénytelen...

@DaniMan811
Remélem tényleg kiadják PC-re hamarosan, de ha jól láttam ez egy +18-as játék?

Mateusz 2008.08.07. 10:49:41

@Matchboxrider
Tudtam, hogy ezt valaki be fogja írni, úgy éreztem, de mint leírtam nem akarom őt védeni, csak azért kommentet írni, hogy elmondhasd, hogy XY lollerhülye vagy az p***ség.

elitehun 2008.08.07. 11:00:06

LeprásSzázlábú: Igen tényleg kiadják PC-re európában november 21-én Amerikában november 18-án. Tegnap jelentették be hivatalosan is

Sarg3 2008.08.07. 11:02:25

@LeprásSzázlábú
be tudnád linkelni?

Bálintínusz2 2008.08.07. 11:13:11

Mi tetszik nektek freddyD-ben, nem kell Isteníteni !!!!!

Freidrich von IQ Betyár 2008.08.07. 11:24:25

Ki isteníti?Csak elismerjük tehetségét és elszántságát!!!(Bálintka,túl sok a ! jel)

Sarg3 2008.08.07. 11:33:04

@Bálintínusz
Nem isteníti senki,de jók a videói :)

G-Unit 2008.08.07. 11:34:32

Freidrich von IQ Betyárnak igaza van..Csak elismerjük tehettsgét...Csak így tovább FreddyD

G-Unit 2008.08.07. 11:35:28

Nagyon jók a videói!!!!!!!!!!

J117 2008.08.07. 11:39:37

Rosszpcjátékok weboldal? Ennek 1 ÓRISÁI előnye lesz: freddyD kiteheti a kezdőlapra, hogy a videókat Fraps-el veszi fel. XD

Radiatus69 2008.08.07. 11:42:59

DaniMAn811!
Ezzel télleg felvidítottad bennem a GTA-s énemet:)

ScyLe 2008.08.07. 12:01:05

Enyém lett az 5000dik szavazat jeeeeeeee! XD

Bigmate 2008.08.07. 12:04:26

12.000-ér a f*szom se veszi meg 1-2 év múlva lemegy 3-4 ezerre figyelje meg mindenki.

Tiborman 2008.08.07. 12:11:11

nekem is felvidítottad a GTA-s "érzelmeimet" mer rég akartam PC re a GTA IV-et
:D

Sarg3 2008.08.07. 12:15:39

már akartam gratulálni annak,aki nem örült hogy kétszázadik.ROHADJATOK MÁ MEG AKI ELSŐZIK MEG MIDNEN HÜLYESÉG :S:S:S

elitehun 2008.08.07. 12:18:29

Bigmate: Lehet de 1-2 év múlva már lesznek új játékok. Sőt új GTA-k

deviques · http://opcsal.blog.hu 2008.08.07. 12:20:19

HÚÚ!!! Saját honlap, már megvan a domain :D Őrület!!! :D

Minden elismerésem a tied, freddyD :)

Stunterboy 2008.08.07. 12:43:59

Amit daniMan811 írt az 100000000%ban IGAZ! Tegnap bejelentette a TakeTwo hogy kiadják PCre a GTA IV-t :D

Tiborman 2008.08.07. 12:45:00

nekem meg van a mesterlövész XDXDXDXDXDXD

Tiborman 2008.08.07. 12:45:54

és sztem egyáltalán nem rossz hanem "közepes"

elitehun 2008.08.07. 13:07:09

Stunterboy: én is ezt mondtam hogy tegnap volt a hivatalos bejelentés

AR5T7 2008.08.07. 13:07:23

jajj istenem....majom222 részéröl ez egy poén volt, aki nem érti az meg ne irjon barom kommenteket!

AR5T7 2008.08.07. 13:09:15

@Stunterboy

nan neee :DD de amikor kijött san andreas-hez , a hot caffe-MOD, a take two és a rockstr azt mondta hogy soha többet nem lessz gta pc-re XD nem hiszem el..szerintem ez 30%-ban igAZ:p

AR5T7 2008.08.07. 13:12:05

@Bigmate
ha belegondolsz amikor a GTAIV megjelent ps3-ra 19990 ft volt... nekünk meg 12k-ért adják kek

AR5T7 2008.08.07. 13:12:05

@Bigmate
ha belegondolsz amikor a GTAIV megjelent ps3-ra 19990 ft volt... nekünk meg 12k-ért adják kek

AR5T7 2008.08.07. 13:12:48

ehhhh miért kétszer küldi el?

TheSuffering 2008.08.07. 13:19:56

Ideje volt már domaint venned.

Driver 2008.08.07. 13:22:53

Az Nfs Undercover is valamikor akkkor jelenik meg, min a GTA.IV Pc-re, !!!HA!!! lehet hinni a szóbeszédnek...:?
Jól kiütik egy mást...:)

[H]aLy[I] 2008.08.07. 13:39:56

ps3 ra amikor megjelent nem 19990ft volt hanem 17990ft én már csak tudom hisz amikor megjent éjélkor ott voltam...

[H]aLy[I] 2008.08.07. 13:43:19

Amugy lehett tudni hogy megjelnik a GTA IV Novemberbe pc-re csak a dátumot nem lehetett tudni

Tiborman 2008.08.07. 14:06:23

hát legalább 1 álom valóra vált mer a GTA IV lesz PC-re

elitehun 2008.08.07. 14:08:35

kmate-: Mi van vele?

Sarg3 2008.08.07. 14:21:44

@AR5T7
Nem poén volt,csak a kutatómunkája nem volt sikeres :D

--->zolee<--- 2008.08.07. 14:59:29

Hát ez besz*rás. XD Ezt figyeljétek...A CoD 4 megy 1024x-es felbontáson kb olyan 30-35 FPS-el fut a játék és a HEAT vagyis a Cube (letöltöttem) az meg akad!! o.O MIVAN???? Te jó isten.XD Ez miért van?

lacce92 2008.08.07. 15:01:01

hát az tök jó hogy ki jön PC-re (meg hogy GTA)
de a konzolátiratoknak nincsenek irányítási problémái???

Stunterboy 2008.08.07. 15:12:05

AR5T7:
A1: ir.take2games.com/ReleaseDetail.cfm?ReleaseID=326627 Ha a hivatalos TT közlemény neked Fake akkor no comment
A2: www.rockstargames.com/IV/ Belépsz és nézd mi van ott alul: Games for Windows Live
És végül A3: galaxisnet.hu/PC/15426/grand-theft-auto-4.html
Szal ne 30%oz nekem itten na :D

Stunterboy 2008.08.07. 15:14:00

lacce: De vannak, élő példa: Driv3r :D DE a Rock* jó fejlesztő csapat szal nem lesz :)

elitehun 2008.08.07. 15:16:35

Nem szeretnék türelmetlennek tünni de már jöhetne a vid

M. Peti 2008.08.07. 15:17:13

OMGOMGOMG ez állat... most jövök haza nyaralásból erre... Erre álmomban se gondoltam volna, ahhoz túl jó... Rendes saját oldal... OMGOMG...

Sarg3 2008.08.07. 15:25:51

Figyeljétek,mostmár jönni fognaka kommentek,hogy "Freddyyyy,mikor lesz már kész az oldal?" :D
@elitehin
ha nem szeretnél türelmetlennek tűnni,ne legyél az.

M. Peti 2008.08.07. 15:27:11

Hát igen, jönni fognak az tuti...

jürgen baromartz 2008.08.07. 16:19:27

most kivételesen én is tűkön ülve várom az új videót, de sebaj mert van pink floyd, hallgassatok ti is jó zenét addig

hulladaralo 2008.08.07. 16:45:20

Szerintetek mi lehet az az N kezdőbetűjű játék?

HardRic 2008.08.07. 16:46:09

oké. remeg kezem lábam az új videó miatt. és rájöttem: nem is annyira a jjáték bemutatását várom hanem az új intrót. én intrómániás vok. imádom filmek, játékok intróját minden mennyiségben.

kb percenként frissítek hogy nehogy lemaradja a megjelenésről.

elitehun 2008.08.07. 16:48:15

HardRic: Ja nekem sincs semmi dolgom ezért percenként végigzongorázok a "könyvjelzőkön" aminek az első hején a rossz PC játékok van

elitehun 2008.08.07. 16:50:18

hulladaralo: Nemtom valami ninja vagy mittomén

hulladaralo 2008.08.07. 16:52:50

Lehet,de szerintem lövöldözős lesz...Igyzából nem tök mind1?:D Úgy is jó lesz a videó!Freddy nem tudja elrontani!

HardRic 2008.08.07. 16:53:22

ilyen nincs. nemtok mit kezdeni magammal. sztem elkezdem elölről a mesterlövészt, holnap meg kijáccom.

hulladaralo 2008.08.07. 16:55:20

Én egész nap nem tudtam kiverni a fejemből a videót...folyton az járt a fejemben hogy talán most tölti fel-talán most tölti fel és mindjárt láthatom!!

elitehun 2008.08.07. 17:00:41

hulladaralo: nekem is

hulladaralo 2008.08.07. 17:01:01

RPCJ elvonóra kéne járnom..

ethatrhjtdenhjartnhjar 2008.08.07. 17:02:28

mennyiért vetted a domainnevet ?

hulladaralo 2008.08.07. 17:02:57

Elitehun:melyik rajongójának nem?

hulladaralo 2008.08.07. 17:05:48

Jaj bocs...valami másnak olvastam a domainnevet!

ethatrhjtdenhjartnhjar 2008.08.07. 17:06:34

ja és a rosszpcjatekok a blog.hu látogatottságának csak a 6 százalékát teszi ki :)

hulladaralo 2008.08.07. 17:10:57

lehet hogy a többi 94 csak az indavideo-n néz a videokat és nem jár fel a blogra csak ismeri!Vagy a blog.hu átver... :)

hulladaralo 2008.08.07. 17:15:52

ÉS biztos vagyok benne hogy a 6% át fog menni 99%-á

hulladaralo 2008.08.07. 17:17:16

Még Pápua-ujgíneában is nézni fogják a kannibálok

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2008.08.07. 17:38:50

Ez szinte tuti biztos hulladaralo!:D

Oliblood (törölt) 2008.08.07. 17:49:59

Végre saját oldala lesz a rossz pc játékoknak. Csak így tovább freddyD!

HardRic 2008.08.07. 17:59:49

xat.com/chat/room/30126950/?p=0&ss=5
gyertek ide csetelni és tudunk szólni egymásnak ha van valami.

Kgabor3221 (törölt) 2008.08.07. 18:03:28

Az új videó állása mellé kellene rakni a honlap állását

sleger · http://www.smouch.net/lol/ 2008.08.07. 18:21:44

jeeeee rosszpcjatekok.hu ezaz!:D

HardRic 2008.08.07. 19:23:39

dögöljenek meg. szidják, de azé láccik hogy járnak ide.

Sarg3 2008.08.07. 19:59:18

Tényleg elég sok olyan rajongó van,aki körülugrálja freddyt,és hajlandó azért éjszakázni,hogy övé lehessen az első komment,meg megnézhesse a videót.Az már tényleg durva...de én egyszerűen csak élvezem,kommentelni se nagyon szoktam,csak most így rámjött :)
Az is igaz,hogy nagyobb Freddyn a nyomás,mert régen szórakozásból csinálta,most pedig már elvárják tőle.Ez sajnos ki is jön néhány videón (köszönhetűen néhány türelmetlen hülyegyereknek),de én akkor is vidulok rajtuk :)
Meg aztán a Frontline Berlin nem olyan játék,hogy sokat mondhasson róla..az előtte lévő két videó meg kifejezetten jó lett,tehát még mindig megvan a színvonal.Már várom a következő videót,bár szerintem ma még nem lesz fennt :)
Jah és a bencike007 által belinkelt hülyéknek üzenem,hogy FreddyD nem igért semmit,azt mondta,szerdán TALÁN fennt lesz.Nem olyan könnyű az ;)

fan4ever 2008.08.07. 20:01:24

szerintem ma fenn lesz:D mert már az új videó állásánál minden 100% tehát már csak felkell tölteni:)

Go$thy 2008.08.07. 20:05:38

lehet h más is monta már freddyD, de ha a kövi vidnél lenne 1 link a játékhoz meg ott lenne a vid és akkor az ember azt csinálná előbb amit akar...

Go$thy 2008.08.07. 20:09:45

@kgabor3221

egyszerűbb ha megnézed....

PETY10 2008.08.07. 20:21:45

Megvárom az új videót én úgyis 2 naponta szoktam aludni!!!


Uj vidi!!!!
JUHHE!!!!

jürgen baromartz 2008.08.07. 20:27:34

ezt a kibaszást :)

még az én kommentemből is idéztek, pedig sosem írok nyalizós csöpögős baromságokat... most egy kalap alá vettek a "hardcore" fanokkal, akik egész nap csak Fred valós személye után nyomoznak. ezt kikérem magamnak (és ezt komolyan mondom).

minden nap feljövök, elolvasom ami új, még a kommenteket is majdnem mindet (persze azért van amit "szemmel" moderálok), de hogy olyan legyek mint itt sokan.. az már nekem nem fekszik

zazza 2008.08.07. 20:47:04

kb. mikorra lesz, mert én fél 1-kor fekszem :D

Gmen 2008.08.07. 20:47:16

várjuk ám már a videót... szerdán TALÁN fenn lesz, de hogy csütörtökön se...
ez már azér basztatás...
megírtad te is szépen freddyD...
rohadjon meg az egész rpcjs...:P

Gmen 2008.08.07. 20:48:14

nos...
rohadjon meg az egész rpcjs...
szerdára talán fenn lesz, erre csütörtökön se lesz...
egész nyáron semmi, egy videó se, és itt nyár végén még tököl is...:P

Sarg3 2008.08.07. 20:49:14

@Gmen
Egyrészt nyáron az meberek nyaralni szertetnének.Másrészt ismered a TALÁN szót bazdmeg? :D

jagermeister01 2008.08.07. 20:51:19

te is nyugodtan...

ha türelmetlen vagy menny aludni, ha nem askk meg ne kritizálj és ne szidj én megvárom míg fennt lesz

üdv...

Gmen 2008.08.07. 20:56:26

megértem, hogy nyaralni szokott:P
de azér hát... kurva régen volt videó... mikor is??? valamiko májusban vagy júniusban... ez kb. 3 hónap... hol van ez a régebbiektől?
sokkal hamarabb jöttek a vidik:P

2008.08.07. 21:03:06

wááááááááááá kurva indapass, 3 hónapja reggeltem, és még csak most fogadták el. komolyan reggel még nem engedett be. rohadjanak meg, és mikor kérdezem a tudakozójukat mit cseszek el folyton (8-szor reggeltem) Folyton azzal jöttek sikerült, erősítsd meg. de mivel ha nincs megerősítő linkem, áhh rohadékok 3 hónapig tart elküldeni egy linket, maradok a youtube-nál:)

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.07. 21:08:40

most aztán elég !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nézzétek má meg magad Gmen köcsög ........ ...... ........ ........ ....... vagy
most azt képzeled hogy azért mert te csunyán tudsz beszélni attol most te vagy a király Ba..meg!
most mit képzelsz ember mik ezek az elvárások ?????????? most mit képzelsz ki vagy te hogy irsz két kommentet és megváltod a világot .
miért kell ijeneket irni mi?????
majd ha te ijen szinvonalba csinálod a videózást és mindig pontossan kiteszed amikorra megigéred akkor kalapot emelek
de amég itt freddyD az admin a blogon és ö csinálja a videókat INGYEN ÉS BÉRMENTVE addig rossz szavad ne legyen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A k...... a....... !!!!!!
(A többiektöl meg bocsánatot kérek de az ijen ..... be kell törni a csörét mert akkor megcsip)
(ja meg nem vagyok mániákus de azért már ha egy blogra irok akkor nem használok a házigazdát sértö szavakat, nem????

ßullshit 2008.08.07. 21:14:51

Nem szoktam túl gyakran belépni kommentelgetni, de most muszály belépnek, hogy megosszam veletek: Gmen-nél nagyobb, hülyébb, seggfejebb idiótát nehéz találni a Földön. Köszönöm!

Sarg3 2008.08.07. 21:19:09

@dday15
Azért ez kicsit durva volt,ő kultúráltabban írt,most csak még parasztabb lesz :)

daneee 2008.08.07. 21:21:21

Gmen egy provokátor, velük nem kell foglalkozni.

Kíváncsi vagyok az új videóra, szerintem nagyot fog dobni.

oktny 2008.08.07. 21:31:26

Idézés a PCDome-os kommentekből: "Rakat szar az egész már vagy egy fél éve. Komolyan mondom, annak örültem volna a legjobban, ha a április elsejei bejegyzése valós lett volna. Tényleg akkor kellett volna abbahagynia. Ez már szánalmas. Bár azért várható volt, hogy egyszer kiég... de ennyire. Nézőközönség gondolom átlagosan jó, ha a 14 éves kort megüti." "Ez már rohadtul szánalmas."
De ebbe az a pláne, hogy azért utálják a sorozatot, de közbe figyelik a történéseket... Inkább ha szégyenről beszélnek akkor gondoljanak már a születésük pillanatára is.

zazza 2008.08.07. 21:34:14

@Gmen

Kb. 2 hónappal előbb jött volna a videó, csak a YOUTUBE letörölte az accountját, nem rémlik? :O Mire eldöntötte mi legyen, és mire feltöltött 30 vagy mennyi videót.. és még utána az új intró stb.. Megnéztem volna te mennyi idő alatt csinálod. Más kérdés, hogy ha akarja freddyD nem is folytatja szóval nem tudom mit vagy oda...

Bigmate 2008.08.07. 21:34:16

Gmen figy szabályozd má magad! Gondoljad már át hogy itt nem te diktálsz hanem freddyD,és akkor rakja fel amikor akarja,neked kéne örülnöd hogy egy ember kitalálta az RPCJS-t. Nem kell megnézni a videókat,menj itten a picsbe,ha nem tudod kivárni. Egyáltalán nem kell venni a fáradságot hogy beirj a kommentek közé,mer max leb.szást nyersz rajta. POFÁD LAPOS PUTTÁNÁ! XD

oktny 2008.08.07. 21:36:31

Ja, és GMen? Dögölj meg.

Ooorky · http://www.usite.hu/ 2008.08.07. 21:47:36

2008, Hungary.
Attack of the Nerds.
Coming soon.

jürgen baromartz 2008.08.07. 21:49:59

oktny 2008.08.07. 21:31:26

azért abban tényleg igazuk van, hogy ha nem volna ilyen alacsony az átlagéletkor a kommentelők között (másképp akartam magamat először kifejezni... mindegy), akkor jóval kellemesebb lenne itt az élet. ezt már régebben kifejtettem egyszer bővebben, most nem akarom még egyszer, de az nyilvánvaló hogy javarészt a kis mitugrász takonypócok (lásd gmen) teszik olyanná az egész blogot, ami egyeseknek nem tetszik.

remélem a helyzet a blog.hu-tól való függetlenedéssel enyhülni fog

hulladaralo 2008.08.07. 21:52:31

A link amit HardRic küldött be...hát elég szánalmas.Nem tudják értékelni a profizmust,vagy csak szimplán hülyék??!!!

xuja 2008.08.07. 21:53:00

Me foglalkozzatok az ilyen szarháziakkal, mint gmen. Számolni se tud, mer a legutolsó videó jún. 16-án került a blogra, ez még csak 2 hónapja sincs, nem hogy 3-4 hónapja.
Írta azt is, hogy egész nyáron nem volt videó, hát akkor mi június, te szerencsétlen húgyagyú szardarab?
Csak felhúzza az ember magát az ilyen kis geciken. Gmen, ásd el magad.

hulladaralo 2008.08.07. 21:55:24

Ezekre a "Szarból lettél szarrá leszel!Ez a sorsod" mondat az igaz

W4RC3 2008.08.07. 21:56:48

@Fingós Csiccsolínó
Itt nem az életkorral van a gond. Hanem az alapvető tisztelet hiányával. Na meg 'itt' mindenkinek nagyobb a p**ája. Ha az utcán a szemembe mondaná és adnék egy nagy pofont neki, akkor mondanám, hogy fasza gyerek vagy. De így... Szégyen... egy primitív marha...

hulladaralo 2008.08.07. 22:00:37

Bocs nem HardRic et akartam irni

Zokneenho 2008.08.07. 22:14:47

kezdenek gyűlni a szép lsd színek:D:D
De mi is ez...Ja megvan! kezd meleg lenni...:D

jürgen baromartz 2008.08.07. 22:15:32

W4RC3 2008.08.07. 21:56:48

pontosan ahogy mondod, nincsen következménye annak amit tesznek, billentyűzeten keresztül nem tudod pofán csapni. moderálás/banolás megint nem ér lószart sem.

jó szülők nevelése. csak remélni tudom hogy egyszer emberére talál és valaki beletapos a pofájába

Drider 2008.08.07. 22:20:40

Sztem feküdhetünk! (Új post)

Drider 2008.08.07. 22:21:50

Hivatalosan is péntek estére halasztva :(

Đäinn 2008.08.07. 22:32:19

na sebaj,én kivárom :)

lajhár úr · http://www.youtube.com/user/0valentino0 2008.08.07. 22:51:47

hmm az új postba mért nem lehet kommentelni?

Đäinn 2008.08.07. 23:06:48

mert eleve úgy van megcsinálva,hogy ne lehessen.

jagermeister01 2008.08.07. 23:33:17

vajon miért nem lehet sztetek?

16x -i halasztás után nem akar már több szidást fraddyD sem...

ManhattanProject 2008.08.07. 23:48:40

Nehezen indul az új évad :) Kitartás, türelem :)

szbszig 2008.08.07. 23:56:51

oktny drága, ha jobban megnézed, én vagyok az talán már csak egyedül, aki odaátról még figyeli a történéseket, és amikor beírok valamit az ottani fórumra, akkor reagálnak rá a többiek hasonló kommentekkel, mint azt idézted. És bár annyira radikális véleményen én még nem vagyok, mint ők, de bevallom, sok dolog nekem sem tetszik jelenleg. Például a töltelékpostok nagy része az ilyen GTA-stuntvideókkal és hasonlókkal szerintem egyáltalán nem vicces. Vagy ezt a mai videót is véleményem szerint ki lehetett volna adni, maximum freddy holnap lecserélte volna egy parányival szebb verzióra, ami nem recseg. Az elején pont a spontaneitása miatt szerettük meg freddy videóit, most meg már ott tartunk, hogy az ilyen sokadrangú apróságok miatt húzódik napokkal a megjelenés. De mint odaát is utaltam rá, nem is freddyt hibáztatom elsősorban. Amíg ilyen rajongótábora van, akik feltétlenül istenítik, bármit is csinál, addig én se készítenék hetente új videót, hanem csak kéthavonta.

""HÚÚ!!! Saját honlap, már megvan a domain Őrület!!! Minden elismerésem a tied, freddyD "

"OMGOMGOMG ez állat... most jövök haza nyaralásból erre... Erre álmomban se gondoltam volna, ahhoz túl jó... Rendes saját oldal... OMGOMG..."

"oké. remeg kezem lábam az új videó miatt. (...) kb percenként frissítek hogy nehogy lemaradja a megjelenésről."

"Én egész nap nem tudtam kiverni a fejemből a videót...folyton az járt a fejemben hogy talán most tölti fel-talán most tölti fel és mindjárt láthatom!!"

zazzaHUN 2008.08.07. 23:57:01

Nem értik egyesek, hogy hiba van? freddyD nem direkt halassza gondolkozzatok! Még mindig rájár a rúd...

Đäinn 2008.08.08. 00:07:26

nah hja,most mért jó neki az,h halassza a dolgot?

sejhó 2008.08.08. 00:12:23

basza+ már >.< Freddy kiírta h holnap reggelre megvan...kibírjátok nem? türelem rózsátterem ebben az esetben meg videót...elég már a türelmetlen nagypofájú emberekből nah :@ (elnézést csak zavart a dolog ^^)

Đäinn 2008.08.08. 00:18:55

én kibírom,persze.ahogy olvasgattam itt a kommenteket sztem az 1etlen nagypofájú ember csak Gmen volt. és semmi baj,már engem is zavar,h az ilyen Gmen fajtáknak mire föl vannak ilyen elvárásaik?én 1általán örülök annak h vannak ilyen videók,és remélem 1 jó darabig lesznek is,nem hogy még elvárásaim legyenek...

sejhó 2008.08.08. 00:58:03

akkor egyetértünk ;)

Drider 2008.08.08. 01:04:50

Jaja :D Ha eddig kivártuk, mi az az 1 nap?

Drider 2008.08.08. 01:15:10

Nameg volt szavazás is, ami új dolog! Főleg, hogy 2 nap alatt kb. 6000 szavazat érkezett :D A csúszás meg nem számít... a játékvilágban ez már megszokott jelenség, csak ott nem napokat/heteket csúsznak, hanem féléveket/éveket pl. GTA IV PC-re még most kapott megjelenési dátumot, a Half-Life 2 Episode 3-ról meg még sehol egy in-game screenshot vagy bejelentés... Visszatérve a videókhoz, ott a Clip Show 2, ami egy hete került ki és zárja a 2. évadot, szóval az sem igaz, hogy nincs friss videó!

2008.08.08. 02:02:11

Hogy őszinte legyek számomra korántsem olyan szórakoztató a blog, mint az elején, de én ezért nem hibáztatom freddyD-t. Eszembe nem jutna leszarozni, mert pontosan tudom, hogy mennyi munka van a videók mögött.

2008.08.08. 02:02:50

Illetve pontosan nem tudom, csak sejtem, de akkor is elismerem, hogy nem könnyű.

Madárpók 2008.08.08. 04:22:08

Freddyd: Ha codec gondojaid vannak vagy találsz egy videót amit nem tudsz lejátszani ajánlom az ffdshow filtercsomagot. Jobb mint bármilyen codec pakk. Ja és mindenkinek ajánlom akit nem Freddydnek hívnak annak is :D

Madárpók 2008.08.08. 04:27:06

És a külön jó benne hogy nem csak hogy mindenhez jó, de aki akar az mindenfélét bütykölhet vele, van benne postprocessing(deblocking pl.), lehet színeket, fényerőt buzerálni, le lehet szedni a 12 es vagy akármilyen karikát ha zavaró, a hangot is lehet össze vissza állítani, úgyhogy tényleg nagyon hasznos prg. Mellesleg akinek fontos még ingyenes is és asszem nagy része nyílt forrású. Ráadásul tényleg mindent lejátszik.

oktny 2008.08.08. 08:55:46

szbszig drága, akkor se kéne fikázni freddyD-t és a Rossz Pc Játékok Sorozatot a "kedves, drága" "barátaiddal" együtt. Ennyi.
Amúgymeg idézném a Youtube 1. számú törvényét:
"If you don't like it, don't watch it."

copiedname 2008.08.08. 09:54:29

Szarunk a recsegésre, nem számít csak lássuk már:D

Bigmate 2008.08.08. 10:00:40

@szbszig

1. Nem hiszem hogy jobb lenne,hogy csak az ő videóit rakja ki,mert akkor hetekig semmi nem lenne a blogon,és esne a nézettség.

2. Mire fel hibáztatod freddyD-t,amikor ő azért csinálja a videókat,hogy mindet szórakoztasson,nem parancsra. Akkor neked kéne örülni,hogy van RPCJS. Ha meg neked áll feljebb,el lehet menni.

3. freddyD legalább figyel arra,hogy nem valami "fost" ad ki a keze alól,hanem minden hibát kijavít. És mind ezt a saját szabadidejéből.

4. Nem tom valami Istennek képzeled magad hogy így fikázod a többi embert.

jürgen baromartz 2008.08.08. 10:37:06

már milliószor lerágott csont hogy mit kéne tenni hogy jobb legyen a blog, de én most két új dolgot említenék:

1. irreleváns baromságok kiszűrése (pl. gta-stuntvideók közlése; ha ilyet akar valaki látni akkor menjen jutubra oszt keressen magának),

2. moderálás (de kőkeményen: az elsőzőket (és egyéb rajtszámmal ellátott társaikat), a hisztis pöcsöket, a nyalizókat és a baromságokat irkálókat mindet moderálni kéne).

a probléma viszont ezzel mégsem oldódna meg, mert a lehetséges következmények:

a. a népszerűség csökkenése
b. egy újabb hackertámadás.

kérem, ez az egész úgy ahogy van nem freddyD kezében van, hanem a kommentelő tömeg tartja a saját irányítása alatt. és ez a legszomorúbb az egészben, ezért olyan, amilyen.

Freidrich von IQ Betyár 2008.08.08. 10:38:09

Sima ügy(**** meg szbszig)

A következő bejegyzés legyen lila! :)
Én várok,van egy érzésem hogy megéri,mert marha jó lesz.

Funci · http://ertemhogymiertnemerti.freeblog.hu/ 2008.08.08. 10:46:54

Nem értem amúgy ezt az egészet. Mért B*szná már meg szbszig? Én is szeretem a blogot de be kell látnunk hogy ha FreddyD vért izzad akkor sem fog tudni olyat csinálni ami mindenkinek tetszik.

stealthy12 2008.08.08. 11:07:02

Hát Funci én erre csak annyit tudok mondani hogy akkor csináld meg te a videókat.Majd megnézzük milyen szar lesz.

oktny 2008.08.08. 11:49:52

@gabi2000

Már régóta tudom, nagyon örülök neki, bár nekem Xbox-ra már megvan :D
Csak az a baj, hogy multiba nem tudom nyomni mert nincs korlátlan netem :(
Meg mondjuk Gold előfizetésem sincs, úgyhogy gázos... (nem a fing :D)

lacce92 2008.08.08. 11:59:43

nem tudom hogy freddy mért erőlködik az nitrón én az első évad kivételével egyszerűen át tekertem (bocsánat) ugyan úgy mint a reaktornál

Mateusz 2008.08.08. 12:02:26

Szerintem jó ötlet lenne moderálgatni az ilyen elsőzőket, meg a többit.Engem nem zavarnak a GTA-s stuntvideók, ha nem érdekel nem nézem meg.Arról meg szószincs, hogy most direkt 2 hónapot várat, egyszerűen most így jött, régen is volt olyan, hogy közbejött/ek valami/k.Nem értem miért kell elvárni, hogy most legyen videó, mert már olyan rég nem volt(vagy emiatt megutálni a sorozatot), majd ő csinálja ha szeretné, erre kötelezni meg p.csség.Én akkor se írnék anyázós meg ehhez hasonló kommenteket, ha ma este beírja, hogy nincs kedve, abbahagyja az egészet, hanem örülnék, hogy nézhettem és szórakozhattam.

asztalos93 2008.08.08. 12:03:04

Freddy te mindent megteszel értünk :)
Köszönjük!!!

ethatrhjtdenhjartnhjar 2008.08.08. 12:20:35

ja és azt írtam , hogy a rossz pc jatekok a blog.hu látogatottságának csak a 6 százalékát teszi ki
igen de a blog.hu 1999ota üzemel !

Funci · http://ertemhogymiertnemerti.freeblog.hu/ 2008.08.08. 13:03:42

stealthy22
Egy szóval nem mondtam hogy FreddyD videó szarok lennének csak arra próbáltam rávilágítani egyeseket hogy mindenkinek más és más véleménye van, fred meg hiába próbálkozik akkor sem tud mindenkinek megfelelni mert nem is lehet.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 13:40:26

@Fingós Csiccsolínó
Hát olvastam a kommenteidet és el vagyok képedve
nem az hogy rosszak az ötletek meg én anyira védenék mindenkit de ez a szigort már nem lehet alkalmazni
itt mások lennének a megoldások vagy ezeknek amiket felsorolsz egy más változata de kik vagyunk mi hogy kommentekben reformokat javaslunk ??????
szerintem ha van valami ijen suju közlendöd szerintem az annak szólóhoz ezesetben freddyD nek irj egy emilt amiben leirod ezt és majd meglátod hogy mi lessz

Ja meg tegnap jó ötlet volt hogy freddyD nem nyitott a bejegyzéshez kommentezést
ezt lehetnek töbször is alkalmazni
szerintem

Ja meg a blogot szidóknak : nyissatok ti is egy blogot és ott irkáljatok ijen szemeteket

Đäinn 2008.08.08. 13:41:55

egyszerű:akinek nem tetszik,ne nézze,de NE fikázza le.az itt a baj,hogy nem tudják megbecsülni más munkáját.mert rengeteg munka van 1 ilyen videóban.és azt se felejtsük el hogy 1edül csinálja az egészet.és gondolom munka után azért már pihenni szeretne v vmi,nem ezekkel a szar játékokkal foglalkozni.de ő télleg mindent megtesz értünk,aztán még ez a bajuk h késik a videó,azért,mert kiszeretné javítani a recsegést.hát nem tudom hova fogunk még eljutni ha már az is baj,hogyha kijavítja.ha meg így felrakta volna,akkor meg az lett volna a baj...szóval...Én nagyon becsülöm ezért freddyD-t,mert ÉRTÜNK csinálja ezt.Hát télleg szomorú,hogy 1esek ezt nem veszik észre,azt még itt "követelőznek".úgyhogy...

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 13:47:26

@Sarg3 2008.08.07. 21:19:09
Igazad van igen durván fogalamaztam de aztán te sem olvasod végig a kommenteket
idézek magamtol

"(A többiektöl meg bocsánatot kérek de az ijen ..... be kell törni a csörét mert akkor megcsip)
(ja meg nem vagyok mániákus de azért már ha egy blogra irok akkor nem használok a házigazdát sértö szavakat, nem???? "


De a tied a pont :)!

Đäinn 2008.08.08. 14:14:31

"akkor nem használok a házigazdát sértö szavakat, nem???? " hm hát igen,pl ha meghívnak vhova,akkor nem fogom úgyleoltaniházigazdáthelnemfelejti xD

jürgen baromartz 2008.08.08. 14:20:15

@dday15 és a többiek

ez már mind csontig szopott csülök. és mindannyian tudjuk hogy mi az amit moderálni kéne. mert mi megy itt nap mint nap?

"provokátor: fúj frédi dögöjjmeg, hol az a kurva videó? szar a blog!

válasz: anyádat kis buzi! meg fogsz dögleni!

provokátor: a te anyádat!

válasz: nem, a tiédet!"

és ebből van már nagyon sok embernek elege. idejön és mást se lát csak anyázást.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 14:32:29

@Fingós Csiccsolínó
Tudjuk derék gyerek vagy a gáton és ezt be is bizonyitodtad most nem minket zaklassál hanem ird meg freddyD nek az ötletedet és majd maga mellé vesz moderátornak
oszasztán jónapot
és végre anyázás nuku
huh
:)

Macce 2008.08.08. 14:34:42

OMG:@
Mit hallok?
Szegény FreddyD-t miért kel bántani?Jó értem amit az ellenzők mondanak de ő a saját szabadidejéböl vesz el azért hogy nekünk örömet okozhasson!És ezért tiszteljük annyira!

lajhár úr · http://www.youtube.com/user/0valentino0 2008.08.08. 14:40:31

@Mindenki:

Na sok komment végigolvasása után arra jöttem rá hogy a blogon 5 fajta kommentelő,néző van:

1.A normális kommentelő, aki örül ha videó van és nem zavarja ha késik és más dolgok is vannak kint.

2.A kis pö...(pardon) 8 évesek. Szerintem ezt nem kell részletezni.

3.Seggnyalók,elmebeteg fanok: Akik éjjel nappal itt ülnek és várják az új postot és olyanokat irogatnak hogy ''fred (már nem is irják ki hogy freddyD..) ha nem teszed ki a videót én megölöm magamat'' ''nincs értelme az életemnek ha nincs videó'' meg ilyenek.

4.Magát fannak mondó de valójában nem az tipus, akiket nem érdekli hogy freddyD nek mennyi munkája van és pihenni szeretne mert ők bizony videót akarnak. Őnekik vannak elvárásaik.

5. A ''blogutáló'' egyén aki ilyeneket állandóan azt irogatja hogy ''jaj egyre szarabbak a videóid jaj dögöljmeg már nem nézem tovább a blogodat'' de ezután is figyelemmel kiséri a blogot és mindenbe beleköt.

jürgen baromartz 2008.08.08. 14:46:55

dday15 2008.08.08. 14:32:29

ezen a kommenten nem tudtam, sírjak-e inkább vagy nevessek. akar a fene itt moderátor lenni :)

végül úgyis az lesz amit a "tömeg" (a szó minden pejoratív tartalmával együtt) akar.

peti_jedi 2008.08.08. 15:09:58

Tudom hogy ez nem ide kapcsolódik de tudom hogy FreddyD is ismeri Reactort. Már nagyon régen jelentkezett Reactor is semminemü hírt nem adott magáról kb 2 hete. Nem így szokta, szinte naponta írt a kommentekbe a youtube-on.
FreddyD ha tudsz valamit kérlek válaszolj!!!!!

Đäinn 2008.08.08. 15:40:41

@Fingós Csiccsolínó

remélem azért egyetértesz azzal,h 1 ilyen látogatottságú blogon,mint ez,azért senki nem akarja egész nap a 300 fölötti kommenteket böngészni,h ki anyázott éppen.gondolom freddyD-nek sincs hozzá igazán kedve.

zazzaHUN 2008.08.08. 15:44:07

Na ma este fent lesz, ha minden igaz :P

Ooorky · http://www.usite.hu/ 2008.08.08. 16:43:04

Nekem jól jön ez a köpködés, könnyebb lesz témát választani a beadandóhoz :P .

Tiborman 2008.08.08. 17:06:24

hát én kíváncsi vok az új intro ra

[H]aLy[I] 2008.08.08. 17:21:37

ELKEZDTE FELTÖLTENI YEEEEEEEEE

Đäinn 2008.08.08. 17:24:31

azért lesz 1 kis idő mire felmegy :/

Macce 2008.08.08. 17:29:13

Jee...Mikorra megy fel valaki nemtudja?
Mert én ilyen dolgokban lowacska vagyok :S

sejhó 2008.08.08. 17:31:03

azmár lényegtelen :D am én youtubera fél óra alatt töltöttem fel egy 4 perces vidit :S (imádom a T-onlineom(N))khmm..szval kb 1-1/5 óra ..aztmegmár gugolvais kibírjátok nem :)

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 17:32:01

Én nem tudom hogy mekkora a file de ugy kb 1 óra 1.5 óra közötti lehet a feltöltés ideje de nem elképzelhetetlen a 2 óra sem
csak a kevés indavideós tapasztalatomra támaszkodom

Đäinn 2008.08.08. 17:37:16

ha már ennyit vártunk akkor azaz 1 1.5 már semmi.

Macce 2008.08.08. 17:38:20

Oks köszönöm nektek :)
Valaki tudja már a játék nevét?
Én az N betűböl a Need For Russia-ra tippeltem :S

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 17:41:26

@Macce
Nem elképzelhetetlen hogy az lessz
igen nagy az eséj mert már volt róla bejegyzés

Đäinn 2008.08.08. 17:41:47

hát nekem fogalmam nincs,még tippem se.

Đäinn 2008.08.08. 17:42:20

és azért van rá esély h a Need for Russia lesz.

Đäinn 2008.08.08. 17:43:09

@dday15

van benne vmi :D

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 17:44:34

Szerintem valami lövöldözös vagy strategém játték lessz mert nagyon panaszkodott a a mentésre és ezeknél igen fontos az

Đäinn 2008.08.08. 17:45:56

és még az is lehet,h megint vmi City Interactivos szar lessz xD

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 17:48:45

a City Interactivos nak van egy Partraszállós D day os játtéka ami az ohaman játszódik

Balazs11111 2008.08.08. 17:51:32

mennyi idő még feltölti ?

Đäinn 2008.08.08. 17:52:02

háát a City Interactivnak 1 rakat játéka van,de kb mind 1 nagy szar :S

Balazs11111 2008.08.08. 17:53:37

van az L.A. street racing
az egész jó sztem

Balazs11111 2008.08.08. 17:57:44

a piros boltban:overspeed

Balazs11111 2008.08.08. 18:01:59

lehet az übersolider XD

Đäinn 2008.08.08. 18:02:19

hm hát akkor sry.nem volt még szerencsém hozzá :D

HunteR 2008.08.08. 18:04:23

Az nem lehet, hogy a :NINA: Agent Chronicles lesz? FPS, City Interactive-os, 2003-as játék, minden adott :)

Balazs11111 2008.08.08. 18:04:35

lehet hogy az action pack másik darabja

HunteR 2008.08.08. 18:06:14

Ja és állítólag N betűs lesz a bemuatott játék, és ez N betűs!

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:08:13

Aha nekem is tetszik ez a felvetés

Balazs11111 2008.08.08. 18:08:54

ez a ninás 5.3 pontot kapott az egyik oldalon

Đäinn 2008.08.08. 18:10:11

10 ből? grat neki xD

Balazs11111 2008.08.08. 18:10:56

valószínüleg ez lesz

Balazs11111 2008.08.08. 18:11:34

GRATULÁLUNK NINA KAPJA BE!!!!!!!!!!!XD

peti_jedi 2008.08.08. 18:12:26

Tudom hogy ez nem ide kapcsolódik de tudom hogy FreddyD is ismeri Reactort. Már nagyon régen jelentkezett Reactor is semminemü hírt nem adott magáról kb 2 hete. Nem így szokta, szinte naponta írt a kommentekbe a youtube-on.
FreddyD ha tudsz valamit kérlek válaszolj!!!!!

Balazs11111 2008.08.08. 18:13:05

a city interactivenak nincs más n betűs játéka ezen kívül

Balazs11111 2008.08.08. 18:14:09

én meg reactort ismerem de komolyan
miskolci vok

Đäinn 2008.08.08. 18:14:48

hm de még az sem biztos h city int-os lesz.

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:15:16

Lehet hogy nem is City *s a játték

Balazs11111 2008.08.08. 18:15:38

az igaz,de nem ismerek más lengyus készítőket

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:17:25

hát attol hogí nem ismerünk más céget attol még lehetnek mások is

HunteR 2008.08.08. 18:18:12

Egy oldalon, a download full version mellet ez van: Full Version limited to 60 minutes gameplay. Erről beszélt volna FreddyD, hogy 60 perces kipróbálható verzió?

Đäinn 2008.08.08. 18:19:12

sztem arról,mert írta a kommentek között is,hogy teljes a játék,ha jól emlékszek

Balazs11111 2008.08.08. 18:19:40

találtam egy olyat hogy :Freemind

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:19:56

@HunteR
Jók az érveid de szerintem ne találgassunk

HunteR 2008.08.08. 18:21:00

Ok, legyen inkábbmeglepetés :)

Balazs11111 2008.08.08. 18:21:14

elvileg ez egy lengyus cég

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:23:18

Elvileg egy órálya kezdet feltölteni

Balazs11111 2008.08.08. 18:24:04

remélem mingyár kész XD

Balazs11111 2008.08.08. 18:24:52

hétkor narutot nézek XDXDXDXD

HunteR 2008.08.08. 18:27:38

Vajon milyen lehet az új intró? A Stellásnál eredetibbet nehéz lehetett kitalálni.

Balazs11111 2008.08.08. 18:29:20

enyém a 400. komment :)

sejhó 2008.08.08. 18:29:23

playboy villa lányai :D X]

Balazs11111 2008.08.08. 18:29:54

nyugi megbocsájtok XD

Balazs11111 2008.08.08. 18:32:15

am nektek mi a kedvenc játékotok pc-re?

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:34:15

Hosszú a lista Pl: COD,MOHA,War front stb

Hunter.GG 2008.08.08. 18:34:45

World of Warcraft,Guild Wars,Team Fortress 2, Warcraft 3 huu holnapig sorolhatnám xD

Đäinn 2008.08.08. 18:34:47

öö Mafia,Xpand Rally Extreme,The Suffering,Soilder of Fortune:Payback,Medal of Honor összes :),hirtelen ennyi jutott eszembe.

Balazs11111 2008.08.08. 18:36:18

Secret files tunguska,GTA-k,MOH,COD,Swat 4,NFS

Hunter.GG 2008.08.08. 18:37:33

Itt is dörög már :)

Balazs11111 2008.08.08. 18:38:08

miskolcon szép idő van sajna :(

M. Peti 2008.08.08. 18:38:26

Olyat is lehet mondani hogy mi LESZ ha megjelenik? Mert eddigi infók alapján a Spore (Megjelenik szept. 5-én) oltári lesz szóval nekem az!

Balazs11111 2008.08.08. 18:38:45

az melyik megyében van?

M. Peti 2008.08.08. 18:39:00

ezt még a mi a kedvencjáték-kérdésre mondtam

Hunter.GG 2008.08.08. 18:39:35

Zuhogó esőben jó gamelni :)

M. Peti 2008.08.08. 18:39:55

amúgy új vid sztem kb egy óra múlva tuti fennlesz

Hunter.GG 2008.08.08. 18:41:43

Balazs Paks Tolna megyében van.

Balazs11111 2008.08.08. 18:41:58

tehát Bács-Kiskun megye

kriszkontra 2008.08.08. 18:42:03

Csak Siófokon ne essen mert holnap oda megyek. (meccsre) :)
1 órán belül videó:) Ha kibírtuk ezt a sok időt akkor ez már semmi:)

sejhó 2008.08.08. 18:42:18

milyen lesz az a Spore..:D az az a lénynevelgetős :S:$

Balazs11111 2008.08.08. 18:42:41

hunter én ddayt kérdeztem XD

Hunter.GG 2008.08.08. 18:43:45

Az a baj hogyha én most neki állok játszani akkor ma már ezt a videot se nézem meg de kibirom.....még:D

Hunter.GG 2008.08.08. 18:44:22

Elnézést bocsánat nem így akartam nem ugy akartam:D

Balazs11111 2008.08.08. 18:45:01

erre van a wikipedia :)

Macce 2008.08.08. 18:45:45

Majsán még lóg az eső farka, kib*szott nyomott a levegő, de esni nemakar.2óra óta ilyen.:@:@:@
Am. Paks Bácsmegyében van:)
Alföld RLZ!

M. Peti 2008.08.08. 18:46:19

úr isten milyen sebességgel jönnek már a kommentek.... minnyá lesz 500-600 is...

Macce 2008.08.08. 18:47:50

alap ^^
Azért láccik h várják egy kevesen:)
Mi most 8an ülünk kint a teraszon a laptopom előtt, de ha bemegyünk ott melegvan kint fülledt idő de a fűre se merünk kiülni szóval jöjjön már a videó...:)

Kecsó 2008.08.08. 18:48:00

rekordot döntünk XD

M. Peti 2008.08.08. 18:48:41

én reggel amikor elolvastam a bejegyzést hirtelen asszittem h ma csütörtök van, és csakmost hgy freddyd elkezdte tölteni a videót jöttem rá h péntek... XDXD

Balazs11111 2008.08.08. 18:48:50

TE NICKRABLÓ ÉN VOK KECSÓ

Macce 2008.08.08. 18:49:13

Nemazért de legyen már meg a 600 komment emberek xDxD

Hunter.GG 2008.08.08. 18:49:45

Macce akkor lehet hangulat :)(Ha van sörötök küldjetek már eggyet e-mailbe ha nincs hozzatok pls:D)

M. Peti 2008.08.08. 18:50:05

ha 600 kell akkor húzzunk bele mert még kell 150...

Macce 2008.08.08. 18:50:53

FUCKERS THE KILLED KENNY XD...Bocs közben Southparkot nézünk :)
Egyébként tudok EVM-es jó játékot mondani ami már az új logó alatt jött ki!
FlatOut 2

Macce 2008.08.08. 18:51:56

Sör?
Neeem.
A mi szponzorunk a kannásbor meg a coopos kóla...márcsak azért is mert más nemvoltxD
De 2liter kannás 300ft szal...MINŐSÉG OLCSÓN XD

M. Peti 2008.08.08. 18:52:23

Sztem eltart 1 darabig mire feltöltődik és ez hosszabb is mint az eddigiek úgyhogy akit érdekel az utánajárhat a spore-nak! Megéri!
www.spore.com
www.myspore.hu

kriszkontra 2008.08.08. 18:52:59

Nickrabló:)
Ez aranyos:)
Mekkora a valószinősége a ninás játéknak? Sg fórumon eléggé lehúzták...

Hunter.GG 2008.08.08. 18:53:53

Macce
Hát BC ért nem vagyok oda esti vihez sör illik xD

M. Peti 2008.08.08. 18:54:24

freddy azt is írta hogy ezt a játékot sokan ajánlottuk... vajon lehet a ninás...?

Balazs11111 2008.08.08. 18:54:33

eléggé mert mondom hogy 100/53 kapott

M. Peti 2008.08.08. 18:55:29

komolyan mondom, ez az egész kezd hasonlítani 1 csetszobára...

Hunter.GG 2008.08.08. 18:55:31

Szegény kutyám akkora vihar van nem mer kimenni :)

Đäinn 2008.08.08. 18:55:57

sztem lehet. pláne akkor,ha nincs hozzá végigjátszás a neten.mert emlékeztek? freddy írta h nincs hozzá végigjátszás a neten.szóval ha nincs hozzá sehol akkor már több esély van rá.

Balazs11111 2008.08.08. 18:56:00

apa kezdődik a naruto!!!!!

M. Peti 2008.08.08. 18:56:17

hunter 2 másodperccel utánam írtál!! :O

sejhó 2008.08.08. 18:56:31

Macce melyik SP-rész nézitek?:D

Hunter.GG 2008.08.08. 18:56:46

ááá amit a tvbe adnak azokat én már rég láttam :)

Macce 2008.08.08. 18:57:05

@.Hunter.GG

Tudom h az illik de van még egy kis Absolut vodkám, abbol adhatok mert Gábor barátommal még kiakarunk eső előtt menni deszkázni a pályára csak várjuk a vidit xD

Macce 2008.08.08. 18:58:15

@.tik-tak
Anyit mondok: SZŐRMÓKSEGG

Fabe 2008.08.08. 18:58:29

Siklóson tornádó lessz XD

Hunter.GG 2008.08.08. 18:58:41

Ooo deszkások vagytok és még piátok is van? Jól megleszünk:D

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 18:59:05

Kurva szar az idö az áram akadozik és laptoprol kell irnom

\\\"CS Dr@gon$\\\" 2008.08.08. 18:59:19

Hát ez tiszta olyan mint amikor bejelentették a Diablo 3-at! :D

Hunter.GG 2008.08.08. 18:59:39

Amugy nem szoktam inni csak poénból kérdeztem deszkázni szeretek :)

Wonal 2008.08.08. 19:00:19

ez már tényleg hsonlít egy chat szobára:)

Macce 2008.08.08. 19:00:40

@ Hunter
Csak nem teis azvagy :O?
Ja amúgy szólok csepeg az eső úgyhogy lehet h elfogy a vodka :S

M. Peti 2008.08.08. 19:00:52

Tuti a ninás lesz!!! Beütöttem googlebe h NINA: Agent Chronicles Playthrough és 1 playthrough-ot sem adott ki hanemcsupa más, a a játékkal kapcolatos dolgot szóval TUTI!!

DanThomas 2008.08.08. 19:00:55

kéne a blognak 1 támogató, akitől freddyD kap egy 8 megás netet..

Hunter.GG 2008.08.08. 19:01:00

Mér ne lehetne chatelni ha van társaság?:)

sejhó 2008.08.08. 19:01:57

@Macce

az a bluetooth nevem xD én most a Gitar herosat tettem be :)

M. Peti 2008.08.08. 19:02:01

OMG minnyá 500 komment...

Fabe 2008.08.08. 19:02:25

kb másfél órája tölti már freddyD

Macce 2008.08.08. 19:02:36

ígyvan csatlakozom :)
Hunter melyikvolt az első trükköd?

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:03:59

egy ijen ötszázas bulit már csináltam

Lásd a Frontlain Berlin várásakkor is én keztem a legutolso bejegyzésbe kommentelni

Macce 2008.08.08. 19:04:13

@Tik-tak
neked megvan a Make Love Not Warcraft című rész?Vagy inkább film.És ha igen honnan szedted le ?

Macce 2008.08.08. 19:05:21

@ Hunter.GG

Nekem is :)
Mindenkinek az:)
Énmost speedtrapolni tanulok
Tudod amikor lépegetsz a deszkával csak gyorsan :)Asszem az a neve

Macce 2008.08.08. 19:06:54

@dday15
Mibaj?Most nemlehet örülni a másiknak ?
VAGY FENTVAN ?????:O

Hunter.GG 2008.08.08. 19:06:55

Jah jah én ojat még nem tudod én még a kickflipnél vagyok :)

M. Peti 2008.08.08. 19:07:30

dday, én csodálkoznék ha fentlenne, mrt régen kb 2 óra szokott lenni de ez most jóval hoszabb...

sejhó 2008.08.08. 19:08:09

@Macce
megvan hát :) csak nemakarom leírni h honnan mert ez nem a reklám helye :) írd le a emailod és átküldöm vagy nemtom :D

Fabe 2008.08.08. 19:08:38

vááááá percenként kell frissíteni a blogot :)

M. Peti 2008.08.08. 19:08:45

na én most 1 időre megyek ránézek a myspore fórumra (tehát a sporumra)

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:09:07

@Macce
Bocs csak rácsodálkoztam hogy ijen is van
Bocs

kriszkontra 2008.08.08. 19:09:10

Ezzel együtt már csak 7, írjon valaki valami értelmest pls!:)

Macce 2008.08.08. 19:10:51

FREDDY DFREDDY D FREDDY DFREDDY D
FREDDY DFREDDY D FREDDY DFREDDY D
FREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY DFREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY DFREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY D FREDDY D FREDDY D
FREDDY D FREDDY DFREDDY D
FREDDY D FREDDY DFREDDY D

\\\"CS Dr@gon$\\\" 2008.08.08. 19:11:13

Na segítek az 500-hoz, ez elég értelmes?

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:11:33

Pl Aki ideges mennjen hangyát szedni
( ez elég értelmes nem?)

Fabe 2008.08.08. 19:11:43

írok valami értelmeset:siklóson most állt el az eső de még mindig szar idő van

Macce 2008.08.08. 19:12:10

B*ZDNMEG KIÍRTAM FREDDY D-BÖL H FD ÉS NEMLÁCCIK:(

am. kedves Tictaxc:agent_47@citromail.hu

kriszkontra 2008.08.08. 19:13:14

Dunakeszin szép kék az ég, semmi nyoma viharnak.
Most már ott tartok hogy az indavideo profilt frissítgetem:)

Macce 2008.08.08. 19:13:38

Gyerekek gyurjunk rá arra a 600-ra had örüljön FreddyD lelke :)

sejhó 2008.08.08. 19:13:51

esik eső csepereg paprika jancsi kesereg :) (ennél értelmesebbet nemtuttam =D)

\\\"CS Dr@gon$\\\" 2008.08.08. 19:13:58

Én meg pont 1-el az 500 előtt voltam!

Fabe 2008.08.08. 19:14:15

gyúrunk vazze?
Há gyúrunk vazze :D

Macce 2008.08.08. 19:15:01

b*ssz*s*ggb* (análisan termékenyítse) dörög meg villámlik :S

sejhó 2008.08.08. 19:15:06

Macce a címért cserébe nemtod leírni vmi betűből h szandy :D plíííz :P

kriszkontra 2008.08.08. 19:15:35

Ááááá, hatszáz nem jön össze.
Várunk.
Megjön a videó.
10 percig nem fog írni senki:)

jagermeister01 2008.08.08. 19:15:51

2 orájam töltesz freddyD ?

neked sincs NASA neted xD

oktny 2008.08.08. 19:16:12

Ha freddyD 17:20-kor kezte el feltölteni a vidit, az azt jelenti hogy mindjárt KEZDŐDIK A 3. ÉVAD!!! JIPPÍÍÍÍ

Fabe 2008.08.08. 19:16:20

kriszkontra:
12 percig

jagermeister01 2008.08.08. 19:17:02

nah már nincs hára sok számoljunk visza

30.

Fabe 2008.08.08. 19:17:13

akkora a feszültség h mindjárt felrobban a gépem XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:17:18

hehe tatán már túlvagyunk a vihar-dolgon.
A Spore pedig k...a jó lesz kár h vidikártyát kell újítanom hogy fusson:'(

oktny 2008.08.08. 19:17:24

@kriszkontra

10 percig??? sztem 1 óráig! Ha ilyen sokáig kellett rá várnunk akkor sztem mindenki megnézi vagy 10-szer! (amúgy az új intrót várom a legjobban :D)

Macce 2008.08.08. 19:18:05

anyáás de durci :S

Wonal 2008.08.08. 19:18:11

egy 10 perc és fent lesz sztem;)

Sevenadam 2008.08.08. 19:18:44

meddig tart 1 vidit feltölteni az indára???

oktny 2008.08.08. 19:19:40

10-0 másodpercenként jönnek a kommentek... izzik a levegő a blogon... az egész ország csak a videót várja XD

Macce 2008.08.08. 19:19:50

@tic-tac
Ő de megpróbálhatom.Csak vegyél fel msn-re tictac akkor ott átküldöm vagy emailen

Macce 2008.08.08. 19:20:33

5perce volt 500 mostmegmár 526 van

oktny 2008.08.08. 19:21:03

a videót jobban várom mint az olimpiát... ja, hogy az már elkezdődött? :D

M. Peti 2008.08.08. 19:21:14

AAAAAAAAAAAAAAAA.........AAAAAAAAAAAAAAAA
AAAAA....................AAAAA.........AAAA
AAAAA....................AAAAA..........AAAA
AAAAAAAAAAA..............AAAAA..........AAAA
AAAAAAAAAAA..............AAAAA..........AAAA
AAAAA....................AAAAA.........AAAA
AAAAA....................AAAAAAAAAAAAAAAA

oktny 2008.08.08. 19:21:35

@Macce

Ja. 5 perc alatt 26 komment... iszonyúan várjuk már.

M. Peti 2008.08.08. 19:21:48

:( ez "FD" akart lenni A-kból

kriszkontra 2008.08.08. 19:22:07

@Oktny
Ha nem az egész ország a videót várja akkor elk*rtuk:)

jagermeister01 2008.08.08. 19:22:28

sosem lesz fennt
mindjárt jön a hír h sajna akadt egy kis gond az indával pont szverver karbantartás van és előröl kell kezdeni így ma nem is fogok hozzá holnap délutánra meglesz

üdv xD

sejhó 2008.08.08. 19:22:37

@Macce
elküldtem a mail arra visszaírhatod:) jaés köszi.köszi.köszi.^^

Hunter.GG 2008.08.08. 19:23:05

10 percig nem figyelek ide már elvesztem a fonalat xD

oktny 2008.08.08. 19:23:15

@kriszkontra

Nem kicsit, nagyon is várjuk mindenesetre. XD
De remélem freddyD nem hazudott reggel, délbe meg este :D

ziphzar 2008.08.08. 19:23:24

videóóóót akarunk ha meglesz a 700 amig nem jön ki a video letörlöm a codot xD

Đäinn 2008.08.08. 19:23:35

jager ne fesd az ördögöt a falra :P

oktny 2008.08.08. 19:24:04

@zipzhar

De utána ne freddyD-t hibáztasd miatta xD

M. Peti 2008.08.08. 19:24:19

AAAAAAAAAAAAAA________AAAAAAAAAAAAAA
AAAA__________________AAA_________AAA
AAAA__________________AAA__________AAA
AAAA__________________AAA___________AAA
AAAAAAAAAAA___________AAA___________AAA
AAAA__________________AAA___________AAA
AAAA__________________AAA__________AAA
AAAA__________________AAA_________AAA
AAAA__________________AAAAAAAAAAAAAA

jagermeister01 2008.08.08. 19:24:45

nah én akkor se törölném le a cod4 et ha 12000000 komment lenne :D

oktny 2008.08.08. 19:24:51

nyomjátok a frissítés gombot ezerrel gyerekek!!!!!! XDDD

M. Peti 2008.08.08. 19:24:51

na ez egész tűrhető "FD" lett...

ziphzar 2008.08.08. 19:24:52

pls ne gyurjatok rá :D XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:25:03

áááá már ott tartok h percenként frissítem az indát!!!

Fabe 2008.08.08. 19:26:18

m.peti:

sztem is jó lett

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:26:21

Itt Mélykúton katasztrofális a helyzet orkán erejü szél van és mingyárt leszakad az ég

ziphzar 2008.08.08. 19:26:27

elég sokáig nemirtunk x) 1 perc

Sevenadam 2008.08.08. 19:26:28

vidividividividividíííííííííííí!!!

oktny 2008.08.08. 19:26:41

FreddyD ha meglesz az 1000 komment kérünk vedd le a maszkodat :D (csak vicc volt)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:26:41

nah, most már én is írok xD hogy ne maradjak ki...videót akajok x$$ komolyan már annyira várok h másodpercenkén frissítem felváltva a blogot + az indavideót xDDD szerdán már hajnali 1-ig fenvoltam hátha lesz de nem...csütörtökön is 23:00-ig kb...ha ma sem lesz...akkor...akkor...nem tudom mi lesz xDD de biztos nem lesz jó xD

Sevenadam 2008.08.08. 19:27:06

dday15 az lenne szívás ha most lenne nektek 1 jó kis áramszünetXD

jagermeister01 2008.08.08. 19:27:30

lesz adatbázis leterhelése indának perceken belül :D xD

Fabe 2008.08.08. 19:27:41

váááááááááááááááááááááááááááááááááááááá megőrülööööööök!!!!!vi-de-ót,vi-de-ót!!!!

oktny 2008.08.08. 19:27:44

@sevenadam

HOL????HOL???? ÁÁÁÁÁÁ

Macce 2008.08.08. 19:27:54

ANYÁÁS HA VALAKI FIGYELI INDÁT ÉS MEGLÁTJA AZONNAL ÍRJON URLLEL EGYÜTT!!!

Sevenadam 2008.08.08. 19:28:14

ddaynál mélykúton:D

ziphzar 2008.08.08. 19:28:14

láttátok az olimpiai megnyitot mennyien voltak már a chináék

oktny 2008.08.08. 19:28:38

URI GELLER KÉNE IDE HOGY MÚKODJON!! XD

Fabe 2008.08.08. 19:28:44

annyira nagy a feszültség hogy érthetetlen okokból leesett az altair figurám XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:28:49

bár amien szerncsém van ez tatán fogbekövetkezni

Đäinn 2008.08.08. 19:28:58

hjaja igazából mind freddy vidijét várták ők is:P

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:29:18

lol ennél még a diliház is nyugodtabb xDD
videjót...videjót...nem akarok úgy menni olaszba h lemaradok a 3. évad 1. vidijéről.. o.O

Sevenadam 2008.08.08. 19:29:26

olimpiai megnyitó=A klónok támadása:D

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:29:55

@Sevenadam
Már árramszünet van laptoprol irok és rádiosnetet mert csak az van már mert a többi kiment

GUPLO2008 2008.08.08. 19:30:03

Nekem nem megy az indavideo:(. Mindig valami Cetebe reklám meg 0.00.00/0.00.00 az idő minden videónál:(

GUPLO2008 2008.08.08. 19:30:05

Nekem nem megy az indavideo:(. Mindig valami Cetebe reklám meg 0.00.00/0.00.00 az idő minden videónál:(

Sevenadam 2008.08.08. 19:30:24

áhh má idegrángásaim vannak mint 1 epilepsziásnak h nem jön az a vidi

Đäinn 2008.08.08. 19:30:29

@Osi

előre is jó szorakozást,és érezd jól magad :D

ziphzar 2008.08.08. 19:30:32

sztem irjunk chatra nemkell frissiteni :D

oktny 2008.08.08. 19:30:55

ja, amikor a harcművészek előadásánál midegyik 170 cm volt... na azok voltak a klónok XD

Wonal 2008.08.08. 19:30:56

3 másodpercenként ír valaki ilyen sem volt még:D

sejhó 2008.08.08. 19:31:24

nekem RSS-re van állytva az indavideó szal nemkell frissítgetnem X)

Sevenadam 2008.08.08. 19:31:32

@dday15 pff az szívás am énis laptopról írok mer csak ezvan itthon de 1előre áramszünet nélkül:P

oktny 2008.08.08. 19:31:33

ne a chatre írjunk mert nem lesz meg az 1000 komment :)

oktny 2008.08.08. 19:32:32

@ziphzar

elő könyvjelző

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:32:33

kössz :)
16odikán meek de elötte még szeretnék egy jó röhögőgörcsöt a "mestertől" xDDD
V.I.D.E.Ó.T! :P :) (a várakozástól fel vagyok pörögve) xD

Macce 2008.08.08. 19:32:46

Anyás mondtam h 600közeli érték lessz.
DE Ziphzar az túl egyszerű.Mi a bonyolultabbakat szeressük :)
VIDEJÓT AKAJOK!

M. Peti 2008.08.08. 19:32:47

FFFFFFFFFFFF
FFF
FFF
FFFFFF
FFF
FFF
FFF

RRRRR
RR__RR
RR___RR
RR__RR
RRRRR
RR__RR
RR___RR
RR____RR

EEEEEEEEEE
EE
EE
EEEEEEE
EE
EE
EEEEEEEEEE

DDDDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDDDD

DDDDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDDDD

YY________YY
_YY______YY
__YY____YY
___YY__YY
____YYYY
_____YY
_____YY
_____YY
_____YY

DDDDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDDDD

Sevenadam 2008.08.08. 19:33:07

freddyD plz mondd meg hány %nál tartasz (márha kijelzi nem töltögettem még videót)

ziphzar 2008.08.08. 19:33:08

nemvok cyberköcsög nemértem XD

kriszkontra 2008.08.08. 19:33:14

Addigis nézzetek Dunatévét.
Félidőben akarom megnézni a videót, de ne sürgessük Freddyt elég baja lehet a 600 komment nélkül is:)

oktny 2008.08.08. 19:33:20

M.Peti: SZÉP! ügyes vagy!

Fabe 2008.08.08. 19:33:24

ha láttátok A Múmia című filmet,abban voltak ilyen zombi arabok akik azt ordibálták:i-mo-tep,i-mo-tep,mi is zombik leszünk csak mi vi-de-ót,vi-de-ót fogunk ordibálni :D

-gabber- 2008.08.08. 19:33:26

Ezaz fenn vannnnnn!!!!!!!

M. Peti 2008.08.08. 19:33:27

A D-ket leszámítva tökéletes!!

Hunter.GG 2008.08.08. 19:33:43

Hajrá 600Comm xD Flame War 2008 xD

jagermeister01 2008.08.08. 19:33:52

600 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HardRic 2008.08.08. 19:34:00

@Osi
látnod kell, hogy amíg távol vagy tudj gondolkodni mit fogsz rajzolni:D

Wonal 2008.08.08. 19:34:04

nem győzök frissíteni,mindjárt meghal a gépem

oktny 2008.08.08. 19:34:12

mindjárt 600 komment!

ziphzar 2008.08.08. 19:34:18

neeeee közelitunk a 700-hoz :( :)

Macce 2008.08.08. 19:34:21

Kedves Freddy D Remélem látod mennyire a videódra vagyunk "Izgulva"
Addig inni se nagyon mertünk!
AKI NÉZI INDÁT ÉS AMINT MEGLÁTTYA URLT MÁSOLJA BE IDE!

Hunter.GG 2008.08.08. 19:34:28

Eza még nincs fenn ne kamuzz xD

Sevenadam 2008.08.08. 19:34:43

@-gabber- miről beszélsz?

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:34:48

@Sevenadam
Az a laptop Munkahelyi ártalom nem azért mondtam mert kulák vagyok mert nem vagyok sajna

Đäinn 2008.08.08. 19:35:16

gabber ez rossz vicc volt xD

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:35:56

másodpercenként frissítem az indát de semmííí...wááá..grrr x( xDD

Sevenadam 2008.08.08. 19:36:05

@dday15 mivagy??? kulák?

Macce 2008.08.08. 19:36:17

Pill Hív a királyi trón!

oktny 2008.08.08. 19:36:19

ha a videó kikerül azt kikéne rakni a Híradóba XD BRÉKING NYÚZ :D

Wonal 2008.08.08. 19:36:20

120%-os feszültség van most a blogon!Egy videó előtt se kláttam ilyet:d

ziphzar 2008.08.08. 19:36:30

osi mond meg a kedves édes anyukádnak hogy várjon egy hónapot mer nemtuggyuk mikor lesz vidó xO

Fabe 2008.08.08. 19:37:05

ááá..feszülten nézegetem az 576 katalógust.kell valami ami lefoglal a videóig

M. Peti 2008.08.08. 19:37:13

FFFFFFFFFFFF
FFF
FFF
FFFFFF
FFF
FFF
FFF

RRRRR
RR__RR
RR___RR
RR__RR
RRRRR
RR__RR
RR___RR
RR____RR

EEEEEEEEEE
EE
EE
EEEEEEE
EE
EE
EEEEEEEEEE

DDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDD

DDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDD

YY________YY
_YY______YY
__YY____YY
___YY__YY
____YYYY
_____YY
_____YY
_____YY
_____YY

DDDDDDDD
DD_______DD
DD________DD
DD________DD
DD________DD
DD_______DD
DDDDDDDD

Na asszem most tökéletes!

Sevenadam 2008.08.08. 19:37:38

sztem a CNN-be is bemongyák ha fentlesz

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:38:19

@HardRic
na igen..1 hétig gondolkodhatok rajta...tényleg...mi a xart fogok csinálni 1 hétig a blog nélkül??!! O.O ÁÁ!...áh na mind1 ... egy kis "RPCJ blog elvonó" xDD

Wonal 2008.08.08. 19:38:20

5 mp-ként kell frissíteni az indánt a biztonság kedvéért:P

kriszkontra 2008.08.08. 19:38:31

Szép, M. Peti!
Amúgy én is tudok ilyet csak kisebb méretben:
F
R
E
D
D
Y
D

:)

Sevenadam 2008.08.08. 19:38:35

m.peti ezt hány hónapig gyakoroltad?:D

oktny 2008.08.08. 19:38:43

630 komment... ó máj gád

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:39:18

Mondom nem vagyok (kulák: értelmezö kéziszotár Gazdag praszti család családföje) vazzeg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HardRic 2008.08.08. 19:39:37

Osi
be fogsz kattanni.
szerencse ahova én mentem ott tudtam netezni.

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:39:54

@ziphzar
oké..úgy is az ő ötlete vót -.-"

Sevenadam 2008.08.08. 19:40:18

ok ok énis úgy gondoltam h mi NEM vagy csak ezzel a szóval még sztem nem találkoztam

oktny 2008.08.08. 19:41:11

emberek sztem pár perc van hátra addig imá
dkozzunk

M. Peti 2008.08.08. 19:41:37

Sevenadam 2008.08.08. 19:38:35

most csinálok iet először csak rájöttem h a nyomtatott nagybetűk és a "_" között csak minimális eltérés van, ami zavar ha 1 sorba írjuk a betűket de nem ha oszlopba!

oktny 2008.08.08. 19:41:48

@dday15

Haha kiment a szívem a helyéről

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:41:56

@HardRic
faterom viszi a laptopját ha mázlim van + megengedi h használjak akko talán tudom majd nézni a blogot...csak az a szívás h faterom gépén nincs rajta a rajzprogim xSS

oktny 2008.08.08. 19:42:52

@ziphzar

FreddyD testvér, taníts minket a sok szar játékra.. ÁMEN XD

tmiki1996 2008.08.08. 19:42:59

VÁROM MÁR A VIDEÓT!!!

Macce 2008.08.08. 19:43:12

Nekünk van 3laptop de mind apu 2apa munkahelye miatt egyet meg én vettem a ballagási pénzböl...Ez nem kulákság.!

Sevenadam 2008.08.08. 19:43:23

Más téma: jól sejtem h az olimpia maitt most 1 ideig nem lesz RIM az M1-en?

ziphzar 2008.08.08. 19:43:25

f5+pgdn ezt végig fáj a kezem

M. Peti 2008.08.08. 19:43:43

ÁÁÁ mennem kell na majd megnézem később ha addigra már lesz

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:44:24

Jöhetne mááááááááááááááááááááááááá

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:44:30

ha tehetném vinném olaszba a számítógépemet de egy kicsit nehéz lenne xD meg talán a sok csomagtól be se férne a kocsiba xDDD

oktny 2008.08.08. 19:45:30

ne frissítsétek az indát mert lelassítja freddyD feltöltését :D

ziphzar 2008.08.08. 19:45:39

addig megnézem az amerikai pite4-et de ugyis lefogom késni a vidit >_

Macce 2008.08.08. 19:46:04

WELCOM IN HUNGARY!NOW SPEAK HUNGARIAN!

Sevenadam 2008.08.08. 19:46:08

654 aki a codos kommentet írta kezdhet aggódni:D

kriszkontra 2008.08.08. 19:46:14

@Sevenadam
A múltkori Peti nélküli gyalázat a műsör végét jelentette:(
Nem volt jó lezárása az évadnak! Tüntessünk Peti mellett!
(aki nem értené:roflnet.blog.hu)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:46:28

vajon freddyD látja ezt a sok kommentet?...látnia kell..csoda h nem böki ki a szemét xDDD

Macce 2008.08.08. 19:46:44

Most Ért Ide Kiskunmajsára a vihar :S

Macce 2008.08.08. 19:47:33

NEMMOZDULT A KÖNYV!NEMMOZDULT A KURVA ANYÁT

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:47:56

hm...nálam nincs vihar (MÉG) csak rohadt sok felhő o.O

jagermeister01 2008.08.08. 19:48:09

nem akarok ünneprontó lenni de sztem ezt bebuktuk :/

oktny 2008.08.08. 19:48:10

áááá kiviszem a diablo 3-at mire megjelenik ez a videóó :@@@@@@ PÖPPET IDEGES VOK MÁR!!

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:48:27

Jaj nemá sisess freddyD ert má sokan szivbajt kapnak

Macce 2008.08.08. 19:48:31

B*SSZA ISTEN MONDÁ JÉZUS
ÉS BEB*SZJA HÍVEI KÖZÉ A KERESZTET!

Ezt a pap mondta nálunk erősen alkoholizást állapotban!

fan4ever 2008.08.08. 19:48:51

ne türelmetlenkedjetek:D pár csak pár pillanat:)

Sevenadam 2008.08.08. 19:48:54

@kriskontra
mivan most lezártak 1 évadot???
mikor jön a kövi?

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:49:20

áhh legfeljebb megint itt ragadok hajnali 1-ig xDD úgy se szoktam álmos lenni

Wonal 2008.08.08. 19:49:23

FreedyD válaszolj már létszi hogy akkor most mi a helyzet?:D

Macce 2008.08.08. 19:49:43

A 2 és a 3 is az ördög száma.
Ozd el a 2őt 3mal...0.666

elitehun 2008.08.08. 19:50:15

Sevenadam: Most a második évadot zárták le

kriszkontra 2008.08.08. 19:50:20

Ugyan, Oktny, ez a videóvárás csak egy játék! (Egy jó végtelennek tűnő játék mint a Fifa Manager:D), de egyszer minden úgyis kifagy, eltűnik a mentés és vége szakad. Na ekkor jön a videó:)

oktny 2008.08.08. 19:50:23

667: a bestia szomszédja

Fabe 2008.08.08. 19:50:51

az a szenvtelen altair figura már megint leesett.rohatt anyját!csak növeli a feszültséget!!XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:51:01

FreddyD nete ezennel felszólítalak hogy MÚÚÚKOGGGGGGGYYYY!!!

oktny 2008.08.08. 19:51:17

@kriszkontra

Ja, tetris, csak Rossz PC játékok verzióban (kva szar)

Macce 2008.08.08. 19:51:36

Bazdmeg mivan ha freddy d kihúzta a számítógépet a vihar miatt??

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:51:37

lehet nem is freddyD hibája h nem jön a videó...talán az indavideo ilyen kocsog!! x( grr xD (nem tudom mivan velem a sok várakozás meghülyített xDD)

Đäinn 2008.08.08. 19:51:39

szívbajt kapok már komolyan mondom xD

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:51:54

@Balazs11111
Ne viccelögyél mert majdnem szivbajt kaptam

vimper 2008.08.08. 19:52:10

jaj FreddyD ne kínozzál

Sevenadam 2008.08.08. 19:52:27

@akik a RIMmel kapcsoltaba válaszoltak:
jóvanna eddig csak a roflneten néztem pár részt nah!

kriszkontra 2008.08.08. 19:52:35

@Sevenadam
Most szerintem szünet lesz, megújulnak. Nálam ez lesz a második évad a Vallási Műsör terén:)
Amúgy én nem látom még kint a videót 19:52-kor:)

oktny 2008.08.08. 19:52:37

@sevenadam

Ezt én is mondtam h meg kéne hívni Uri Gellert... XD és azt ordibálná hogy "NÉZD MEG!!! HULYÉK VAHGYTOK!! NÉZZÉTEK EZT A FEKETE MOCSKOT!!!" XD

Macce 2008.08.08. 19:53:01

700 komment lassan bejön :)

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:53:06

Ha freddyD megszakitotta a letöltést irt volna valamit

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:53:16

wááá...rosszat fogok álmodni xD

Wonal 2008.08.08. 19:53:49

na törölhetitek a codot!:D

oktny 2008.08.08. 19:54:02

@osi

a játéktól? :D

tuki 2008.08.08. 19:54:20

hello mindenkinek!

ziphzar 2008.08.08. 19:54:21

neeeeeeeeeeeeee no cod nembirom letörölni xd

oktny 2008.08.08. 19:54:34

igen, törölhetik a cod-ot akik beígérték! XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:55:01

úúú 701 komment bocsesz zhipzár

Macce 2008.08.08. 19:55:03

CALL OF DUTYS BARÁTOMNNAK ÜZENEM H UNINSTALLRA LEHET KATTINTANI:)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:55:04

nem a sok várakozástól..plusz kegyelemdöfésnek ha vidi sem lesz...lehet h aludni se fogok xDD

ßullshit 2008.08.08. 19:55:08

Azt már biztosan tudjuk, hogy az új játék neve "N"-nel fog kezdődni, ugyanis az "Eddigi videóim" rovatban a 3. évadnál az áll, hog "Rossz PC Játékok sorozat N..." :D (bocs ha már valaki írta előttem)

oktny 2008.08.08. 19:55:10

MEGJELENT ÁÁÁÁÁÁÁ

[H]aLy[I] 2008.08.08. 19:55:26

ezt nem szeretem nem lehet vissza olvasni olyan gyors minden amugy mulkor volt a kem 50 komment/másodperc

Wonal 2008.08.08. 19:55:27

srácok meglesz ez az 1000 komment:D

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:55:36

@oktny
nem a sok várakozástól..plusz kegyelemdöfésnek ha vidi sem lesz...lehet h aludni se fogok xDD

Balazs11111 2008.08.08. 19:55:50

blogREkord !!!!!!!!!!!!!!!!

jagermeister01 2008.08.08. 19:56:19

oktny egyáltalánm nem poénos, le kéne állni

vimper 2008.08.08. 19:56:28

istenem mikor lesz má fenn?

oktny 2008.08.08. 19:56:32

na megyek krumplipürét enni mártással hátha addig megjelenik...

tuki 2008.08.08. 19:56:36

cső Sevenadam mizu? megy a laptopod:D

tmiki1996 2008.08.08. 19:56:40

Mikor lesz már videó???????

Sevenadam 2008.08.08. 19:57:12

tukituki te aza tuki vagy?:)

Fabe 2008.08.08. 19:57:12

váááááááááááá

Balazs11111 2008.08.08. 19:57:18

VIDEOVIDEOVIDEOVIDEOVIDEO

vimper 2008.08.08. 19:57:25

már nagyon izgatott vok

oktny 2008.08.08. 19:57:26

8 óra lesz mindjárt és még mindig nincs videó :'(

[H]aLy[I] 2008.08.08. 19:57:27

Balazs11111 2008.08.08. 19:55:50
blogREkord !!!!!!!!!!!!!!!!
hülye vagy XD

Sevenadam 2008.08.08. 19:57:59

a laptop má 1 hónapja "szerelőnél" van (állítólag)

kriszkontra 2008.08.08. 19:58:00

@Balazs11111

Ez biztos? Örülök hogy itt lehetek, és részt vehetek ebben a "játékban". Mert ez a k*rva szarjáték! Na, szóval remélem nem szakadt meg a feltöltés:)

tuki 2008.08.08. 19:58:02

tudtam hogy te vagy az
nem is tudtam hogy rossz pc játékok rajongó vagy:D

Đäinn 2008.08.08. 19:58:09

lehet h ha volt vihar arrafele akkor elment freddy netje :SS

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 19:58:11

wáá most benne van a fejembe..az álmomba mindenhol kis hülye M&M mindenszínben...és egy hang azt suttogja...ma nincs új vidíííí! ÁÁÁ most már biztos h bekattantam xDD

Wonal 2008.08.08. 19:58:11

feltöltési rekord!!!:)

vimper 2008.08.08. 19:58:42

eddig tart még felteszed?

dday15 · http://jhalmig07-11.blog.hu/ 2008.08.08. 19:58:42

Na freddyD mondj valamit legalább az hogy nem lessz fönt a vidi vagy valamit me nagyon izgatott vagyok és mindenki

tuki 2008.08.08. 19:58:44

akk honnan írsz?

Sevenadam 2008.08.08. 19:59:11

am erre a gépre semmit nem leet feltelepíteni még msn-t se

vimper 2008.08.08. 19:59:55

engem nem érdekel ha rossz a hang csak legyen már fenn

Wonal 2008.08.08. 19:59:57

olyan ideges vagyok hogy majdnem mondtam valamit:D

Đäinn 2008.08.08. 20:00:19

én meg olyan ideges vok h megéheztem xD

M. Peti 2008.08.08. 20:00:23

helósztok megin ittvok

tuki 2008.08.08. 20:00:28

itt ülök má 2 órája a gép elött legyen már vidi "mer tökön szúrom magam"

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 20:00:39

ha nem lesz új vidi..mi a xarról rajzoljak?! az hogy hogy lett stella orra ekkora?(fejbe suhintották egy serpenyővel)
vagy h assman egy igazolvánnyal a fején szaladgál?! xDD

Sevenadam 2008.08.08. 20:00:43

amúgy a revo adatbázisba néztem nem sokat fejlődtél...

kriszkontra 2008.08.08. 20:01:07

@vimper

Valószínüleg jó lesz a hang ha mát fölfele tölti:)

HardRic 2008.08.08. 20:01:20

az assmanos ötlet jó osi!!!!!

Wonal 2008.08.08. 20:01:39

lassan 3 órás feltöltési idő,nem rossz:)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 20:01:58

@HardRic
...köszönömmm.... x)

tuki 2008.08.08. 20:02:06

mer le lett törölve a vinyó :S
és nincs fenn:X

HardRic 2008.08.08. 20:02:20

freddy eccer aztmondta hogy nemtud mást csinálni amíg feltölt. főleg neten nem.

de előbb aktív volt az otherworld fórumon

Street X 2008.08.08. 20:02:36

osi az összes képed tök jó ;)

vimper 2008.08.08. 20:03:08

remélem nem a need for speed lesz XDXD

kriszkontra 2008.08.08. 20:03:29

Nemigaz, lementem, csináltam vöröshagymakrémes szendvicset és azt hittem mire jövök lesz videó de neeem:)
Fákat az indavideóra!:)

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 20:03:29

@StreetX
oh..köszönöm x$$ x)

Sevenadam 2008.08.08. 20:03:31

pff nemá... bár sztem nekem se lesz fent ha 1szer visszakapom a gépet... szal tanévkor el kell dönteni ki tehesse fel előbb:P

Balazs11111 2008.08.08. 20:03:55

VIDIO...VIDIO...VIDIO...VIDIO...VIDIO

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 20:04:44

@vimper
na nee...need for speed?..ha kiderül h egy rossz pc-vel jáccom...jesszus ha igen akkor egyből bevágom a Lomtárba xDD

Sevenadam 2008.08.08. 20:04:46

wtf??? most fentvan de aztírja nincs ilyen videó

tmiki1996 2008.08.08. 20:04:54

EZAZZZZZ VAN VIDEÓ!!!!!!!!

HardRic 2008.08.08. 20:05:15

azt írja nincs ilyen videó

Fabe 2008.08.08. 20:05:24

vúhúúúúúúúúúúúúúúúúú

Đäinn 2008.08.08. 20:05:36

mi micsoda? h h nincs? ez köcsög!!!! rohadt inda

vimper 2008.08.08. 20:05:45

péntek este 3.éved , inkább szombat reggel

ziphzar 2008.08.08. 20:05:55

ver a szivem mint állat :D

Wonal 2008.08.08. 20:05:55

nekem is azt írja!!

Sevenadam 2008.08.08. 20:06:27

brühühühüüüüü

Balazs11111 2008.08.08. 20:06:38

tudtam hogy nina lesz az

Wonal 2008.08.08. 20:06:50

nincs ilyen videó mi?Habi

oktny 2008.08.08. 20:06:54

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE
NINCS ILYEN VIDEÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

M. Peti 2008.08.08. 20:07:34

VV_______VV
_VV_____VV
__VV___VV
___VV_VV
____VVV

_____II
_____II
_____II
_____II
_____II

DDDDDDDD
DD_____DD
DD_____DD
DD_____DD
DDDDDDDD

EEEEEEEE
EE
EE
EEEEE
EE
EE
EEEEEEEE

_ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ_
ÓÓ_______ÓÓ
ÓÓ_______ÓÓ
ÓÓ_______ÓÓ
_ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

TTTTTTTTTTT
____TTT
____TTT
____TTT
____TTT
____TTT

Fabe 2008.08.08. 20:07:43

nincs ilyen videó??,

Đäinn 2008.08.08. 20:08:20

héj!!! működik! elinduulllt

GUPLO2008 2008.08.08. 20:08:36

Cetebe reklám és 0.0mp/0.0mp a videónál szal nekem nem megy...

M. Peti 2008.08.08. 20:08:53

VV_______VV
_VV_____VV
__VV___VV
___VV_VV
____VVV

_____II
_____II
_____II
_____II
_____II

DDDDDD
DD_____DD
DD_____DD
DD_____DD
DDDDDD

EEEEEEEE
EE
EE
EEEEE
EE
EE
EEEEEEEE

_ÓÓÓÓÓÓ
ÓÓ_______ÓÓ
ÓÓ_______ÓÓ
ÓÓ_______ÓÓ
_ÓÓÓÓÓÓ

TTTTTTTTTTT
____TTT
____TTT
____TTT
____TTT
____TTT

Na így már jó!

oktny 2008.08.08. 20:09:23

ELINDULT!!! ÁÁÁÁ HÁLA!!!

M. Peti 2008.08.08. 20:09:35

JEEE VIDEÓ ÉLJENÉLJEN!!!!

lacce92 2008.08.08. 20:10:29

én még sose töltöttem fel videót úgy hogy a kérdésem a kövi:
EZ TÉNYLEG ILYEN LASSAN MEGY?

20:09 de még nincs videó nem tetszik ez nekem
amúgy az ezer (!!) (1000) kommentár az nem rekord??

sejhó 2008.08.08. 20:15:34

ÉLJEN! MEGVAN :D KRIRÁLYSÁG :P

Đäinn 2008.08.08. 20:23:18

jajj emberek ezért megérte várni :D

vimper 2008.08.08. 20:25:57

hát az nagyon jó lett és a hangal sincs baj nagyon jó freedyD szép munka

Macce 2008.08.08. 20:27:35

kurva istenit ittvan Majs afölött a vihat :@

Macce 2008.08.08. 20:29:30

itthagylak titeket percre és rögtön csa 200 komment jön össze..há nomális margit?

Osi · http://indafoto.hu/osipic 2008.08.08. 20:41:59

hát..majdnem meglett az 1000 komment..majd legközelebb xD

Macce 2008.08.09. 09:46:08

Á szégyen gyalázat hogy 1000 kommentet nemtudunk összedobni 2óra allatt xDxD
COD-os barátunknak üzenem hogy az uninstall.exe-re szabad kattintani mert jóval túlléptük a határt :)

-gabber- 2008.08.09. 20:19:21

Még meglehet az ezer.

Hadii* 2008.08.15. 21:06:07

ittvan sztem a legtöbb komment:D

-gabber- 2008.08.16. 12:15:17

822wááááááá mikor lesz már vid?
süti beállítások módosítása