Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Update

2010.05.18. 18:51 :: freddyD

Akik olvasgatják twitter üzeneteimet, azoknak büszkélkedhettem azzal, hogy múlt hét óta munkavállaló lettem, méghozzá most már rendesen, teljes munkaidőben, helyenként majd 10 órázva. Úgyhogy nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ilyenkor kevés idő (de leginkább energia) jut egy-egy videó elkészítéséhez, úgyhogy kérném mindenkinek a türelmét e tekintetben. Annyira lusta azért nem vagyok, mert a tesztelés már zajlik egy ideje. E játék is a híres, nevezetes sikersorozat része, azonban nehezebb bemutatni, mint mondjuk az Arcade Boxingot. Kevés a poénforrás, de azért majd valahogy kitalálok valamit. Ha nagyon nem megy semmi, próbálok valami különlegességet belevinni, pl előadnám úgy, ahogy a legeslegelső videómat (Mesterlövész). Sokan szerették ezt a halálosan unott előadásmódot (én utólag nem annyira), talán egy egyszeri visszatérést megér a dolog. Nem tudom, majd elválik, mindenesetre még tesztelgetem kicsit.

---

Akik rendelnek pólót, akkor azok vegyék is át, mert ennek nem lesz szép vége, ha csak egy 5 perces elhatározás volt, aztán már nem kell. Ez egy adás-vétel emberek, nem móka. Ha csak velem akarnak egyesek szórakozni, akkor előre is mondom, hogy nem velem fognak, hanem a webshopos sráccal és őt akármilyen kedves és korrekt embernek ismertem meg, ilyen ügyben inkább ne akarjatok vele szórakozni.

---

Egyesek talán emlékeznek még a régebbi szinkronos nyereményjátékomra (nem az antikilleres, hanem ahol engem kellett), ahol "Kiddny" nyert. Ő utána Kiddny világa címmel indított egy saját sorozatot, azonban Youtube törölte profilját (ismerős valahonnan) és az egész odaveszett (Itt még van egy videója, amit anno a Subba lerippelt. Tudnám miért). Nos, ő ökörködik továbbra is, ha minden igaz, most csütörtökön az M1 Teadélután műsorában (16:45) előad valamit. Egy bekapcsolást szerintem megér, van ő akkora bolond fickó, hogy valami vicces dolgot láthatunk :)

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr152013547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

günther_dani 2010.05.18. 19:01:40

Sok sikert a munkához (és a videóhoz is persze :P).

Dínósbácsi 2010.05.18. 19:06:42

És mi lesz a munkáád? :P
Felőlem még unott hangú is lehet a videó, csak videó legyen XD

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2010.05.18. 19:06:50

kidney-t majd valaki vegye fel, mert akkor épp nem leszek TV közelben.

Csődör Johnny 2010.05.18. 19:17:04

unott hang az gecijó volt, szerintem most is jó lesz:D ülj le egy 10 órás robotolás után, igyál meg 7 sört, aztán jöhet az aláhang:D fantasztikus lesz:D

Atesz07 2010.05.18. 19:17:17

Freddy,most rendeltem pólót,nagyon várom hogy ki hozzák.

Dájé55 · http://wtfandmore.blog.hu/ 2010.05.18. 19:21:42

Freddy, várjuk a videót, lehet unott, és szerintem mindenkit érdekel, hogy mi az új munkád? :D Ha elmentél City Interactive tesztelőnek azt hiszem több részt nem nézek xD

RudoLPh 2010.05.18. 19:32:47

sok sikert, és sok erőt a videókhoz! :DD

Urgod 2010.05.18. 19:37:51

Kiddneynek van valamilyen oldala? Mert ez a Dzóker Repp nagyon tetszik :D

Links 2010.05.18. 19:39:16

Nah éppen itt volt az ideje annak h ne csak ezzel foglalkozz.Aszthittem már megmaradsz ebben a Blog világodban de nem: ).Örülök annak h van munkád mára már nekemisvan remélem egyikőnket sem rugják ki.Amúgy kurvajók a vidik nap mint nap megnézem ha van egy kis időm csak így tovább: )

Dryenful 2010.05.18. 19:56:06

Ja ez engem is érdekel hogy mi a melód.És a vidit is várom.
@Dájé55: tuti nem City Interactive játéktesztelő mert akkor ne azt írta volna hogy 10 órás meló is előfordul.

Cubi 2010.05.18. 19:57:55

Először gratulálok:D
Másodszor én azóta nézem a videóidat mióta megjelent a mesterlövész és ott az nagyon tetszett, mert volt benne attól poén csak az úgy hangzott mintha most rögtönöznél ilyen első látásra

Keksztermesztő Károly 2010.05.18. 20:22:05

grat és sok szerencsét és/vagy kitartást a munkádhoz :)
remélem egyik elfoglaltságod sem fog a másik rovására menni (videó/munka) =)

Zsolt211 · http://zsolt2106blog.blogspot.com/ 2010.05.18. 20:22:12

@Starbert: Hogy mertél előttem írni ? :D
Én kiváncsi leszek Kiddny mit fog csinálni :D megnézem (1 évbe egyszer m1-et nézek)

eagle13 2010.05.18. 20:39:28

Hát egy részről gratulálok, hogy munkát szereztél, másrészről sajnálatos, hogy többet kell várni a munkáidra...De csak így tovább, jól csinálod!!!!!

És pont most nincs pénzem pólóra.............

13roberto14 2010.05.18. 20:48:12

vidividiVIDI
xd
csak lesz valami

gandalfpeti 2010.05.18. 20:52:43

Gyerünk freddy! MENNI FOG! (remélem) Amúgy ha most kb 1 hetente volt videó akkor most mi lesz? JAJ NE! BELE SE MEREK GONDOLNI!!! 8 NAP LESZ??? JÉÉÉÉÉÉÉÉZUS!

Csődör Johnny 2010.05.18. 22:14:21

szerintem a city interaktiv marketingese lett:P

Starbert 2010.05.19. 10:59:58

@rollerpig: Vagy lehet, hogy ő lesz a City Interactive játékok első (és egyben utolsó) tesztelője xP
@Zsolt211: Muhahaha :D

Haami · http://www.youtube.com/user/MrHaami 2010.05.19. 12:56:22

freddyD ha akarod utánnajárok h miért törölték ki a profilodat! megvan a családi kapcsolatom hozzá :P de azt nem garantálom h visszaálitják

| Shorty | · http://coming.blog.hu/ 2010.05.19. 14:28:45

Lelőhetem a poént?(bár nem biztos, hogy jó a tipp)

stewie1239 2010.05.19. 15:20:35

Látod Freddy, mindenki kíváncsi a munkádra (még én is :)). Ja és szerintem a poénok nem fontosak, lehet a hangod unott, engem nem zavar... Elsősorban nem ezért nézem kezdek óta a videóidat...

stewie1239 2010.05.19. 15:33:50

RÁJÖTTEM MI A MUNKÁJA!!!!!

A City Interaktiv FŐFEJLESZTŐJE lett... Azért választották őt erre a munkára, hogy végre egy kis színt vigyen a szarságogkba, amiket kiadtak :P

Ja és persze az Interview:
Freddy: Jónapot
City I.: Jonápot...
City I.: Elnészést kisit törjük magyar...
Freddy: Semmi gond
City I.: Szófál, miért ákárni ön dolgoz a fantasztikus City Inetraktiv cégnél?
Freddy: Háááááááát... Az úgy volt, hogy a Ubisoft-ba be se engedtek, az Electrinic Arts elköltözött, így hát maradtak maguk...
City I.: Érteni...
City I.: Még egy kérdésünk lene... Tudjá ön ki asz a Sweinsteiger?
Freddy: Persze, az egy német focista, ezt mindenki tudja...
City I.: De, azt is tudja, hogy valaki betette egyik játékba ez focistát?
Freddy: Réémlik valami...
City I.: A Battlestrike, Harc a Csodafegyverért... Nem játszott vele?
Freddy: Jaj tényleg, az az a szar, amiben csak pisztolytöltényt kapunk ugye?
City I.: Őőőőőőőőő... Igen... Mondja csák mégegyszer, hogy hívják?
Freddy: A nevem D. von Freddy.
City I.: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... FreddyD, a rosz pécé játekok soroszát keszitoje?
Freddy: Igen!
City I.: Koszontsuk sztárvendegünket... Végre valaki, aki színt visz a szarságainkba... Uram, maga fel fán véve!!!
Freddy: Köszönöm... (Ezt sose találják ki a blog olvasói :P)

stewie1239 2010.05.19. 15:34:39

@Haami: Ja tényleg lemaradt egy "te" :P meg kéne tanulnom gépelni xD

Dájé55 · http://wtfandmore.blog.hu/ 2010.05.19. 16:13:47

Na ebből látszik hogy senki nem olvassa vissza a kommenteket xD Vagy 20an írták h mivan ha Freddy citys lett utánam xDDD

RevanCH 2010.05.19. 18:27:30

ha már nosztalgia hang akkor lehetne az első évad intrója :)

mardelszky 2010.05.19. 18:54:36

kiddny magától hagyta abba, de azt írta az utolsó posztjában hogy ha minden úgy lesz ahogy akarja a médiában valahol majd viszont látjuk. hát megcsinálta :D

Dexter1981 2010.05.20. 09:27:41

egy fárasztó melós nap után garantált az unott hang :)

valko2 2010.05.21. 23:10:16

Nádas György fia Kiddny? tényleg bővebben lentebb marhára meglepődtem.

videotar.mtv.hu/Videok/2010/05/20/17/Teadelutan_2010_majus_20_.aspx

41 perc 29mp-től van az interjú
süti beállítások módosítása