Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Zorro

2010.12.02. 12:59 :: freddyD

Még a Moonwalker után keregsgéltem más elfuserált DOS-os játékokat, amikor kezem közé került a Zorro. Sok jót nem olvastam róla, de a képkockák alapján nem tűnt rossznak.

Kipróbáltam (nemrég újra) és be kellett látnom, hogy ez a játék fájdalmasan rossz, de bemutatásra nem alkalmas, mert állatira nehéz és egy év is kevés volna, hogy végigvigyem. Az egész látványban a Prince of Persia-ra hasonlít, de sikerült minden egyes pontban alulmúlni azt. Rögtön már a legelején sorozatosan meghaltam, mert kiszámíthatatlan, hogy hogy kell ugrálni. Ha még el is érnéd a platformot, az eltekerődik(!) és úgyanúgy leesel.
Sok-sok sikertelen próbálkozás után tudod meg a helyes utat, de egy idő után elfogynak az életek és kezdheted előlről. Ez így megy végig, mert mindig magadra vagy utalva és az irányítás is olyan késletetett, hogy ha még esetleg jól is mennél, jó eséllyel akkor is sikeresen elbaltázod.

Akartam csinálni belőle egy gameplay videót, de valaki már csinált róla (angolul), úgyhogy ezt megúsztam. Nem véletlen, hogy a játék ilyen ismeretlen... Egy agyrém

58 komment

Címkék: zorro

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr812488355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

squirrelbizkit 2010.12.02. 13:09:33

a nyögést jól kilopták a DOOM-ból :D

Starbert 2010.12.02. 13:23:28

C64-en is iszonyat nehéz volt, de az legalább játszható

Bicikliző medve 2010.12.02. 13:54:41

Az orrszivas az elejen priceless :D:D

Vreid 2010.12.02. 14:00:20

OFF: Öhm, FreddyD, az "Eddigi videóim"-nál a Sniper - Art of Victory még nincs berakva. Gondoltam szólok :)

SilentArtemis 2010.12.02. 14:25:33

az elején kilapul az esés után, mit egy db papír:D

SilentArtemis 2010.12.02. 14:35:25

freddy, rosszabb, mint az "alien" anarchy? v mi a túró...:)

zso12 2010.12.02. 15:04:46

Lol ilyet én még nem láttam amúgy nem vok tapasztalt a Zorro-ban de ostor helyet nem kardja van?

Dynamo 2010.12.02. 15:05:43

Full POP koppintás. Nagyon egyedi. :D

gabrocki 2010.12.02. 15:07:42

ÓÓÓóóuh! Died. :D

The Other Side 2010.12.02. 15:10:05

@BekonyX:
nagyon úgy tünik.
@Dynamo:
ezzel nem vitatkozok igazad van.

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.12.02. 15:16:01

@Dynamo: Attól mert ugyan azt a játékmotort használja, attól még nem koppintás. :S A Wolfenstein 3D-ről sem koppintás a Doom, csak mert ugyan úgy néz ki (meg végülis az ellenségeken és helyszíneken kívül mindegy ugyan az).

..::!i/./*-*¤~giZmo~¤*-*/./i!::.. · http://bocs.puruttya.hu/ 2010.12.02. 15:30:06

nem volt erőm végig nézni...:/ de nekem a pop se ment ez se menne..=/

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.12.02. 16:21:08

Ezzel játszottam úgy 10 évesen. Akkor nagyon izgalmasnak tűnt :)

Dynamo 2010.12.02. 16:30:32

@Millenotti: Ez nem a motortól függ. American McGee's Alice is Quake 3 motoron csücsül...mégis ég és föld a kettő. Itt a designról beszélek és eleve a spriteok is ugyanolyanok szinte mint pop-ban.

kajakra kaja 2010.12.02. 16:35:59

olyan mint az első prince of persia

VOGAben 2010.12.02. 17:28:18

Engem a háttér a bonyhádi farostlemez gyárra emlékeztet.

mobiler 2010.12.02. 17:40:08

@Millenotti: még csak közelítőleg se 1 motor a kettő
@SilentArtemis: van olyan ketegória is de én találtam tökéletes idegőrlő fps-t. orosz és a dark vampires által is használt engine re épül
neve:dark apes
www.hqsimulation.com/PR004_Download_DarkApes_Shooter.html

nem hinném hogy bárki megvenné tehát:
letitbit.net/download/1525508/7919.747028673be698457849eb35e33f/Dark_Apes_setup.exe.html

jelszót emlékeim szerint nem kér a menü orosz de nem nehéz kitalálni mi mire való a poénokat meg nem akarom lelőni. lefekvés és tanulás előtt nem ajánlott munka előtt meg főleg.

TheDarthDom 2010.12.02. 18:12:18

Fiúk van egy játékom ami olyan szar , hogy az valami oltári.Ja és a City készítette .A neve A Villámcsapás Hadművelet . Próbáljátok ki!

SilentArtemis 2010.12.02. 19:02:09

@mobiler: legalább lehet benne mozogni??

Cubi 2010.12.02. 20:21:26

Az nem és késleltetett?

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.12.02. 21:02:49

Erről még egy 1995-ös 576 kByteban olvastam.
Azóta érdekel a játék. :D
Akkoriban asszem nem húzták le, majd megkeresem.
---
Na meg is van, 80%-ot kapott az 1995 júniusi 576 kbyte-ban.
Már sok éve nem veszek pc-s újságokat, de a régieket nem dobtam ki, éreztem egyszer még hasznos lesz... :D

salt 2010.12.02. 23:11:11

szánalmas egy játék.....

Kr1s1 2010.12.02. 23:33:33

Nem naon szeretem zorrot akarhol van ha video jatek v film v akarmi de EZ eddig ez az 1ik legszarabb koppintas tobb jobb jatekrol, doom es szar hangok es a prince of persia jatekmenet es szar iranyitas?! Varjunk csak ?! Ez nem lester the unlikely 5

Zeratul86 2010.12.03. 00:21:25

Hehe. Ezzel játszottam. Kb. 2 percet.:D

SilentArtemis 2010.12.03. 06:55:42

@Zeratul86: azután, ha jól sejtem uninstall:D

Mesterlovesz 2010.12.03. 07:12:02

lol, ez úgy szétkenődik mint a puding amikor leesik...meg ezek az epic swordfightok...

*étcsoki* 2010.12.03. 12:53:10

1 kérdés:csak én nem tudom megnézni a videókat az"Eddigi videóim"-ban vagy senki sem

B Dániel · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2010.12.03. 13:36:05

az egész full prine of persia, csak az 100 élvezhetőbb volt anno :)

mobiler 2010.12.03. 15:35:35

@SilentArtemis: még szép hogy lehet aztán a kezdeti öröm után már bánod ezt a luxusfunkciót is. Bemész az ÜRES folyosóból az ÜRES szobába maj hátba támadnak a semmiből spawnolt zombik

goldteamadmin 2010.12.03. 17:25:50

Ez a játék nagyon kula :D

Je m'appelle Théo · http://www.theosblog.blog.hu 2010.12.03. 18:10:56

érdekes, hogy Zorro mennyire jó stílusú, mégis mennyire nincs belőle játék...

SilentArtemis 2010.12.03. 21:55:52

@Je m'appelle Théo: igy van ez a karib tenger kalozaival is tobbnyire

Zeratul86 2010.12.03. 22:20:35

@SilentArtemis: Jól sejted.
@starkp: Te pedig jól jártál.:)

TheDarthDom 2010.12.04. 07:32:47

@mobiler: Ne már! Ezt egy haveromnak vettem szülinapjára.

axeboy 2010.12.04. 09:05:59

@Millenotti: Most nem azért de te mindenbe/mindenkibe belekötsz?

Bdup 2010.12.04. 12:24:18

Hát ez egy elég béna ügyeségi játék.Tényleg freddy még eddig nem mutatál be ügyeségi játékokat lesz majd olyan is?

Bdup 2010.12.04. 19:39:23

@freddyD:Jah tényleg igazad van boccs.Csak mostanába a harmadik meg a negyedik évados videoidat néztem,de látam az akimbos videodat is még régebben nagyon tetszett.

SilentArtemis 2010.12.04. 20:46:52

@freddyD: de hát az annyira szar,h nincs is megfelelő szó rá

SilentArtemis 2010.12.04. 20:48:37

@Richie1986: ismerenm, csak ezt, ennek a demójával még játszottam is, hát ha bemutatásra nem is "jó", nekem akkor se tetszett

Dynamo 2010.12.04. 21:46:50

Létezik egy játék pc-re. A neve Karate 3D. Annál szarabbal még nem játszottam. :D

..::!i/./*-*¤~giZmo~¤*-*/./i!::.. · http://bocs.puruttya.hu/ 2010.12.05. 03:47:19

@Richie1986:
az első amit linkeltél "ami rossz" annak köze nincs a karib filmekhez...de elötte volt..ugyanis nekem mar 2003ban meg volt eredetin és hát a játék élvezhetetlen..:/ az első 20 perc után el akadok..:/ már a cd sincs meg..kidobtam..:/

Kalocsai Mária · http://zsirreceptek.blogspot.com 2010.12.05. 10:06:56

Jaj de ügyetlenül mozog ez a Zorró! Pedig a filmben milyen talpraesett volt!

mobiler 2010.12.05. 11:37:35

nem tudja valaki hogy mivel kell ugrani ebben a játékban?

mobiler 2010.12.05. 11:39:58

meglett a használati utasítás a gomb az enter

mobiler 2010.12.05. 11:44:11

jó tele van glitch-el. én annak idején végigvittem a prince of persiát de ez nem izgalmas csak az útvonalkeresésről szól.

mobiler 2010.12.05. 11:45:15

www.thehouseofgames.net/index.php?t=10&id=213

itt van ha érdekel valakit a kis ms-dos ikonra kattintva lehet leszedni

csetom 2010.12.05. 20:36:04

Ez a játék pont olyan mint a prince of persia
süti beállítások módosítása