Rossz PC játékok sorozat

Blogomon elemezve bemutatom azokat a játékokat, amelyeket lehetőség szerint ne vegyél meg!

Friss topikok

Rossz PC játékok sorozat

Kis klippekben szeretnék bemutatni olyan játékokat, amelyeket lehetőség szerint kerüljetek! Ezen kívül más szórakoztató képek, videók, jó és rossz játékokról egyaránt. Elérhetőség: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Közelgő nyereményjáték

2010.11.30. 08:44 :: freddyD

Ahogy tavaly is, decemberre szeretnék egy nyereményjátékot megszervezni, ahol ha minden igaz, lesznek majd jó kis nyeremények is, úgyhogy remélem megéri majd pályázni.

Egy baj van azonban, nem vagyok teljesen megelégedett a feladataimmal. Én két pályázatra gondoltam, ahol az egyik megint egy kreatív munka volna, a másik meg teljesen a szerencsén múlna, hogy bárkinek ugyanannyi esélye legyen.

Mivel az utóbbi években többször bizonyítottátok, hogy nálam ti sokkal fantázadúsabak vagytok, szívesen meghallgatnám, hogy ti milyen feladatot/versenyt/pályázatot rendeznétek.

Minden ötletet köszönök és bízom benne, hogy valami jópofa sül ki belőle idén is.

 

176 komment

Címkék: nyereményjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszpcjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr192482890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Athemil · http://garrysmod.blog.hu 2010.11.30. 10:02:23

zenére egy adott videót megvágni( de szerintem akkor több kameraállásos és jelenetes legyen, ne székse-leülős:) )

KnoZso 2010.11.30. 11:09:00

Mi lenne ha csinálnál egy videót, amiben ilyen nyomokat vagy miket rejtenél el és így az embereknek ki kell találniuk egy szót vagy egy számkódot és aki először beküldi a helyes megoldást az nyer :D

KnoZso 2010.11.30. 11:10:23

De ez csak egy ötlet.

The Other Side 2010.11.30. 11:47:59

Végre.
Erre vártam már miota.

The Other Side 2010.11.30. 12:07:00

Szerintem pegig valamelyik Freddyd által bemutatott játékok közül valamelyikből ki kell Print Screen ezni egy jelenetet és azt karácsonyi dekorációkkal kidekorálni.
Pl. Wolfsancze

@KnoZso:
Akkor abszurd az idő dönt és az csak mázli ha vaki akkor nézi meg a blogot amikor freddyd felrakja a videot.

White_Wolf 2010.11.30. 12:12:21

Ötlet

Készíteni kell egy City interactivos játék borítot.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.11.30. 12:14:28

legyen olyan verseny, h a játékosoknak csinálniuk kell egy reklám spotot a blognak:) persze be lenne határolva a min. és max. időtartam, meg hogy vágóképként benne kell lennie legalább egy freddyD-s videóból egy jelenet, kép, hang, ilyesmi. a győztest pedig itt a blogon szavaznák meg.
na? :)

saja 2010.11.30. 12:18:48

Rossz/jó játék történetet és/vagy "koreográfiát" kelljen kitalálni. Akié a legjobb/legrosszabb az nyer.
A gond ezzel a sok beküldött ötletet végignézni, elolvasni, értelmezni, díjazni úgy, hogy minden ember máshogy fogalmaz, más az ötlet.
Fotosokkos ötlet: valamilyen valós helyszínről készített fotóba belerakni játékkaraktereket a rossz játékokból vicces helyzetet előidézve.

DawWDoG 2010.11.30. 12:57:17

Nekem van egy ötletem :)

Egy FreddyD által megadott játéknak kell új borítót tervezni :D

chelsea drukker erik 2010.11.30. 13:01:48

szerintem a mortyrból a Fritznek kéne 1 más testet adni

pjoco87 2010.11.30. 13:42:46

Borítós nyeremény játék már volt szerintem nem lesz megint!

Dynamo 2010.11.30. 13:56:46

Rossz Pc Játékok póló minta tervezése..a legjobb nyeri az versenyt és viszi a nyereményt + az általa tervezett póló egy példányát....csak egy ötlet.

Rowlend · http://rowlend.blog.hu 2010.11.30. 14:06:56

@Dynamo: Milyen eredeti ötlet, ilyen biztos nem volt még soha :)

Dynamo 2010.11.30. 14:14:22

@Rowlend: Csak gondolom ez így több embernek ad esélyt mert photoshophoz vagy ilyenekhez talán többen értenek mint a videoszerkesztéshez például. :)

Habbobitas 2010.11.30. 14:26:18

Legyen az a feladat, hogy le kell fotóznunk az összes City interaktivos játékunkat, és akinek több van, az nyer.
XDXDXDXDXDXDXDXD

PJ (GCS) · http://gamecsaszar.blog.hu 2010.11.30. 14:27:46

Kvíz: pl lehetne olyasmi mint 2 éve volt karácsonykor, hogy a Herthás sál hányszor szerepelt a videókban. Pl.: egy kifejezés hányszor szerepelt, vagy hányszor szerepelt freddyné, vagy ilyesmik.
Kreatív munka: lehetne sztem is egy üres videóra szinkront vágni, megszerkeszteni stb. dolog, mint anno. Máskor ilyesmikre kb 1197,5 ötletem van, de most nem jut eszembe több, majd még írok...

SilentArtemis 2010.11.30. 14:28:57

vmelyik Rossz Pc Játék birítójába kéne beilleszteni egy-két Limp Bizkit-tagot...ez is csak ötlet

GOW&GOW 2010.11.30. 14:35:33

Megadod pár bemutatott játékodból az ellenségek képeit és az ő testrészeiket kelljen összekeverni vmi bizarr figurává és akié a legimpozánsabb nyer.

Vagy esetleg a "popomászka" fanworkjátéknak borítót tervezni...csak ilyesmi már volt ugyebár(disznóvágás).

TomLion 2010.11.30. 14:35:58

Lehetne egy olyan nyeremény játék is, ahol egy ELŐZETEST kéne csinálni freddy valamelyik szar játékából amit bemutatót, de az előzetesnek arról kell szólnia, hogy milyen jól sikerült a játék.
Tudjátok: az egésznek az a lényege, hogy egy szar játéknak csináljunk egy Előzetest ami az ÉV játékának mondja a rossz játékok.

zsozso96 2010.11.30. 14:37:14

Szerintem egy Rossz Pc Játékok videóban kéne elrejteni dolgokat és aki előbb megtalálja az összes furcsaságot az nyer.

GOW&GOW 2010.11.30. 14:39:53

@Habbobitas: XD miért csak cityseket?Mert nekem citys csak a sznajper van de amugy megvan az airbone hero a lego island és a street racer is.

SilentArtemis 2010.11.30. 14:40:54

Freddy, amúgy az AC Brotherhood-ban van egy olyan zene, amit először azt hittem, h a War Trainből vették... a ritmus ugyanaz:)

2010.11.30. 14:49:03

nekem nincs saját ötletem, de az alábbiak tetszenek, és akár még vállalhatóak is!

@starkp: @Habbobitas: @chelsea drukker erik: @PJ (GCS): @GOW&GOW:

Tapy 2010.11.30. 14:49:45

Szerintem egy hírhedt játék hírhedt jelenetét /vagy többet/ kelljen eljátszani a való életben, hogy az minél kreatívabb és minél szórakoztatóbb legyyen.

Habbobitas 2010.11.30. 14:50:48

@GOW&GOW:
Mert a City a nagy kedvenc. XD

2010.11.30. 14:53:50

@DawWDoG:
A borítótervezés jó ötlet, meg még azt is lehetne csinálni, hogy önként egy saját magad által választott szarjátékot hasonlóan bemutatni, mint FreddyD. De ehhez pengének kéne lenni a videószerkesztésben, én meg nem vagyok az. Bár poénos dolgokat én is kitaláltam már, sajnos a videókészítés nem megy. Pedig de szívesen nyernék egy America's 10 Most Wanted-et! Jó kis játék! :)

TheDarthDom 2010.11.30. 15:00:36

Szerintem vegyenek fel egy játékból valamien jelenetet amit viccesebbé kell tenni

SOAP 2010.11.30. 15:12:17

Mi lenne ha a nyeremény egy Rossz Pc Játékok 1-4. Évad díszkiadás lenne DVDn? :) Ami költséges..Ezért 1 lenne belőle és ezt kapja a nyertes.

SOAP 2010.11.30. 15:14:00

@SOAP: Mármint a borító tervből kiindulva...az lenne a díszkiadás borítója. :D

White_Wolf 2010.11.30. 15:28:50

Ötlet

Cityről jut az eszembe szar játékokat tervező céget kéne tervezni és szar játék ölteteket kéne ezt vedd megess boritoba rakni (5 darabot ) mint a scooter proonál.

TANDRY 2010.11.30. 15:36:22

Ötlet
pl: mit hoz a city jézuska ? ajándékozás a szarjáték fa alatt pl lehetne ilyet meg shoppolni :D

Koleraa 2010.11.30. 15:40:11

Nem olvasom el mind :D sok de az én ötletem
:
FreddyD nek 2-3 videóban el kéne rejtenie 1 képkockát amibe bele lenne írva hogy gratulálok még ennyit kell megtalálnod.
és azért többet így mindenkinek minden videót meg kéne néznie

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.11.30. 15:43:27

Freddy, nekem csak egy bajom van ezzel a dologgal. Többen is mondják, hogy legyen ilyen "kreatívkodás" videóvágásos feladat (mint pl. az Antikilleres volt). Ez szép és jó, de ezt főleg azok mondják, akik értenek is hozzá. Ennyi erővel én is mondhatnám, hogy legyen F1-es kvíz (tudom, hogy az semmiképp nem lesz a téma miatt, de ez most csak egy példa), de hatalmas előny lenne nekem (meg persze aki még rendszeresen nézi). Szóval érted... mondjuk nekem pont nincs gondom a videóvágással, de szerintem jobb lenne valami olyan (nem szerencsére bízós), ahol mindenki ugyan akkora eséllyel indulhat, pl. a kvíz nem rossz ötlet.

Mesterlovesz 2010.11.30. 15:43:46

random ötletek (vigyázat eszméletlennagy baromságokért felelősséget nem vállalok):
-mennyire vagy Stella -facebook alkalmazás készítése
-a legpoénosabb saját mesterlövész szinkron készítése magyarul, esetleg angolul francia akcentussal
-fredyD paródia készítése egy "interaktív" játék bemutatásával
-egy 5 perces focimeccs elemzés készítése, a mikrofonnál Butterbean, Jack Umbrella, és egy általad választott meglepetésvendég
-5 perces random videó a rpcjs el kapcsolatban akármiről :D

ennyit bírt az agyam

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.11.30. 15:48:43

@TomLion: "Lehetne egy olyan nyeremény játék is, ahol egy ELŐZETEST kéne csinálni freddy valamelyik szar játékából amit bemutatót, de az előzetesnek arról kell szólnia, hogy milyen jól sikerült a játék.
Tudjátok: az egésznek az a lényege, hogy egy szar játéknak csináljunk egy Előzetest ami az ÉV játékának mondja a rossz játékok."

Ez viszont tényleg egy jó ötlet. Akár sokaknak feküdne a téma.

MAZSA · http://www.youtube.com/user/mazsa97 2010.11.30. 15:48:50

Ki tudja hamarabb kijátszani a mesterlövészt. :D (vagy mortyr :))

White_Wolf 2010.11.30. 15:49:56

Meg szált a gondolatok.

Mindenki szerezz egy fenyőfás képet és felkéne dísziteni Rossz Pc Játékok díszekel és karácsony előtt pár nappal szavazás (pl freddyd szaloncukrokal)

Ekibit 2010.11.30. 15:57:34

ki tud jobb you tube poop-ot összevágni a videóidból

ateszka1 2010.11.30. 16:18:53

egy jo jatekot kellene beallitani egy bemutatoban szarnak es ugy csinalni a videot mint freddy :)
persze poen lenne az egesz,nem sulyedunk ratyidaniel szintre xD
ha irta valaki akkor elnezest,nem volt idom vegigolvasni a kommenteket :)

Gaborusz 2010.11.30. 16:19:27

van egy ötletem:zenét kéne szerkeszteni egy adott képhez,videóhoz,mozgóképhez a lejobb nyer igen:) nem:( várom a választ

LaciG · http://spoilerfilm.blog.hu/ 2010.11.30. 16:20:27

Rossz Pc Játékok karácsony? Vagy úgy, hogy csak egy képet kéne készíteni hírhedtebb szereplőkkel egyes videókból, ahogy egymást ajándékozzák, vagy akár pár perces videókat.

Gaborusz 2010.11.30. 16:20:56

@Gaborusz: bocs ha már irta valaki nem olvastam végig az üziket

Dynamo 2010.11.30. 16:23:01

@Millenotti: Egyetértek. :) Ezért vetettem fel én is a pólótervezős ötletet. Mert az többnyire mindenkinek esélyt ad. Némi kreativitás minden emberben megvan. :)

Dynamo 2010.11.30. 16:30:49

@Gaborusz: Az ötletből gondolom, hogy te zeneszerkesztéssel foglalkozol vagy zenész vagy...ami nem baj mert én is. :)

rAzOr 2010.11.30. 16:35:03

@Millenotti: Én is egyetértek, mert egyébként csak kb. max 10-ből 4 embernek lenne esélye, ami nem valami jó arány.

joker37 2010.11.30. 16:36:09

Lehet hogy már volt nem olvastam végig az ölteleteket de én egy olyan Pályázatot csinálnék hogy:
A City Interactivank egy új logót szerkezteni >.<

rAzOr 2010.11.30. 16:38:55

Ötlet pl.: Rossz PC Játékok válogatás, és ilyen 5 szar játék egy díszdobozban, és annak kell megtervezni a borítóját, és azt az 5 játékot, amelyiket akarok és azokat kapod, ha nyersz. Na?

rAzOr 2010.11.30. 16:39:39

@rAzOr: 5 játékot, amelyiket akaroD

Gaborusz 2010.11.30. 16:39:59

köszönöm
és szeretem a zenét ráhibáztál

KoxosKoxi 2010.11.30. 16:42:35

@Dynamo: Egy picit lemaradtál húsom, mert pólótervezés már volt:) Már póló is van...xD

Adamking 2010.11.30. 16:44:09

1.Szerintem az jó lenne ha mondjuk egy nagyon szar játékot állítsunk be jónak akár az oldal valamelyik bemutatott játéka is lehetne (az lenne a lényege hogy mi hogy adnánk el egy nagyon sz@r játékot) :D

2.Állítsunk be egy jó játékot rossznak(nem vmi eredeti :( )

3. Az frankó ötlet lenne ha készíthetnénk az oldalnak és/vagy a City interaktívnak egy új logót. :D(az már önmagában dicsőség ha a győztesé lenne az új logó)

Nem toom mennyire eredetiek,de ez van :D

dzsentlüman 2010.11.30. 16:46:36

Vagy egyszerűen csak 1 akármilyen játék 1-ik párbeszédét átkölteni, kiparodizálni.
(De ez is csak 1 ötlet)

Dynamo 2010.11.30. 16:48:54

@KoxosKoxi: Tisztában vagyok vele elhiheted. :)

freddyD 2010.11.30. 16:50:14

Köszönöm az eddigi javaslatokat. Pár gondolatom:

-Nem szeretnék új pólós versenyt, mert abba már nem vágok/vágunk bele mégegyszer
-Borítókészítés már volt
-Jó játék rossznak beállítása is volt már

..::!i/./*-*¤~giZmo~¤*-*/./i!::.. · http://bocs.puruttya.hu/ 2010.11.30. 17:05:14

nekem teccik a kinek hány citis játéka van verseny:D

günther_dani 2010.11.30. 17:10:57

Akinek a legfrappánsabb ötlete van az is kapjon valamit.
Az ötlet. Mondjuk több (10-15) easter egg az oldalon bárhol és meg kell találni őket. A válaszokat emailen nyereményjáték témával elküldeni.
Valami ilyesmi, remélem érted :P.

laider12 2010.11.30. 17:15:15

nem könnyű kitalálni... egy pár ötlet:

-valami híres játékból(!)(nem valami mezei házi szarságból, hanem pl.cod6) kellene bugokat gyűjteni :D
-ki tudja a legtöbb szar borítót lefotózni :D
-rosszpcjátékos háttérképkészítő verseny

majd ha eszembe jut még valami küldöm :D

Wilson96 2010.11.30. 17:18:35

@Dynamo: Én speciel hülye vagyok a Photoshophoz videót szerkeszteni meg elég jól tudok :D Szóval vmi videós legyen :D

KajsziK 2010.11.30. 17:22:21

Legyen az, hogy el kell készíteni ( vagy ki kell találni ) egy új maszkot freddyD-nek:D

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2010.11.30. 17:23:11

@laider12: Az első kettő gyökérség... bugokat és borítókat tonnaszámra találsz a google-ba.

@Wilson96: Látod erről beszéltem... rohadtul unfair, hogy valaki csak azért szavaz pl. a videóvágásra, mert ért hozzá. És aki nem? Az jojózzon?

Mal 2010.11.30. 17:24:00

Ne legyetek már kockák...:)
Valós életből feladat már nem is játszik? Mindenki csak Photoshop, vágás, zene?
Öltözzetek be valaki híresnek a sorozat életéből, és fotó magatokról. Aki igazán menő, az még a beöltözés mellé szituációt is kreálhat.
Akinek nem tiszta, egy poént lelövök, de ez amúgy is etikátlan lett volna: Vérző buszt fotózni a Trinát és a BKV segítségével... :P

Szóval hajrá, azért, mert ez informatikai blog, még nem kell kockának lenni... :)

Rákember/edimark 2010.11.30. 17:31:59

Szerintem youtube poop féle videót kéne csinálni, összevágva FreddyD videóit.

Dynamo 2010.11.30. 17:35:33

@Mal: Ez nekem is tetszik. :D

Mal 2010.11.30. 17:36:53

@..::!i/./*-*¤~giZmo~¤*-*/./i!::..: Persze, hogy jó. Szart nem adok. :D

Ám így nagyjából mindenkinek, kinek van keze, lába, ugyanannyi esélye van. Sőt. Kéz és láb nélküliek nopláne tökéletesen beöltözhetnek, például COD programhibának. :D

cubEMedia 2010.11.30. 17:41:37

Bemutatott játék/játékokból vicces jelenetek csinálni saját kezűleg =D

raggaboy 2010.11.30. 17:58:26

egy RPCJS videó pár másodperces részletéről kitalálni h melyik játék az?

raggaboy 2010.11.30. 18:02:42

city interactive-os minőségű szar játékot irni:D

MICHAELL 2010.11.30. 18:07:41

@Mal: adom, ez tényleg jó:))

Sülttök 2010.11.30. 18:12:39

Új City Interactive logo tervezése!

Sülttök 2010.11.30. 18:13:50

Vagy egész city-s dizánjnt csinálni

2010.11.30. 18:14:33

Kéne készíteni egy sokkvideót az Alien Anarchy-hoz.(pl egy ember lát leszállni egy UFO-t, és el van ájulva, tök jónak tartja, egyszer csak kiszáll belöle egy alien anarchys idegen)

dzsentlüman 2010.11.30. 18:17:29

Malnek az öltözzetek be hírességnek ötlete szerintem nem rossz. Nekem eddig ez jött be a legjobban. XD

dzsentlüman 2010.11.30. 18:19:02

Van pár City-s ötletem

DJ SANYEE 2010.11.30. 18:34:39

Legyen az a feladat, hogy nyereményjátékot kell szervezni.

LaciG · http://spoilerfilm.blog.hu/ 2010.11.30. 18:45:58

Legyen az, hogy el kell készíteni az 5. évad intróját

rAzOr 2010.11.30. 19:22:01

@Mal: ez eddig a legjobb, szerintem! :D

Petyke 2010.11.30. 19:30:27

-Bannerkészítés esetleg? Fix méret, szavazással eldönteni kié a legjobb.
-Valamelyik szereplőről karácsonyi sztorit írni.
-Screenshot egy karakterről, amit mikulás(vagy egyéb karácsonyos témájú) ruhába öltöztetni

kajakra kaja 2010.11.30. 19:34:46

szerintem csinálni kéne FredyD-nek egy mesterlövész skint a létezik ilyen :D

Mal 2010.11.30. 20:09:01

@rAzOr: Dánke, használjátok egészséggel az ötletet. :) Végülis, csak a kreatívságból meg az ötletekből élek, na. :)
FreddyD meg jön egy sörrel,ha ez lesz a befutó, úgyis lenne pár kérdésem a bloggal kapcsolatban. :)

Dynamo 2010.11.30. 20:12:44

..nem is olyan egyszerű ez az ötletesdi mint gondoltam. :D Lehet inkább freddyD-nek is be kellene szállnia az ötletontásba, elvégre Ő tudja, hogy mik a korlátai ezen a téren. :) ..ez is csak egy ötlet csupa pozitív szándékkal. :D

TheAkoska 2010.11.30. 20:14:40

nemtom volt e ez már:

A CityInteractive emblémát keljen egy oda illő helyre varázyolni.

paitodeck 2010.11.30. 20:28:31

Esetleg lehetne ez:
Egy rossz PC játék programozása... belevéve a legnagyobb citys bakikat, hiányosságokat. Persze egyszerűsített formában :) és a játék természetesen idézőjeles :)

ztoli17 2010.11.30. 20:30:11

Szerintem az egyik legyen az,hogy egy rossz játékot kell jónak beállítani?(Ez a jó rossznak beállításának az ellentéte)

a másik ötletem,hogy ki tudja összehozni a legviccesebbb mesterlövész outro-t.(nek pl. három embermaratont futtott helyben hátul)

CsakNorrisz 2010.11.30. 20:31:20

És igazából ez a nyereményjáték maga

BPO-216 2010.11.30. 20:32:08

Mindenki csináljon egy játékról egy bemutató videót (mind1 ,hogy rossz vagy jó) és a legjobb nyer.
Ugyan úgy mint FreddyD vegye fel, vágja össze és beszéljen alá vagy feliratozza.
Ez lehet akár Call of Duty vagy bármi.
Én személy szerint a Shadow Ops Red Mercury nevű játékról csinálnám , nem rossz de van benne pár hiba.

Üdv. BPO-216

Clayman325 2010.11.30. 20:47:22

Nekem egy olyan ötletem lenne, hogy az egyik rossz játékból kivenni egy karaktert (pl: stella) és meg kéne interjúvolni, az interjú témája mind1 :D

Shadow Tornado 2010.11.30. 20:51:27

Hát van néhány ötletem (bocs lehet, hogy már voltak, nem akarom elolvasni az összes hozzászólást:)):
-Írni egy dalt az rpcj-ről
-egy képet csinálni, kitalálva vajon hogy is nézhet ki FreddyD (amelyikre legjobban ráismer magára Freddy az nyer)
-videót csinálni egy olyan játékról, ami kifejezetten jó, vagy FreddyD már bemutatott, kiparodizálva Freddy-t (ezzel inkább az Őt copyzó taknyosokat paridizáljuk ki)

Kb. ennyi jutott most eszembe, remélem jók :)

MCAgyaS 2010.11.30. 21:02:44

(egy lehetetlen feladat)pl ki az a kemény legén aki Hard fokozaton végig viszi a stalin subway 2

MCAgyaS 2010.11.30. 21:43:57

lenne egy ötletem mivel a Ring riker egy elég bosszantoan idétlen és nehéz játék + lezáratlan.
mi lenne ha meg kéne tervezni a Ring riker boss át a ringriker grafikájának hűen

The Other Side 2010.11.30. 21:58:02

@freddyD:
az enyém nem ilyen.
Van esélyem szerintetek?
UI: 4.komment es ötlet

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2010.11.30. 22:07:54

a rpjs paródia mintájára kellene összehozni valami tutiságot :D

verzo busz 2010.11.30. 22:11:14

@freddyD: Szerintem most egy rossz játékot kéne bemutatni.

MCAgyaS 2010.11.30. 22:15:14

Bemutatni?? hát nem azért van ez a blog??

The Other Side 2010.11.30. 22:16:54

@MCAgyaS:
1. Igazad van.
2. 100 ik komment

Mal 2010.11.30. 22:48:31

Még mindig divat kamuból kommentezni, csak,hogy tiéd legyen az első, századik, akármi... Hibátlan.

Nari77 2010.11.30. 22:51:43

Nekem van egy egész jó ötletem :D
Mi lenne, ha FreddyD egyik játékbemutatóját kellene újraszinkronizálni? Persze új szöveggel.

Csanasz 2010.11.30. 23:09:42

Szerintem nekünk kéne csinálni egy általunk rossznak tartott játékról egy bemutató-videót, amivel aztán a blog ellehetne egész január hónapban... Lenne FreddyDnek egy teljes szabad hónapja! :) Csak fel kéne tölteni a videókat és kirakni... Ja és ne egy videóval lehessen pályázni, hanem akár 2-vel is.

Freidrich von IQ Betyár 2010.11.30. 23:31:12

Hmm..

"Ha az egyik rossz játékot megfilmesítenék hogy nézne ki a filmplakát?"

Szerintem sok mindent ki lehet hozni belőle.

Freidrich von IQ Betyár 2010.11.30. 23:35:41

Vagy az legyen a feladat hogy minél jobb feladatot kelljen kitalálni..De akkor ez is egy feladat..? Mik vannak.

Dexter1981 2010.12.01. 00:43:21

esetleg uj intro késziése a következő évadhoz?

Wilson96 2010.12.01. 06:54:52

@Millenotti: Ok de én akkor azzal sem értek egyet hogy képszerkesztés legyen. Mert akkor én mit csináljak?

Szal ígyis úgyis unfair lenne DE szerintem videokészítéshez sokkal többen értenek mint képszerkesztéshez csak nézzd meg youtubon mennyi magyar vidi van fennt :)

HadaAdam 2010.12.01. 09:16:41

Szerinte lehetne olyan, hogy akármivel lehet nevezni: videóval képpel zenével, mittomén akármivel (esszé XD), és utána kiválasztanánk simán a legjobbat.

Are-On 2010.12.01. 13:00:25

Ki tudja a legjobban leparodizálni freddyD-t egy jó játékkal. :D
( pl. Call Of Duty, Crysis stb )
vagy
Összevágni a videókból egy olyan szöveget, ami értelmes de hülyeség. oO,

Szabesz777 2010.12.01. 13:33:27

És ha olyan lenne hogy már egy ismert rossz pc játékot kell baromi jó játékként bemutatni??

White_Wolf 2010.12.01. 13:50:56

Sokan felhozták azt hogy egy rossz pc játékot kell jónak bemutatni mondjuk nekem is tetszik az ötlet.

hagymaagy 2010.12.01. 14:02:03

@ateszka1: Öh... Nem hogy írta valaki, de ez volt TAVALY! (okos...)

hagymaagy 2010.12.01. 14:06:17

@Wanrod;): Támogatom az ötletet...

hagymaagy 2010.12.01. 14:07:05

Esetleg egy RPCJS: The Game Borítókészítés / Gameplay videó összevágás?

krisi5899 2010.12.01. 15:04:04

Nekem8!!!

FreddyD,mi a véleményed a blogon zajló "uralomcsatáról"?

freddyD 2010.12.01. 15:10:14

@HUNHector: Lehet, hogy tényleg ez volna a legjobb. Nyitott legyen az egész.

Meg az első aki végigviszi a Ringrikert, az egyből nyerne valakit :P

lajhár úr · http://www.youtube.com/user/0valentino0 2010.12.01. 15:21:12

Szerintem a külvilágban (utcán, mezőn, domboldalon, parlamentben) kéne elhelyezni rossz pc játékokra utaló jeleket, és az nyer akié a legkreatívabb :D:D

AllStarzZZ 2010.12.01. 15:29:44

@Valentino: Vagy akkor mar mondjuk Budapest teruleten elhelyezni par dolgot es megadni a GPS koordinatat es aki a legtobbet gyujti ossze egy hatarideig az nyer
Mint a GeoCaching :D:D:D:D

mobiler 2010.12.01. 16:00:53

@freddyD: ok hozom a p3-as gépet

Ben47 2010.12.01. 16:01:40

@AllStarzZZ: És aki nem a fővárosban szenved az életével?! Hülye.

MCAgyaS 2010.12.01. 16:15:00

megvan a nyeremény legyen egy gomboc fagyi és a feladat .. bizonyára néhánynak eszébe jut Hardon végig vinni az (AZTEC CHALLENGE)t

Dynamo 2010.12.01. 16:24:07

..ki kelljen vágni az erdő legmagasabb fáját egy heringgel..

White_Wolf 2010.12.01. 16:29:34

meg kell számolni Freddyd mennyi poént mondott el vagy írt le XD

LaciG · http://spoilerfilm.blog.hu/ 2010.12.01. 16:35:04

A filmes plakátkészítés nekem tetszik. Meg persze az intró is. De szerintem olyan feladat kéne, amihez elég egy számítógép. Nem kéne ruhákat varrni, vagy ilyesmi.

adam006 2010.12.01. 18:47:49

Ötlet:

Mi lenne ha egy játékborítót kéne tervezni?
(Bocs ha vki má' irta, de nem olvastam mindet.)

The Other Side 2010.12.01. 18:50:53

@adam006:
1. Freddyd már kiválasztotta HUNHector-t és 2. freddyd már mondta hogy ilyen nem kell.

Vreid 2010.12.01. 18:58:28

OFF: Öhm, FreddyD, az "Eddigi videóim"-nál a Sniper - Art of Victory még nincs berakva. Gondoltam szólok :)

Dynamo 2010.12.01. 19:00:02

@starkp: ..azt mondta rá, hogy "lehet"...nem azt, hogy: "oké! ez lesz az." bár szerintem is az a jó ha egyenlő eséllyel indul mindenki. :)

DarkEmperror 2010.12.01. 19:13:41

Szerintem az poén lenne, hogy különböző játékokból, filmekből összeszabdalt videó, saját szinkronnal, bár az azért már elég messze lenne a szarjátékoktól :D

rAzOr 2010.12.01. 19:33:30

Szerintem meg egyszerűen, aki a legszebb sajtot lefotózza, az nyer :D

rAzOr 2010.12.01. 19:35:57

OK, itt egy komoly is: egy játékból videót készíteni és ilyen magyar népmese style-ban be kéne mutatni! na? :D

Sülttök 2010.12.01. 20:07:43

@hagymaagy: Én leszek nyeremény, odaköltözök a győzteshez:)))

Cleveland [http://bugtime.blog.hu] 2010.12.01. 20:08:35

Fogalmazást kellene írni, hogy milyen karácsonyra vágysz max 5-6 mondattal:D

MCAgyaS 2010.12.01. 20:16:30

esetleg a mesterlövész halál hörgéseiböl ki tud jo kis mixet vagy vlmt csinálni

MCAgyaS 2010.12.01. 20:19:20

vagy kölcsünk verset XD

ChiliP86 2010.12.01. 20:25:00

lehetne a verseny célja az új évad rosszpcjáték openingjének a megcsinálása :)
azért az elég nagy szó ha fél-1 évig valaki a művét csodálhatja a videók elején

Dynamo 2010.12.01. 20:31:15

Az ötletem: A nyereményjátékon bárki bármivel részt vehet. A kikötés, hogy köze legyen a rossz pc játékok sorozathoz. A beérkezett munkák közül a nyertes közönségszavazással kerül ki. Értelemszerűen a legtöbb szavazattal rendelkező. Így lehet kreatívkodni eleve az ötlettel is, hogy ki mivel nevez be. :) Bár ez elég sok beérkezett anyag lesz szerintem, úgyhogy akár már most neki lehetne állni. :D

Buby. 2010.12.01. 20:32:32

Írhatnánk valami frappáns kis karácsonyi történetet, amibe beleszövődne az egyik rossz pc játék alaptörténete... vagy esetleg photoshoppal valami kreatív kis kollázst összeállítani, de az is lehetne, hogy az eddigi RPCJS videókból kéne összevágni egy nagyon ütős kis videót :)

gelegula 2010.12.01. 21:03:33

Szerintem vegyen mindenki 10 sört és mellé 1 üveg rövidet, ezután fél órán belül fogyassza el és írja le amit ezek után gondol.

Dájé55 · http://wtfandmore.blog.hu/ 2010.12.01. 21:14:09

@Dynamo: a heringes dologra adom, gyalog galopp 4evör xD Am az a baj ezzel a nyitott dologgal, hogy ha van egy jó képed és egy jó videód, akkor hogy döntöd el melyik jobb? Melyikkel foglalkoztak többet? Melyik az igényesebb? De kétségkívül persze idáig ez a legjobb ötlet, és nekem sincs jobb, tehát másszóval csak piknikhangyának vagyok itt =/

Dynamo 2010.12.01. 21:25:45

@Dájé55: Nos igen erre én is gondoltam, hogy nehéz lenne eldönteni. :) körülbelül mint azt, hogy egy fecske elbír-e egy tököt, megragadva azt a tövénél....talán egy afrikai fecske.. :D

Mal 2010.12.01. 22:00:30

@starkp: Mi ez az önkéntes polgárőr stílus? :)

axeboy 2010.12.01. 22:03:02

Szerintem be kéne öltözni freddyD-nek és el kéne játszani, hogy talál egy jó játékot.:D

axeboy 2010.12.01. 22:09:58

csinálni kéne egy rosszpc-diszkót.egy képbe be kéne rakni a játékban szereplő karaktereket, pl. günther,stella,butterbean, és berakni egy diszkós hátteret, de lehet mást is pl. hawaii képet.:D

űrpocok · http://www.gamesystem.blog.hu 2010.12.02. 00:17:01

És ha azt mondom h hogy telt a rossz pc játékok hőseinek karácsonya??lehetne kép, videó,írás bármi, az ajándék pedig lehetne Oti
egyik képe bekereteztetve.Na jót mondtam vagy jót mondtam?
XD

Kr1s1 2010.12.02. 00:56:38

Szerintem az lenne jo ha ossze kene vagni 1 olyan videt ami ugy nezki mintha freddy elemezte volna. Tom h hasonlo volt de lenne 1 szabaly: csak olyan jatekrol lehetne ilyet kesziteni amin meg a keszitok dolgoznak, amire mindenki var pl 2011-2012-es jatekok.

Kr1s1 2010.12.02. 00:59:30

V gmodosoknak kene csinalni 1 freddy parodiat. Youtubon asszem csak 1et lattam osszessen

christianbute · http://chris-review.blog.hu/ 2010.12.02. 10:13:54

@Dynamo: Szerintem megoldható úgy,hogy legyenek külömböző műfajok. Pl. videó,fotó,rajz/photoshop,vers/történet írás,zene vagy bármi más és akkor mindegyikből a győztest kiválasztani,de mondjuk ez sok nyereményt jelentene,ami biztos Freddy-nek sem érné meg),ezért a youtube-ról megszokott módon collab videó készítését eredményezhetné,ha mindegyik műfajból a legjobbak összeállnának. Nem is lényeges,hogy mindenki egy helyen lakik-e vagy sem. Skype megbeszéléseket is lehet tartani ilyen ügyben. És akkor mondjuk januárra össze lehetne állítani valamit. Bár ez nem is teljesen nyereményjátékra menne,ha jól meggondolom,de akkor is jóötlet lenne. :D

Dynamo 2010.12.02. 11:10:18

@christianbute: Jó ez a kategorizálás. :) Csak valahogy le kellene egyszerűsíteni, hogy megoldható legyen egyenlőre elméletben. Szerintem lehetne videó, kép és iromány. Zenét azért nem mondom mert az összeláncolható a videóval..kép kategóriába is bármilyen típus lehet, fotó, rajz stb. Iromány is magáért beszél..és ez máris csak 3 kategória. :)

Mal 2010.12.02. 16:36:26

@starkp: Az a két mondat olyan "Majd én megmondom, mit gondol a Főnök", mint a maffiafilmekben. :)
Na mindegy, munkahelyi ártalom, nem bántásból mondtam. :)

Green Dog 2010.12.02. 18:25:52

Legjobb fan kép v videó: paródia v valami ilyesmi XD
Ez mindig bejön XD

Haami · http://www.youtube.com/user/MrHaami 2010.12.02. 19:17:02

videóra felvenni h ki tud hamarabb megenni 3 gombóc DISZNÓZSÍRT :DDDD

AllStarzZZ 2010.12.02. 20:39:17

@Ben47: az le van szarva te kis pocs
De most komolyan ki nem szarja le hogy a te kis csoro faludban veletlenul van net es te arra vered a farkad?????
Inkabb jatszal a parszt jatekaiddal mint a szantas meg hasonlok
seggfej

DKingMc 2010.12.02. 21:29:15

Szerintem a Stalin Subway-es némafilmet keljen szinkronizálni.

AllStarzZZ 2010.12.02. 22:26:43

@Dynamo: mert az a gyerek buzi es ennyi

Béla22 2010.12.02. 23:27:35

@AllStarzZZ: Attól, mert te egy beképzelt embernek nem nevezhető, neveletlen, kis tökös vagy, még nem kéne másikat leszólni.
Pont az ilyenek miatt, mint te kéne újra bevezetni a katonaságot.
üdv. te "nagyvárosi"

Én azt javaslom, hogy mindenképpen olyan dolog legyen, amibe bárki be tud nevezni.

Mal 2010.12.03. 13:14:03

@Dynamo: Tényleg degenerált, írni nem tudó elnyomott troll ez az AllStar, de azért a "játsszál paraszt játékkal,mint a szántás, vagy hasonlók" poén azért ült. :D

Jah, és én sem Pestről. :)

Dynamo 2010.12.03. 14:32:36

@Mal: Csak azt nem értem ha lehülyézte valaki akkor miért kell egy olyan reakciót felmutatni ami negatívan érinthet nem egy embert itt. Persze leszarom miket mond míg nem felém irányul. Csak azért feltűnt. :)

dzsentlüman 2010.12.03. 15:14:14

Eléggé elkanyarodtunk a témától.
Most inkább gondolkodjatok mint, hogy ,, ki tudja a másikat jobban lefikázni"-t játszotok.
De ez csak az én véleményem

Mal 2010.12.03. 15:14:43

@Dynamo: Nyilvánvalóan kettyós, semmi gond. :) Neten sokan szeretnek erősködni, ha már az élet többi részén hitványak... :)
Nekem csak az az egy beszólás tetszett. :D

Dynamo 2010.12.03. 17:52:21

@freddyD: Szólj pár szót az eddigi ötletekhez. Rosszak-e vagy nem jók? :)

Games Guruk 2010.12.03. 18:56:51

Vagy azt kéne kitalálni hogy "Mi Lapul A Bohóc Alatt" És az egyik Képet pl Bohóc képet átkel photoshoppolni és az nyer amelyik a legjobban hasonlít... Nekem ez volt most a fejembe... :)

Dynamo 2010.12.03. 19:09:50

@Games Guruk: :) Ha őszintén kiválasztaná a nyertest az veszélyeztetné az inkognitóját. :)

gőtepete 2010.12.04. 01:49:20

Sziasztok! Szerintem legyen FreddyD maszktervező verseny! Rajzzal vagy Photoshoppal készül-e az lényegtelen, de sacc per kb-ra legyen akkora, mint egy emberi fej (Freddyé). Lehetne a nyeremény, vagy épp kiegészítése annak, hogy az egyik videóban meg ezt viselné:)

christianbute · http://chris-review.blog.hu/ 2010.12.04. 08:13:57

@Dynamo: igen,így sokkal egyszerűbben megoldható :)

Kalocsai Mária · http://zsirreceptek.blogspot.com 2010.12.05. 10:12:45

Bizony, nem egyszerű nyereményjátékot szervezni. Egyszer engem is megbíztak, hogy egy tombolajátékhoz biztosítsam a nyereményeket. Végül meggondolták magukat, de nem értem miért. Vajon mi bajuk lehetett a zsírral?

Gaborusz 2010.12.05. 11:31:30

@gőtepete: szerintem ez nem is rosz ötlet

Games Guruk 2010.12.05. 15:21:07

@gőtepete: Ez jó!Ez a legjobb!!!!!!

@Kalocsai Mária: Gondolom azért mert boltban megtudják venni, anya kipróbálta a recepteket, és másnap 2 órát ültem a WC-n!
süti beállítások módosítása