Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Update

2010.09.14. 22:00 :: freddyD

Ahogy észrevehettétek, kevesebb a bejegyzés, mint a megszokott. Ennek egy épkézláb oka van: költözöm. Remélem nagyon érzékelhetően nem fogja befolyásolni a blog működését, de sajnos az is benne lesz a pakliban, hogy nem lesz egy jó ideig internetem sem. Persze azért megoldom majd valahogy.

A DMZ: North Koreát azóta már folytattam, végig is vittem azt a fránya teherautós pályát. Hogy készülni fog-e belőle hivatalos 2. rész, még nem tudom most megmondani, mert a játék alapvető hülyeségeinek nagy részét már az első részben elmondtam, úgyhogy ha olyan egetrengetően nagy dolgok (pl. hogy egy alsónadrágos Kim Jong Il-t kergetek a 6 méteres puskámmal) nem fognak történni, akkor lehet, hogy mégsem erőltetném a dolgot. Még nem vittem végig, ez még kiderül.

Nem telhet év nyereményjáték nélkül, úgyhogy már azon is agyaltam egy kicsit. Idénre igyekszem csak JÓ játékot kiosztani, amit majd saját zsebből fogok finanszírozni. Persze ha valami nagyon mazochista ember inkább szart akar, az is megoldható...

 

56 komment

Címkék: update

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr512296889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kt-motion 2010.09.14. 22:03:15

Jó költözködést! :)

Agytörzsy Professzor 2010.09.14. 22:07:14

Azért jöhetne egy 2.rész is :D

Na mindegy sok sikert a költözködéshez!

Sir Butcher · http://survivedev.blog.hu/ 2010.09.14. 22:11:50

Egyértelmű, hogy rossz játékot kérünk :) Jó játék nem játék :)

Dínósbácsi 2010.09.14. 22:15:46

Költözöl? Hova? :D Akárhova is, azért jó költözést :P

rammsteinfan 2010.09.14. 22:27:08

eggyértelmű hogy szar játék kell, valami jó agylezsibbasztó olyan hogy utánna kb 2 hónapig no gép :D

bbankrablo 2010.09.15. 02:32:00

Utolsó mondat üt. :)

Akkor stipistopi, lefoglalom a Winthrop's Mansion-t! :P

És jó költözködést! (már ha jó)

Sportman 2010.09.15. 07:00:08

köszi FreddyD éppen rajtam van a pólód és nagyon tetszik(kukás)
Jó költözést!
Nagyon várom már a nyereményjátékot!

(ha kell a költözésbe segíteni akkor szólj)
(most kaptam egy kocsit úgyhogy rám számíthatsz)

saiyajins 2010.09.15. 07:14:08

freddyd merre költözöl megyunk zaklatni:) amugy tényleg csak szar játék kell kinek kell a "jó" gamek :)

TomLion 2010.09.15. 08:59:02

Szerintem csak akkor legyen 2. rész. ha tényleg hihetetlen dolgok történnek ott, mert ha a 2. részben ugyan azt elmondaná, akkor dög unalmas lenne.

UI: A nyeremény játékban megint kéne egy videót csinálni, vagy valami mást? Eltudnék képzelni egy rövid hangjátékos nyeremény játékot is? Ehhez mit szólnátok? (Ez csak egy ötlet volt) Szerintem fredynek sem lehet könnyű új nyereményjátékot kitalálnia.

2010.09.15. 09:56:03

Csak nem freddyDné-vel költözöl össze? ;)

zooglaw 2010.09.15. 10:01:19

Biztos megtudta a City Interactive freddyD lakhelyét és menekülnie kell

GOW&GOW 2010.09.15. 14:08:54

@zooglaw: LoL

Egyértelmű hogy szarjátek kell.Jó játéknak csak az avp3at fogadom el.

Walcott 4 ever 2010.09.15. 14:15:11

Jó költözést. Amúgy jó lenne egy 2.rész

palkogergo88 2010.09.15. 14:35:30

A költözés tényleg nagy szópás...

Jáger.XD.György 2010.09.15. 14:55:55

én a mortyrt kérném egy hülye gyerek akit véletnenül ismerek szerint a mortyr jó játék LOL XD

-Szetyi- 2010.09.15. 15:16:53

Az a 6méteres puska valószínűleg egy Dragunov lehet :) Faternak van egy régi katonatársa(mesterlövész volt) és Dragunovja volt. Van valahol róla egy kép, ahol sétálás közbe maga után húz egy csíkot a puskacsővel :D Szal valóságos méret.Jó elég kicsi volt a csávó, dehát a koreaiak se valami magasak...

ZalyBarzini 2010.09.15. 15:19:15

Nekem PC-re egyértelmüen szar játék kell,de inkább akkor már egy Rossz PsP Játék :D

SilentArtemis 2010.09.15. 15:40:19

Nekem egyértelműen A Mesterlövész kellene...
Amúgy reméljük gyorsan fog menni a költözés,
és minél szebb helyre:)

2010.09.15. 16:22:48

nem kell második rész.
Nyereményjáték az kell!!

JohnyWalker[HUN] 2010.09.15. 16:25:29

Kössz freddyD megjött a póló majd küldök képet:p

Haami · http://www.youtube.com/user/MrHaami 2010.09.15. 16:34:19

FREDDYD NEKEM SZAR JÁTÉK KELL XDD
am (gondolom én) h összeköltözik FreddyDné-vel és ez most olyan fontos neki ^^ sztem ez 100%osan megérthetö ^^

JRtelecaster 2010.09.15. 16:46:59

Hova költözöl? Budapestről elfele? Netán a környékre? Tényleg akárhova is, jó költözést!

Brandon5230 2010.09.15. 17:45:38

Nyáron én is költöztem.. hogy menyi sz*r semmire sem jó tárgya van az embernek.. :D

verzo busz 2010.09.15. 18:14:29

Jó költözés.MÉG A SZARABNÁL IS SZARABB JÁTÉKOT KÉRÜNK pl:mortyr, aerborn heroe az legalább olcso(50ft)

verzo busz 2010.09.15. 18:15:56

@Cleveland [http://bugtime.blog.hu]: nekem meg van a mortyr 3.Lentebb van róla kép én küldtem.

13roberto14 2010.09.15. 18:16:32

jó játékok kelenek mint a mortyr
de hova költözöl??

verzo busz 2010.09.15. 18:19:16

"Most már nem pesti bunkó leszel."(Ahogy a
Power Surge-ban montad)Akkó mi?

..::!i/./*-*¤~giZmo~¤*-*/./i!::.. · http://bocs.puruttya.hu/ 2010.09.15. 19:10:28

Sok sikert a költözéshez!:) Végre meg van a szemétbe vele poló nagyon teccik:)

Skyzombi 2010.09.15. 19:27:45

melyik városba költözöl??(Ha Fótra akkor lehet hogy találkozunk (: )

gabrocki 2010.09.15. 20:30:48

ha lenne időm meg az eddigi versenyeket elnézve elég kreativitásom/képességem egy videó vagy bármi más megszerkesztéséhez, a portal 2-t vetetném meg veled, freddy xD

JohnyWalker[HUN] 2010.09.15. 20:38:37

@gabrocki: Akkor már a maffia 2 vagy a Starcraft 2 .... Haggyad azért megélni freddyD-t. nem azt mondta hogy kifoszhattjuk... hanem azt hogy lehet szán ránk egy kis aprópénzt, mármint a nyertesre

Bdup 2010.09.15. 21:08:48

Jó költözködést freddy!!!Várom a többi videodat is!!!!!!!Eddig nagyon jó igaz az is marad!!!!!Jó humorod van!

denikec · http://thegmodrevolution.blog.hu 2010.09.15. 21:52:22

Mi az a mazochista? (tudom tudatlan vagyok)

Limrasson 2010.09.16. 01:50:59

@denikec: Aki élvezetet lel saját maga szenvedésében (akár fizikai akár lelki).
Nyereménynek meg sok játékot lehet bedobni a kosárba. Magától érthetődő, hogy egy csili-vili új játék, vagy egy viccesen borzasztó darab megfelelő volna. De én pl. 2000 forintért vettem egy Age of Empires "gyűjtői" kiadást amiben konkrétan benne volt az AoE+kiegészítő és a AoEII+kiegészítő. Talán nem kell mondanom, hogy egy ilyen fogásért 2000 forint vicc. Például én személy szerint nagoyn szerettem az AvP2-t, de mindig sikerült megszabadítanom magam a CD kulcstól, és egyszerüen nem látom már a játékot sehol. (Pedig mekkora game volt). Talán stílusos volna valami ilyesmi, mint nyerhető játék.

Conan a barbar 2010.09.16. 12:16:48

@Limrasson: Nekem a Baldur's Gate gyujtoi valtozat volt igy meg, a legnagyobb kincsem azota is :)

raggaboy 2010.09.16. 14:15:39

én letöltöttem a dmz-t és ha nem is egy második részre való de vmi kisvideóra még lenne bőven bug:)
néha csak úgy pislogok,h most mi van??

Jamie tha killa 2010.09.16. 15:00:17

nem a mennyiség hanem a minőség a lényeg xD

habisztike 2010.09.16. 15:45:30

Helo mindenki!
már egy éve nézegetem a blogot:)
Beni vagyok 15 éves...
és már mint szinte mindenkinek nekem is meggyűlt a bajom a City-vel..XD

mw2 2010.09.16. 17:49:00

nem tudna valaki segíteni?a COD Modern Warfare 2-ben egy pályán elmegy a grafika,és kiírja,hogy hiba van valamivel,mi lehet a gond,mert én már mindet kipróbáltam

CoOlVoOk 2010.09.16. 19:14:08

Butcher nem is tudtam,h szoktál RPCJS-t nézni :D

Matyer · http://mmklap.blog.hu 2010.09.16. 19:31:30

Lehet az is hogy freddy helyet cserél a City Interactive-val mert így nem bánthatják majd őt, mert a kissebet nem illik piszkálni alapon.

Am jó költözést!

Mesterlövész 2010.09.16. 22:24:36

Azért talán a Dragunov méretei a játékban mégsem túl reálisak, mert a fegyver csak úgy kb. 122,5 cm. Elég kicsi katona az, aki akkora, mint ez a puska. :D:D

GGODA 2010.09.17. 09:29:14

Én is inkább a rossz játék mellett döntenék, ugyanis azokat kevesebb láétni boltokban, mint a jókat. Mondjuk a Tesco-ba láttam a BUS DRIVERT Euro sikerterméknek beállítva. Öcsém, hogy mik vannak. Tehát várjuk a nyereményjátékot freddy!!!

raggaboy 2010.09.17. 10:32:03

vagy vmi nagyon király legyen(pl:starcraftII,Diablo 3...),vagy vmi istentelen szar játék,vmi klasszikus(mortyr,mesterlövész...)csak ne Dark VampiresXD

chaseֹr 2010.09.17. 11:09:17

Én szart akarok. :D

Csabajazz 2010.09.17. 15:30:46

@zooglaw: Egy kicsit most hadd védjem a City Interactive-ot ugyanis a point&click kalandjátékaik igenis jók. Nem klasszikusok de kellemesen játszhatók. Pl. Art of Murder kalandok illetve a Chronicles of Mystery sorozat.

A mesterlövészt én is szívesen megnyerném vagy megvenném, még sajnos sehol sem láttam boltban, csak illegal version-ben van meg. :(

ZLayos 2010.09.17. 15:37:56

Kit érdekel a Jó PC játékok blog?
Arra ott vannak az offical site-ok meg a gamestar :)
Max lehetne egy rovat: best of that year (hasonló kategória mint a szar játék, vagy más cég által feldolgozott de ugyanazt a történetet bemutató játék mint pl: Vietnam) Lényegében bemutatod, hogy hogyanis kellett volna megvalósítani 1-1 küldetést, vagy az egész játékot :) gondolok én pl a teherautók felrobbantása DMZ kontra CoD1.

Remélem adtam ötletet a jövőre!
Hajrá továbbrais!
ui.:
Elmondod majd honnan költöztél el, ha már végeztél a cuccolással? Van egy olyan érzésem zarándokhely lesz belőle! XD

raggaboy 2010.09.17. 20:36:32

haha...még 1 bug:ha úgy szálsz be az kocsiba h közben közelítesz a fegyverrel akkor a kocsiból is közlítve tudsz nézni:)
pl: volt egy pálya ahol sokat kellett kocsikázni,tolatva mentem és mindig kiszálltam közelitettem és a kocsi gépágyújával egész jól le lehet szedni a kínaiakat igy:D
de freddyD nekem semmi baja nincs az ilyen fotózós szarságoknak 1 max 2 próbálkozásból simán ment

Đrake (törölt) 2010.09.17. 21:51:33

Jó költözést, és remélem lesz 2. rész. ;)

Gumesz 2010.09.26. 14:57:43

freddyD körbe vezetnél majd minket az új házikódban?:D Ugyebár a régiből is láttuk már a slozit meg az ágyadat(lásd intrók).Lesz-e megint ilyesmi?Én kíváncsi vagyok...Legalább képeket kérek majd:D.És sok sikert a költözéshez.

Grievous Tábornok 2010.11.01. 21:34:37

csá freddy tudok pár játékot amit jó lenne ha videón bemutatnál a city interaktiv csinalta a te nagy kedvenced XDDDDDDD!!!!!! jó lenne ha a code of honor 1 és 2 részét bemutatnád sok benne a bug főleg az elsőrészben majd irj.
süti beállítások módosítása