Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

A legmenőbb szalutálás

2010.07.13. 18:16 :: freddyD

Természetesen ezt is a Marine Sharpshooter 3-ban láthattuk.
Kicsit balesetveszélyes, de menő 

Ami a vasárnapi bemutatóból kimaradt (már így is túl hosszú volt), az a mentési rendszer megemlítése. Hasonlóan elcseszett, mint a többi City-s remekműnél. Egy-egy pályán bár vannak mentések (tehát ha mondjuk az első részfeladatot teljesítetted), de ezeket utólag nem tudod elérni. Ezek csak arra jók, ha éppen meghalsz, akkor az előzőt betöltöd. Persze, ez is több a semminél, de ha félbe akarnád hagyni a pálya közepén, akkor a legközelebbi próbálkozásnál megint kezdheted legelőről. Mikor a videót elkészítettem, akartam még rögzíteni pár próbálkozást a nagyfőnök lelövéséről. Természetesen csak azért a 10 másodpercért újra végig kellett vinnem az egész pályát.

Sosem értettem ezeket a mentési rendszereket, komolyan mondom. Mi olyan nehéz ezen? Ha el akarom menteni, menthessem el. Ha be akarom tölteni, tölthessem be. Olyan teljesíthetetlen feladat ez?

27 komment

Címkék: marine sharpshooter 3

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr932149623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yew Damer Armador · http://armador.blog.hu/ 2010.07.13. 18:35:52

kipróbáltam a Győzelemre fel-t, hát freddyD, sajnállak :D

am második :D

FuckinCrazy 2010.07.13. 18:39:28

Biztosan levelezőn végezte el a kiképzést. :-)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.07.13. 18:47:19

OFF:

LOL! Tegnap a kis csávón, aki kezelte a jegyemet a lellei kertmoziban, "vérző busz" feliratú póló volt. Jó így megismerni az elvtársakat :D

FuckinCrazy 2010.07.13. 18:47:57

Biztosan levelezőn végezte a kiképzést.

(Csak velem ilyen az inda, hogy a kommentjeim egy részét nem hajlandó elsőre megjeleníteni?!)

FuckinCrazy 2010.07.13. 18:48:45

@FuckinCrazy: Csak akkor, ha még egyet küldök. Pl. most.

Dreamkasztni 2010.07.13. 18:49:56

Hát ez nagy kár hogy nem került be a "nagyfilmbe".

A mentési rendszer mióta kiléptek a játékok "A Highscore" világából, rendelkeznek mentéssel, bevett, mára alapvető és könnyű feladat. A gond ott kezdődik, amikor valami játékdesigner zseni aszondja, hogy ő most márpedig ezt megreformálja, és úgy majd sokkal élethűbb lesz!

Ezzel csak az a gond, hogy mint megannyi más "élethűsítő" újítás, úgy ez is, egyszerűen nem kell, mert csak tönkreb*ssza az egészet. Azért játék, mert kompromisszum kell élethűség és játékos elemek közt. Nem kérünk kísérletezéseket arra, hogy a játék mikor engedélyezze a mentést, lehessen mindig menteni! Ennyi. Az automatikus mentésekről nem is beszélve, fujj!

(persze ha már auto-mentés, lehetne hogy visszatöltéskor max életerő legyen... de neeem...)

Neko Shihan :) · http://blood.allgoo.us/ 2010.07.13. 18:53:54

Lol

Nincs több ilyen félresikerült jelenet? amiben fegyverrel hadonásznak? :)

Egyébként, egy lövés, egy találat - az én játékmódszerem szerint XD

www.youtube.com/watch?v=yyyGPHUogy4

Njugi · http://belabafs.blog.hu/ 2010.07.13. 20:33:02

@Janeeka93: Ja, jó lenne ha nem hírdetnél itt torrent oldalakat. Egyrészt nem ide való, mert freddyD-nek a rossz játékai legálisak, másrészt illegális, és freddyD törli majd a kommented.

Lavmitendor 2010.07.13. 21:12:18

Ennél tényleg érthetetlen, de hidd el van olyan játék, ahol plusz kihívást ad az, ha ritkábban menthetsz.

Béla22 2010.07.13. 21:31:48

@Dreamkasztni: én nem értek veled egyet. szerintem jó az ,ha nem lehet menteni, csak még színesebbé tesz egy játékot ,bár hozzáteszem ez igazából akkor jó és korrekt ,ha te választhatod ki ,hogy arasz e menteni vagy nem. esetleg ,ha nehézségi szinttel csökken a mentések száma. de semmiképpen sem újítás és egyáltalán nem egy rossz ötlet.

Dabaka 2010.07.13. 21:36:43

A Crysisban például sztem pont még taktikázni is lehet a mentéssel, mert ha elrontod, akkor nem mindegy, hogy honnan kezded újra.

Tuli Bácsi 2010.07.13. 22:11:00

Emiatt a mentési rendszer miatt azthittem kiugrok az ablakon. Az első pályát csak 3-szor próbáltam meg. elölször anyám, elparancsolt a géptől, 3 mp-vel a vége elött. Kb ugyanitt jártm mikor egyzer áramszünet, volt, egyszer meg ki ctrl alt deleztem és hibaüzis lett. Azthittem azt fogom csinálni a játékkal mint amit a Nerd csinált a Sega 32X-vel, (aki nem látta volna, tüzesíjjal felégette).

krissz2098 2010.07.13. 22:43:34

Fredy lenne két játékom neked: Rune;Morrowind.

A rune még türhető a Morrowind abban:nem lehet a csákót normál megsebezni se. óráig tart míg megölsz 1 csávót. a Runéban meg amikor darabokra esel 4 kezed van.

ZsKA26 2010.07.14. 00:55:03

4 kézzel mi a baj?:/

Fight0011 2010.07.14. 02:22:51

haha, július 14. = stella névnap :D

liszt17 2010.07.14. 04:19:26

@krisz20: ezzel a hozzászólással egy a baj: hazudik (legalábbis félig biztosan): a Morrowind az egyik leghatalmasabb és legkidolgozottabb szerepjáték amit valaha csináltak. De aki csak GTA meg Quake szerű játékon edződött ember az azt se tudja mi az a SZINTLÉPÉS vagy SZEREPJÁTÉK vagy ÉRDEKES történet. A hatalmas szabadon bejárható világról és a feladatok sokszínűségéről, és szintén hatalmas szabadságáról hogy hogyan akarod megoldani, már ne is beszéljünk

Zeratul86 2010.07.14. 09:21:09

@Fight0011: Nem ér, megelőztél.:D Hepi Stella Déj!:)
Amúgy City-nél azért nehéz a mentés mert minden játék ugyanarra a motorra épül és b..sszák átírni ezt a részt. Vagy a "szűk határidők miatt" elfelejtik megcsinálni.:)

Passion 2010.07.14. 09:49:59

Nem csodálkozom, ma már a flash játékokban is lehet menteni.@Zeratul86: Hát igen az előző két részben sem lehetett menteni biztosan Ctrl-C Ctrl-V :D

gabrocki 2010.07.14. 10:40:18

Boldog névnapot minden Stellának xd

The Other Side 2010.07.14. 12:43:50

@Neko Shihan :)
Ja ugy ahod mondod XP:

Túrós (törölt) 2010.07.14. 13:44:27

Boldog névnapot Stella, igyatok egyet a bullseyeban az egészségre :D

the punisher 2010.07.14. 14:51:15

Ha már veszélyről van szó.Evel Knievel elbújhat.

www.youtube.com/watch?v=ZzivYSsAkEc

Reback 2010.07.14. 18:53:20

Épp most fejeztem be a Sniper Ghost warriort . MEGLEPŐEN JÓ ! ajánlani tudom azt kell mondjam amikor sniperrel megy az ember mindha city lenne bár amikor Delta Three vel szal gépfegyóval akkor visza tér a city :S
DE ettől eltekintve télleg nagyon jó kis gém , hangulatos meg minden !

morzsaQ 2010.07.22. 20:39:22

A Citynél alap a szar mentési rendszer... :D
süti beállítások módosítása